Sokan kérdezhetik, mitől vagyok olyan biztos mindabban, amit leírtam. A bizonyosságot azok a tapasztalatok adják, amit a pszichózisban, vagyis az univerzummal való egyesüléskor átéltem. Ez olyan, mint amikor valaki visszatér a halálból. Egyszerűen csak tudom. A lélek valószínűleg halhatatlan. És most pedig megpróbálhatunk utánaeredni az úgynevezett hallucinációk világának a rejtélyének. Ha már az orvosokat nem érdekli, miket hallucinálunk, legalább érdekeljen minket, saját magunkat. Legyünk a saját magunk diagnosztái.
Van a létnek egy olyan szegmense, amit pszichózisnak hívnak. Amikor az ember mögélát (vagy hall) a valóságon túli világnak. Ezt az állapotot szeretnék az orvosok gyógyszeresen elnyomni. Miért is? Hogy ne derüljön ki, hogy van lélek, mert akkor vége lesz a lélektelen tudományuknak? Én egyre biztosabb vagyok benne. Tehát: holnaptól nem megyek kontrollra. És ha a gyógyszer nem szedése mellett kiújulnának a hallucinációim, és megint egy olyan alternatív valóságban találnám magam, amit már kezdek kiismerni, akkor sem lenne semmi. Ennek a a valóságnak a feltérképezése is ér annyit, mint egy diploma.
A legutóbbi subom azért már elég összetett élmény volt. Előfordult, hogy komplett, megszerkesztett rádióinterjúk hangzottak el a fejemben (velem), vagy pedig egész zeneművek hangzottak el (pl. Himnusz), amit ha képes az agyam legenerálni, csak annyit jelent, hogy k...a okos vagyok.
Bár, szerintem másról van szó. Inkább valószínűbb, hogy valakik tényleg szórakoznak ilyenkor az ember elméjével, vagy pedig a létnek egy olyan vetületét érzékeljük, ami az átlagember számára nem kézzelfogható. Mondjuk, lehet, hogy aktuálisan belehallunk az Akasha-krónikába.
Ezen kívül a hallucinációim alatt hosszasan eltársalogtam egy főorvosnővel, illetve egy politikussal, aminek a legkevésbé gondolom forrásának azt, hogy én a valódi politikussal tárgyaltam, vagy a valódi főorvosnővel huzakodtam. Inkább ehelyett gondolom azt, hogy valakik, utánozva ezeknek az embereknek a hangját, behatoltak a tudatomba, vagy pedig a másik megoldás az, hogy ugyanúgy, mint az álmainkban valószínűsíthető, egy másik ember csak passzív elszenvedője a mi társalgásunknak, valójában aktívan nem vesz részt benne, hanem a társalgás csak lélekszinten, illetve a szimbólumok szintjén zajlik.
Szerintem túlbeszéltem, hogy miért nem vagyok hajlandó még azt a minimális adag abilify injekciót sem felvenni, mert úgy gondolom, hogy tőlem veszélytelenebb csávó még nem nagyon járt a Földön. Kár lenne eltagadni, hogy az ember ebben az állapotában valamiért igen belsőséges viszonyt ápol bizonyos disznóvágó késekkel és 4. emeleti ablakokkal, szóval a vállalkozás korántsem veszélytelen a tapasztalatlan utazónak. Én viszont azt gondolom, semmi ilyesmitől nem kell tartani, hogy elmegyek egy disznóölésre vagy betörök egy ablakot, szóval innentől kezdve az egész dolgot én irányítom, illetve úgy gondolom, nagyban beleszólásom van a dolgok menetébe. Kezdődhet a játék? Én úgy gondolom, hogy igen. Aki látja valamilyen akadályát, az most szóljon, vagy hallgasson mindörökre. Köszönöm, én is így gondoltam.
De ne nagyon élje bele magát senki, valószínűleg, szerény számításaim szerint semmi ilyesmi nem fog történni, szóval akik katasztrófaturizmusból járnak ide, őket el kell, hogy keserítsem, valószínűleg a júliusi volt az utolsó subom.
