A szakkörnek van egy olyan része (foglalkoztatónak nevezik), ahová mostanában fiatal hm... hölgyek járnak be maguknak fiatalembereket fogni. Korábban is hallottam már, hogy valakik azért fekszenek be a pszichiátriára, hogy ismerkedjenek (d*gjanak), ez mégiscsak kellemesebb módja ennek, csak a foglalkoztatóba kell bejárni, és már ragadnak is a pasik. Volt, amelyik engem is nézegetett, meg leszólított, hogy segítsek neki a számítógépnél. Szóval ennek a kuplerájnak Edit 2 a főnöke, ma véletlenül bementem délután internetezni (többet nem fogok), és a betegek szinte már-már orgiát rendeztek, eléggé gyomorkavaró volt. Táncoltak, röhögcséltek, taperolták egymást. Bár tudom, hogy néhány koedukáltabb pszichiátriai osztályon is ez megy, engem ez eléggé mellbe vágott. Persze, nem az én dolgom. Csak furcsálltam, mostanában hová fajultak a dolgok a "foglalkoztató"-ban. Ma Anikóval rémálmodtam, hogy átváltozott Edit 3-má, miközben vártam rá. Jó esélye van rá, hogy 10 év múlva ott tart majd, mint Edit 3, persze olyan ronda sohasem lesz, de amilyen rosszul viselkedett az utóbbi időben, még lehet olyan házsártos. Remélem, akkor már semmiféle kapcsolatban nem leszek vele. Egyre kibírhatatlanabb. Edit 3-tól meg már konkrétan hányingerem van, ha csak meglátom. B@sszák már ki minél előbb!