Kibújt a szög a zsákból. Úgy látszik, anyám azért mászkált egész héten olyan gyászos képpel, mert részegen egyenlő elbírálást követletem az öcsémmel (majdnem mindig ezt követelem), meg hogy nekem is kéne a ház 0 energiabefektetéssel. Azt mondom, az "orvosságnál" néha még károsabbak a szavak, mert MINDEN pszichiáter azt mondta eddig anyáméknak, hogy az ilyen betegséggel élőket szoros kontroll alatt kell tartani, és minden lépésüket figyelni kell (mintha nem lennének amúgy is eléggé paranoidok), meg amúgy is állandóan a seggükben kell lenni. Nem tudom, melyik a károsabb, a gyógyszer, vagy ezek a jótanácsok. Tökélyre fejlesztettem a ki-jár-túl-kinek-az-eszén című játékot, annyira, hogy ha nagyon akarom, tökéletesen tudom titkolni a cigizést, persze ennek az az ára, hogy nem szívok annyit, mindegy, ez meg jó is, a piálást már nehezebb, de ideig-óráig, ha csak olyan női adagokat veszek magamhoz, és eszek utána sokat, de az "addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik" elv alapján ez néhanapján félrészeg, vagy egészen részeg állapothoz vezet, amit meg már észrevesznek. Szóval egy ideig zugban ment a téma, de az ember persze nem mindig bírja megállni, és akkor berúg egy kicsit, vagy ha meg már úgyis mindegy, akkor eléggé. Amúgy a melóban sokkal több olyan van most, aki önálló életet bír élni betegen, vagy mondjuk inkább így, leszázalékoltan, vagy ilyen-olyan segélyeken tengődve, mint a régi helyen. Ott a szociális munkások kontrolljára épített a szervezet, többen voltak, mint maguk a kezeltek, a "munkafegyelem" egy kicsit lazább volt, de a pénz is jó kevés. Aki nem tudtott uralkodni magán, nevezzük így, ott is hamar a pszichiátrián találta magát. Az egyik szociális munkás biztosított, hogy engem nem ők utaltattak be, amikor beteg lettem, hanem a szüleim. Mondjuk egy ilyen helyen előfordul, akár szedi valaki a "gyógyszert", akár nem. Nem oszt, nem szoroz. "Vihar a biliben." Anikó témájára megint visszatérve, ennyi év után kezdek ilyen felelősség-félét érezni iránta, meg megfordul a fejemben, hogy mi lenne vele nélkülem. Különben ő is ezen parázik, amikor az eszébe jut, a szülei vannak neki, meg én. Láttam is már ilyen párt, mint mi, a még vénebb, még perverzebb "srác", mint én, meg a szintén enyhén fogyatékos barátnője, tizen+ éve elvannak. Egy időben piáltak is, gondolom unalmukban, a "srác" mondta, hogy mindenük megvan, csak kicsit unalmas az élet, mert a pornó, meg a szex megy egész nap/éjszaka. Na, gondolom, nálunk ez azért nem lesz. Ja, visszatérve a kezdő témára, anyám sérelmezte, hogy minek nekem a ház, nem bírom-e megvárni, amíg ők kihalnak. Itt nemes egyszerűséggel elvágtam a beszélgetés fonalát, mert kijöttem a szobából, és elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Különben meg az a "válasz", hogy semmi nem garantálja, hogy ők halnának ki hamarabb.