Most is abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy egy saját játékról kellene "objektív vélemény"-t írni, ahogy néhányan mondják. Ez a játékom pedig nem más, mint a várva várt Halál a pszichiátrián 2. Azt mondom, hogy várva várt, de mondhatnám azt is, hogy nemvárva nemvárt, vagy akár azt, hogy váratlan, hogy egyáltalán végül befejeztem. Annyit előrebocsátok, hogy nem remélek tőle gyors eredményt. A játékműfaj, ellentétben a blogbejegyzésekkel, egy lassú műfaj. Az első részért is csak évek múlva akartak beperelni, ettől sem várok hát gyorsabb eredményt. Hónapok is eltelhetnek akár, ameddig megkapom az első anyázást, burkoltan, vagy kevésbé véka alá rejtve.
Bár az ember sosem tudhatja, miből lesz a cserebogár, mi lesz felkapott, mi nem. Mivel visszajelzést szinte alig kapok a "munkásságomra", nehéz ezt megítélni. Velem kapcsolatban általában meg szokták tartani a véleményüket maguknak. Nemrég például bejárta az internetet egy bejegyzés, olvasói levél, vagy hogy mondjam, ami Zacher Gábor osztályáról alkotott eléggé lesújtó véleményt, viszonylag alpári stílusban. Szerintem az írás azért vált ilyen népszerűvé, mert a Facebook népe is hallatta végr a hangját a kérdésben. Az egyszerű kisember, ahogy magukat sokan nevezni szeretik. A levél arról szólt, hogy valakinek az apja Zacher Gábor osztályán méltatlan körülmények között távozott az élők sorából. Hát, persze, más dolog a médiának nyilatkozgatni, és megint más helyt állni a mindennapi munka során.
Ez a téma annyiban kapcsolódott ide, hogy ez a játék is egy addiktológiai osztályról szól, valahol Meseországban, semmiképpen nem Nyíregyházán, és mindennemű egyezés a valósággal a véletlen műve. A névegyezés is. :-) De most komolyan, ez már startból sokkal diszkrétebb, mint az első. Nos, bizonyos értelemben, és ahogy vesszük. Nyilvánvalóan a pszichiátriai (és ezen belül az addiktológiai) ellátórendszer kritikája szeretne lenni. Fel is lehet rajta háborodni akár, azzal a felkiáltással, hogy a játék hazudik, mert nem teljesen dokumentarista, mint az első rész, én ezt így nem mondanám, hanem azt mondom, ha megkérdeznek, mindenről tételesen kifejthetem a véleményem, hogy mit, miről és hogyan írtam, és mi az értelme, de szerintem mindenki jobban jár, ha nem kérdeznek meg, és szóba se hozzák egyáltalán.
Végezetül magáról a játékról néhány szó: Sokkal békésebb, mint az előző rész, nem kell benne lemészárolnunk mindenkit, összesen 2 harc van benne (na, jó, másfél), és 2 befejezése van. A játékidő rutinos játékosoknak várhatóan maximum 10 perc, mint az első rész esetében. Talán valamivel még rövidebb is annál. Nem mondom, hogy rosszabb, más. A miliő mégis hasonló. Egyébként nem igazán tervezek már folytatást, a következő játékom a Batman: Arkham Asylum mintájára a Roboman a Lipótmezőn című akciójáték lesz. Haha, ez csak vicc, de mint minden vicc, félig komoly, és erről a játékról sem várta már senki, hogy elkészül. Természetesen tesztellve van (általam), és nem tudok benne olyan hibáról, ami játszhatatlanná tenné. Úgyhogy csak bátran, kalandra fel!
