Két napja nem jutottam rivotrilhoz, mert elfelejtettem, hová is tettem. Azt hittem, eldugták előlem a túlzott fogyasztás miatt. Először egyáltalán nem volt semmi baj, némi alkohollal pótoltam a hiányt. Aztán a második napon vidáman ballagtam hazafelé, hogy majd rendbe teszek néhány dolgot otthon. Akitől először kaptam rivót, figyelmeztett, hogy addiktív, és némi önfegyelem azért szükséges a szedéséhez. Aztán a második nap végén rámtört. A szorongás, a paranoia. A legrosszabb a szellemi impotencia volt. A családban mindenki vidám volt, nem ragadt át rám a jókedv. Elővettem egy vicces könyvet, röhincséltem rajta, de nem tudtam úgy követni. Félig elolvastam, félreraktam. Mászkálni kezdtem a lakásban, nyugtatót keresve. Elmentem, hoztam egy citromos sört, semmit sem ért. Aztán amikor már a pokolban kezdtem érezni magam, hirtelen megtaláltam. Dec 23, az volt ráírva, hogy addig kell kitartania. Hát, addig nem fog, volt még benne pár szem, gyorsan bevettem egyet. Aztán még egyet. Már tudtam olvasni normálisan. És az a baj, hogy ez abszolút nem elvonási tünet, hanem ilyen mértékű a szorongásom. A pszichiátrián a szobatársam is éppen a rivóról állt le, neki is hasonló tünetei voltak. Éppen tegnap írt rám, hogy majd jön valamikor, és dumálunk. Az egyetlen ember a pszichiátrián, aki utána is tartja velem a kapcsolatot. Összesen a 4-5 bentfekvésből 1 db. A pszichiátriai ismeretségek nagyon furák: nem jellemző, hogy utána az emberek tartanák a kapcsolatot, akármennyire is fogadkoznak a kórházban. Szóval ő is rivó elvonáson volt, de amikor elmentem a kórházból, azt mondja, vissza fogja kérni a rivotrilt, és indul hazafele. Nem tudom, aztán visszakapta-e. Valószínűleg igen. A rivóról nehéz leállni, de nem is akarok. És ami a fő: segít elkerülni az alkoholt. Nagyon minimálisat iszok mellette. Nem azt mondom, hogy soha többet, de csak alkalmanként. Talán eljön az idő, amikor szermentesen élek majd. Iletve minek áltatom magam, a havi egy injekció mindig maradni fog. Valaki le tudja vezetni az abilifyos pörgést, valakinek csak feszültséget, és szorongást okoz. Erre jó a rivotril, hogy ellensúlyozza az abilify okozta felfokozott idegállapotot. Szóval "kutyaharapást szőrivel", egyik mellékhatásának ellensúlyozására egy másik. Edit 2 megvigasztalt, hogy habár az abilify a legjobb, minden antipszichotikum mentális leépüléshez vezet, úgyhogy ne legyenek illúzióim. Szedhetnék még kedélyjavítót, antidepresszánst, és annyi mindent, de úgy döntöttem, itt megállok. abilify + rivotril. Nemivás. Kivéve, ha elfogy a rivóm. Vagy, ha valami alkalom van. Vagy most mindjárt.