Ma egyedül mentem el. Persze a kocsmából. Kicsit röhögtek rajtam a hangok, de ha ígyse + úgyse áll fel, meg a hangok úgyis kommentálják minden megmozdulásomat, akkor nem mindegy, ha jól viselkedek? A melóban hallgatom a skizofrén rádiót, meg Edit kukorékolását, az engem megnyugtat. Anikó nem változik semmit, ígyis + úgyis csak a pénzemre hajt, lóvéért lefeküdne velem, de az meg kinek hiányzik? Edit meg persze baszik hozzám szólni ezek után, amit maximálisan megértek. A blog történetében másodszor állok ott, ahol a part szakad.
(Először azt hiszem a Superman című bejegyzésemben.)
Most lemaradtatok egy jó kis versről, mert enyhén beszívtam, és én csak józanul tudok verset írni. De amúgy is utálom ezt a költészet dolgot (mármint elkap a hányinger, ha saját magamra úgy gondolok mint költőre), mert csak a nőkről bírok verset írni, vagy durván politizálok, esetleg aljas módon ötvözöm a kettőt. Nem, nem vesztem össze Anikóval, csak kurvára tele van vele a micsodám. Kurvára nincs pénzem, kurvára el van költve, és kurvára nem is lesz sem a közeljövőben, sem sohasem, aki ezeket a sorokat olvassa, nyugodtan tolmácsolhatja neki szívbéli jókívánságaimat, mert egyszerűen NINCS (több lóvém). (Ennyit talán felfog.)
