Mostanában valahogy megint szóba jött Bolond Andi (persze, itt csak nőkről van szó, újra nőknek írom a blogot, ez mindig is így volt, ők valahogy... empatikusabbak). Mivel bolond andis történettel nem szolgálhatok, itt van nektek egy bunkó andis történet a Remember Budapest blogomról, ami csak ötvenvalahány bejegyzést ért meg, lévén, hogy kinyírtak risperdallal:
A Rocky csaposai mindig is sajátos viszonyban voltak a vendégekkel. Valamiféle furcsa tekintélyt szereztek maguknak azzal, hogy egész nap figyelték az ott folyó italozást, amibe különös Istenek módján nem avatkoztak bele, viszont elnéző mosollyal tekintettek áldásos tevékenységük eredményeire. Rosszabb pillanataimban azt gondoltam, hogy itt tömegtermelés folyik, ez egy részeggyár, és óva intettem társaimat az ide való betéréstől (attól függetlenül nekem törzshelyem volt). Kedvencem mégis volt eme különös lények között is (sőt ez a vonzalom kölcsönös volt): mégpedig Bunkó Andi, aki félóra hosszat váratta a vendégeket, a pénzt és a sört bunkó módon csapta az asztalra, miközben tekintetével érzékeltette veled, hogy számára a senkinél is kevesebb senki vagy, egy szardarab, és csak azért nem fojt bele a sörödbe, mert fél, hogy összepiszkolja veled a bölcsészgyűrűt az ujján. Ma már sajnos nincsen Bunkó Andi, van viszont helyette házassági tanácsadás a pultnál egy nem (olyan) bunkó csajtól:
- ez a házasélet titka… ha összeköltözöl egy csajjal, öcsém, egyből megtanulsz focizni… eljársz pókerezni…
Azóta egyre többet gondolok Rá. Utolsó találkozásunkkor a számára oly kedves állapotban voltunk mindannyian. (Be voltunk rúgva, mint a disznók.) Meghatott minket, hogy leereszkedett hozzánk. Körbevettük, mint a kiscsirkék, de ó jaj, megbántottuk szegényt, becsmérlő szavakkal illettük: „Kicsit fanyar a humorod, kisanyám”, és más hasonlók. Ő szokásos megrovó pillantásával nézett ránk, melegséget árasztva kis szívünkre. De még nem tudtuk, hogy ezek a búcsúpillantások lesznek. Befarolt mellénk a hapsija a Mercijével, és megtörte az idillt: „Ti befogjátok… Te pedig beszállsz…” Így távozik egy igazi Istennő… Soha többé nem láttuk. Zaklatottan ülök a facebook előtt, hiába írom be százszor, ezerszer, hogy Bunkó Andi, csak a szigorú némaság a válasz. Nem közénk való volt. Nem értettük meg őt, amíg köztünk volt, most már hiába minden. Vajon mi lehet Vele?
