Réges-rég :), amikor a az első pszichózisom kezdetén voltam, emlékszem, hogy váratlanul (vagy nem is tudom, az is lehet, hogy nem váratlanul) beállított apám a miskolci lakásba. Na, hát én éppen boroztam, és valamit hadováltam arról, hogy a bor, az Isten ajándéka, meg különben is én most már mindenre emlékszem, hogy én egy másik bolygóról jöttem, ahol csupa ilyen vidám fickó él, csak nem bírták már nézni a Földön a szenvedést, és ezért eljöttek ide rendet vágni. Na, ez körülbelül annyira hihető elképzelés, mint amikor Douglas Adams leírja, hogy létezik egy bolygó kizárólag golyóstollak számára, és minden, a Földön eltűnt golyóstoll ide kerül valami úton-módon. Persze, talán olvashattam ezt-azt az interneten az indigókról, akik azért születtek a Földre, hogy rámutassanak a földi "rendszerek" gyenge pontjaira. Emlékszem, hogy amikor a nyíregyházi pszichiátrián felébredtem a hm... "mélyaltatásból", akkor kizárólag indigó színű gúnyában voltam hajlandó megjelenni. Akkor még nem volt ennyire elterjedt az aurafotó :), és hát valahogy muszáj volt jeleznem a külvilág felé, legalábbis akkor úgy éreztem. Persze akkor még nem sejtettem, hogy mibe keveredtem. Egy olyan diagnózist sóztak rám, ami olyan ravaszul van körülírva, és körülbástyázva elméletekkel, hogy nem lehet sehogyan se kikeveredni belőle. Legalábbis racionális érvekkel*. Főleg nem szarrá gyógyserezve. Szerencsére az emberek többsége hisz valamiféle babonában, és hát akkor miért ne vágjam ki magam ezek segítségével ebből a csapdából? Különben meg én is kezdek egyre jobban hinni bennük, ahogy kezd "összeállni a kép".

Na, ez a dolog közben kábé feledésbe is ment, körülbelül addig, amíg a sógornőmmel nem "találkoztam" az iwiwen, ahol meglepődve tapasztaltam, hogy az Indigó nevet is odabiggyeszti a sajátja mögé. Először háborogtam magamban, hogy mi a picsa, hogy lehet ő indigó, amikor nem is nagyon csinált még eddig semmi zűrt, se felfordulást, legalábbis nem olyan horderejűeket, mint én szoktam régebben. Meg hogy hogy is van az, hogy egy embert tönkre tesznek ugyanazért, amivel másvalaki nyilvánosan kérkedik? Aztán megbékéltem azzal, hogy legyen neki Karácsony, mert elvileg a 70-es években született indigók elég durva módszereket szoktak alkalmazni, aztán ez talán finomodik kissé, lehet, hogy 5 év alatt az indigók már egészen a konformizmusig jutottak el. A picsám se tudja. Aztán vannak talán még mostanában kristály gyerekek, szivárvány gyerekek, gyémánt gyerekek, meg amit még kitermelt magából ez a spirituális nagyüzem. Na, meg bumeráng-gyerek. :) Talán ebből van a legtöbb. :) Na, mindegy, ez már nem az én dolgom. Akit jobban érdekel a téma:

http://indigo-crystal.mindenkilapja.hu/

http://www.indigoportal.hu/

Különben mind2 oldal szerkesztőjét ismerem, az elsővel nem sok közös témánk van szerintem, de ő remélem, nem is fog idetalálni, a 2. ide fog találni, és talán egy kicsit undorodni fog attól, amiket itt leírok, de remélem, érteni fog belőle (amennyiben bírja majd gyomorral). Mind1, annak idején sokat tanultam tőle, és ezt jelen pillanatban csak ennyivel tudom "meghálálni". Ha nem fogja érteni, akkor sincs semmi baj, mert nekem sem teljesen világos, hogy ő "miben utazik" jelenleg... Neki még annyit mondanék, hogy a blog nyomokban pornót fog tartalmazni, és ennek a funkciója kettős: 1. "gyerekzár", vagyis ne lehessen idő előtt megosztani a nagy nyilvánossággal, meg amúgy is a skizó-játék (ideális esetben) amúgy is 18+-os téma 2. annak a bevallása/beismerése, hogy néha ebben utazok, mégpedig azért (is), mert ez a legritkább esetben tartalmaz kódolt üzeneteket, amíg a például a tévéműsor hemzseg tőlük (és milyen érdekes, hogy pont akkor, amikor az ember a legnagyobb "bajban" van). Néhányan a természetfilmekre esküsznek, néhányan ismert és már jól bevált zeneszámokra, ki mire. Az egyetlen hátránya a pornónak, hogy ezzel elvesztettem a női olvasók 90-100%-át ("Most, hogy elmenekültek a nők, beszélhetünk a prosztata-problémákról..."), na meg az, hogy ezzel megpróbálhatják az ember szexuális fantáziáit "feltérképezni", de hát azt már amúgyis leírtam, f***om. :)

Azóta már lett aurafotóm, ezt talán most nem linkelném, ha nem nagyon muszáj. Indigó +.

* Először még azt gondoltam, hogy mivel egy hazugság miatt vittek be, szóval azt hazudták, hogy pucér voltam, csak hogy bent tarthassanak, holott volt rajtam ruha, szóval egy ilyen pofátlan hazugságot valaki csak meg tud cáfolni, csak volt valami szemtanú, vagy ilyesmi. Mindig van. De ha 2 geci rendőr, 2 geci mentős, meg a leggecibb kis féreg ápoló (te Miskolc, Gesztenyés utca 16 alatti kis tapló, ha ugyan ott vagy még) ugyanazt hazudja, 5 az 1 ellen, rögtön a hazugság lesz az igazság, meg amúgy ki tudja, mit hazudoztak még össze-vissza.