Az introvertált, és extrovertált személyiségjegyek fogalmát Carl Gustav Jung vezette be A lélektani típusok című könyvében, mint a személyiség legfőbb tényezőjét. Idén lett egy portálon vezető hír, hogy 2011 óta január 2 az introvertáltak világnapja, és a twitteren is felkapták a témát. Introvertáltnak tekinthető a népesség 20, maximum 30%-a, és magyarul olyan kifejezéseink vannak rá, mint "zárkózott", "befelé forduló", "magának való". Míg az extrovertált típus pont az ellenkezője, könnyen barátkozó, társaságkedvelő ember. Volt, aki érdekesnek találta a témát, de olyan vélemény is elhangzott, hogy mire verik magukat az introvertáltak, ha nekik úgyis a magány a jó, miért nem maradnak inkább kussban. Ez így logikusnak hangzik, de ha az illető utána néz jobban az introverziónak, talán nem kezd egyből hőzöngésbe. Ugyanis jellemző az extrovertált emberekre, hogy a beszélő szerveikkel gondolkodnak, amíg az introvertáltak előbb megfogalmazzák magukban a gondolataikat, mielőtt kimondják őket. A megjelent cikk persze általánosít az introvertáltakról, maga Jung is elismeri, hogy nincs tisztán introvertált és extrovertált típus, azt is megjegyezte egy Lars Larsen nevű pszichológus professzor, hogy az emberek többsége ambivertált, ami azt jelenti, hogy ennek a felosztásnak a közepén helyezkedik el. Akkor viszont van-e értelme ennek a felosztásnak. Többet ér-e Lombroso munkáira támaszkodó koponyatannál, vagy Kretchmer alkati tipológiájánál, aki piknikus, aszténiás, és atlétikus testalkatokat különített el, ami lényegében kövér, sovány és normál testalkatot jelenti, és ezekből von le következtetéseket. Véleményem szerint igen. Méghozzá segít megérteni önmagunkat. Segített megérteni, hogy a szakkörben végzett 4 órás munka főleg extrovertált emberekkel összezárva miért fáraszt le jobban, mint amikor Bőcsön a sörgyárban dolgooztam 8 órában, de utazással együtt inkább 10 óra volt az. Ugyanis ott termelni kellett, nem volt idő cseverészni, amíg itt vélelmezett szellemi színvonalunknak megfelelő ülőmunkát végzünk, és az emberek mindent szeretnek elmondani a családjukról, meg arról, hogy mit hol érdemes beszerezni, melyik boltban melyik termék akciós éppen. Már amikor először hallottam errről az introvertált-extrovertált kétpólusú felosztásról, tudtam, hogy én inkább az introvertáltba tartozok, és ez idegesített. Mindenképpen dolgozni szerettem volna magamon, hogy "átkerüljek" a skála extrovertált oldalára, mégpedig úgy, hogy rengeteget ittam ("Mert ha a Bor alászáll, feljön a beszéd"). Mondanom sem kell, hogy ezt a személyiségjegyemet nem sikerült tartósan megváltoztatnom. Napokig tartó bulikon vettem részt a haverjaimmal, de ez a kúra csak ideig-óráig volt hatásos, csak arra az időtartamra szólt. Aztán első kórházba kerülésem után személyiségem méginkább az introvertált felé mozdult el, már az alkohol sem hozott ki belőlem semmit, csak ittam a sört a kerthelyiségben, és szívtam a cigiket, ha néha kijött valaki cigizni, udvariasságból váltottunk egy-két szót, vagy azt sem. Mostanában, hogy felhagytam ezekkel a kísérleteimmel, kezdtem felfedezni magamban, hogy introvertált felé hajló ambivertált vagyok én is. Tehát, ugye van a klasszikussá vált példa, és választóvonal, hogy ki mit csinál szívesen péntek este, hát én bizony szívesebben tölteném a péntek estéimet egy krimóban, társaságban, mint otthon egy könnyvel. Vagy: jobban érzem magam, ha interneten ismerős emberekkel szót váltok, szeretem, ha gyakran kapok üzenetet, és szinte kivétel nélkül válaszolok is. Régen azt gondoltam, hogy ez nem olyan, mint a személyes kommunikáció, hanem egy kicsit szokatlanul személytelennek éreztem. Ma már a beszélgetéseim nagy részét az interneten bonyolítom, Facebook, Twitter, Gmail, esetleg Skype, és nem érzem szükségét már a személyes jelenlétnek. Valójában kedvez ez a helyzet az introvertáltaknak, mert ugyanolyan esélyeik vannak szociális életet élni, mint extrovertált embertársaiknak. Vagyis az internetes kommunikáció közben elmosódnak a határok introverzió és extroverzió között, szerintem, és nem kell már félrészegre innom magamat, hogy valakivel kommunikálni tudjak.
