Erről a témáról a következőt írtam: a Télapó (más néven Mikulás) december 5-ről 6-ra virradó éjjel jelentkezik a magyar háztartásokban, milyen érdekes a hazánkban folyamatosan íródó folklór, ami egy XVI. századi hagyományt, Miklós püspök legendáját ötvözte az orosz Gyed Moroz alakjával, makacsul nem véve arról tudomást, hogy Nyugat-Európában Karácsonykor érkezik, és zokniba hozza az ajándékot, itt cipőbe, csizmába rakja. És hogy teljes legyen a képzavar, Lappföldről jön. Egyébként a Jézuska (Kis Jézus) a világon egyedülálló módon nálunk, Magyarországon tevékenykedik Karácsonykor, angolul a Baby Jesus-t emlegetik hazánkkal kapcsolatban (mert így fordítják). Jó. Szerintem vannak vidékek, ahol ennél még furcsább népszokások jönnek divatba ilyentájt, legalábbis innen nézve furcsa, mint ahogy kisebb koromban furcsának találtam, hogy valaki gyerekkorában szláv, vagy germán (a latinról nem is beszélve) nyelvcsaládba tartozó nyelvet tanuljon meg anyanyelvként. Lássuk, milyen furcsa népszokások élnek még máshol a Karácsonyt illetőleg.
Olaszországban a Befana nevű boszorkány jön január 5-én, a Mikulásnak kikészített kesz és tej helyett neki kijár a komplett vacsora és a bor, mielőtt ajándékozni kezd. Aki rossz volt, egy darab szenet kap, maximum fekete keserű csokit, aki jól viselkedett, mehet az édesség, meg az egyéb ajándék a zokniba. Végül is, mint látható, ugyanarra a kaptafára megy az egész, egésuen biztosan folklorisztikai sajátosság ez, hogy más országok máshogy adaptálják ezt a téli ajándékozási dolgot. A Befana eredeti sztorija nem feltétlenül vidám: a boszorkány története is a Jézus születése körüli időkre datálódik, amikor a napkeleti bölcsek megkérdezték tőle, hogy merre található a kis Jézus tartózkodási helye, elküldte a jó fenébe őket, mondván, hogy takarítania kell, meg házimunkát végeznie. (Ha esetleg ismernénk ilyen dern kori Befanákat, hallgassunk bölcsen mi is.) Aztán, a betlehemi csillagot meglátván, ő is elérzékenyült, és megenyhült szívében, és maga is a kis Jézus keresésére indult, hogy ajándékot vigyen neki. Csakhogy sohasem találta meg. A mi napig eljön minden évben, és ajándékot hord a gyerekek cipőjébe, hátha egyszer megtalálja, és így megnyugvást lelhetne ő is végre.
Ukrajnában tartja magát egy kelet-európai tradíció, hogy pókhálót tesznek a karácsonyfára. A karácsonyi pók legendája szerint élt egyszer egy szegény özvegyasszony egy kunyhóban sok gyerekkel. Egyszer fenyőtoboz hullott a házukba, és ott gyökeret erszetett, fává cseperedett, mahd terebélyesedett, ahogy a gyerekek gondozták, arra gondolva, hogy jó lesz karácsonyfának télen. El is jött a Karácsony, de sajnos nem volt pénz díszekre és ajándékokra. Lefeküdtek aludni, és másnap pókhálóval látták bevonva a fát. Amint kinyitották az ablakokat, csodák csodájára a pókháló arannyá, és ezüstté változott. Mondanom sem kell, nem voltak anyagi gondjaik ezután. Egyébként ezek a mésés, legendás, folklorisztikus elemek tájegységről tájegységre vándorolnak, a néprajzi kutatók számmal látják el őket, katalógusokba rendezik, és azt vizsgálják, hogy melyik helyen bukkan fel ugyanaz a sztori, és örülnek neki, és messzemenő következtetéseket vonnak le belőle. Úgy látszik, ez a folklór elem éppen Ukrajnában vált államilag elismert, akkreditált népszokássá, mint nálunk a Jézuska.
Biztosan nem rendezték viszont katalógusba a következő népszokást, mert nem is folklór ez már egészen, hanem egy hagyomány Japánban: mivel a távoli szigetországban alig élnek keresztények, csak nem rég óta van hagyománya a Karácsony ünneplésének. A japánok nem halat, vagy pulykát esznek Karácsonykor, hanem sült csirkét. Ez Takashi Okawara, a japán KFC első igazgatója nevéhez fűződik, aki Karácsonyra egy speciális összeállítást tervezett Karácsonyra, 1970-ben, nem sokkal az első boltok nyitása után. Sült csirkét, bort és süteményt tartalmazott az összeállítás, kell ennél nagyobb boldogság egy olyan ünnep megtartására, ami hivatalosan nem is létezik az országban? Átlagosan 3,6 millió japán család rendel ilyenkor karácsonyi csirkét, vagy menüt az eredetileg amerikai KFC-től. Ennyi volt, mese volt, sokáig sorolhatnám még az egyes országokra, vagy tájegységekre jellemző karácsonyi sztorikat, és furcsaságokat, de nem tesszem, mert sikerült bebizonyítani, hogy a Karácsony sem egy olyan kőbe vésett valami, vagy homogén ünnep, ahol ne kerülhetne elő még pluszba egy Grincs, az elmúlt évek karácsonyainak szellemei, vagy valamilyen népszokáson alapuló kedves helyi specialitás.
