„Nietzsche, Nietzsche, Nietzsche,
Fantasztikus!”
Könözsy Laci
Volt szerencsém nemrég befejezni Friedrich Nietzsche Bálványok Alkonya című művét. Nietzsche nevét Sigmund Freudé mellett szokták emlegetni, mint egyfajta paradigmaváltás képviselőiét. Azt hiszem, rám is sorfordító erőként hatott Nietzsche írása. Majd azt is elmondom, miért. Először is, nézzük, miről van szó a műben, ami egyik utolsó műve volt, mielőtt elméje kihúnyt volna. Az, hogy kihúnyt, nem valami hatásvadász elem akart lenni, nem is régies, archaizáló alak, tudtommal tényleg ez történt vele élete utolsó periódusában. Nos, Nietzsche, ebben a könyvében „kalapáccsal filozófál”, azaz megpróbál szétverni (vagy legalábbis betámadni) egy sor filozófiai és kulturális rendszert, majd ezután rátér az önmagát dicsérő, dicsőítő részre, ezzel párhuzamosan másokat is szapulva. Egyébként a könyvben semmi nincs, amit én ne tudtam volna már 16 éves koromban, ja, persze, én már a nagy paradigmaváltás után születtem, tehát nekem már könnyű dolgom volt.
Fő gondolata mindenféle vallás és morál felesleges, sőt, egyenesen káros volta, elméletét ki is bontja, természetesen kevésbé rendszerező, mint inkább töredékes formában. A vallás az emberi természet ellen való, a morál az emberi természet ellen való. Tiszta sor. Valahol megemlíti, hogy az ő emberi természete pontosan az, hogy úgy fejezze ki magát, ahogyan kifejezi, szóval ez az egész írás voltaképpen szüksészerű – ezt már csak én teszem hozzá. Miközben olvastam helyenként szerencsétlen, nem mindig izgalmas, ám voltaképpen helytálló megállapításait, egy ponton nagyon éreztem, hogy hatni kezd rám az egész szöveg. Csak nem úgy, ahogy vártam. Eleinte az volt a hozzáállásom, hogy tetszik ez a dühös filozofálás, ez a kalapácsfilozófia. Aztnán belém hasított, hogy „de hát eddig én is ezt csináltam, gondolom, természetem szerint, Úristen, csak nehogy én is ilyen legyek a végén”. Nem az elmekihúnyásra gondolok, hanem az egészre.
Persze, egy csomó minden szarság van a viágban, az egyik legszarabb a pszichiátria. De tegyük fel, hogy jót akarnak. Persze, a morállal és a vallásokkal is jót akartak. Mindegy. Rájöttem, hogy nekem is véges az időm, és ezt kalapácspszichológiára pazarolni nem a legszerencsésebb. Vagy: egy idő után unalmas lesz. Unalmas, hogy mindig mindenben igazam van. Unalmas, hogy mindig mindenkit leszólok, pont, ahogy Nietzsche tette. Semmi dolgom már a pszichiátriával, azon kívül, hogy néhány szállal még mindig kapcsolódom hozzá, munkakörömnél fogva, magánéleti dolgok kapcsán, de személyemben különösebben már nem vagyok érintve. Szóval részemről a téma jórészt befejezettnek tekinthető. Úgy is felfoghatjuk, hogy ezzel a sorsára hagyok százezer embert, de számomra nyilvánvalóvá vált, hogy ami eléri a célját társadalmi szinten, eljut esetleg szakmai helyekre is, az a skizofrén populáció jelen idejében falra hányt borsónak bizonyul. Sorstársaink szépen mondva basztak a renoméra a múltban is, most is, és valószínűleg a közeljövőben sem lesz ez másként. Innentől kezdve nem jósolok nagy jövőt ennek a fajta kalapácspszichológiának.
Most már tényleg mindent elmeséltem oda-vissza, míg sorstársaink megigézetten merednek a bálványra, a pszichiátriára, addig én eszement módon nyargalásztam ebben a virtuális rezervátumban. Valójában bele vannak szuggerálva, bele vannak hipnotizálva egy szerepbe, amiből képtelenek maguktól kijönni. Nincs meg hozzá, többek között: az akarat, a bátorság, az ész… bár, ez utóbbi még talán lenne valamennyi, és akkor a legfontosabbat még nem említettem: nincs meg hozzá a társadalmi-pénzügyi státusz… A pszichiátria, le merem fogadni, a jelen pillanatban is elképzelhetetlennek tartja, hogy egy skizofrénnek tényleg, úgy istenigazából pénze legyen, nem csak játékpénz… valahogy hozzátapadt a nincstelenség a skizofréniához, egyik-másik kezelőorvosom egyenesen felháborodott azon, hogy nekem van… előadásokat tartanak a pénzbeosztásról, a takarékosságról, de arról nem tartanak előadásokat, hogy társadalmi jogokhoz és pénzhez kell jutni ahhoz, hogy jelentsen bármit is a takarékosság. Mentális betegként ez a Nietzsche-i értelemben vett hatalom akarása valahogy nem működik, de még az élni akarás, a vegetálás is alig, mert az ember eltompul belé, deklasszálódik, a társadalomban visszafelé halad.
Szóval, egy időre búcsúzom, legalábbis ebben a témában, és üdvözlöm a kormány egészségügy témában tett intézkedéseit, de ameddig kétségek merülnek fel aziránt, hogy a skizofrén közösségek képesek épelméjű tárgyalófélként részt venni a róluk lefolytatott kérdésekben, a témához nincs mit hozzátennem. Addig is… skizókat a parlamentbe!
