Tegnap lefekvés után (amint kibasztam a fejemből az Evanescence-t), furcsa álmom volt. Meghaltam. Lelkem kiszállt a testemből (illetve nem is nagyon volt már testem). Az az anyagtalan valami, ami voltam, először nagyon félt, és össze volt zavarodva, hát haldokolt, vagy mittudomén, még egyszer sem haldokoltam. Majd visszajött neki valamiféle látása és hallása, és egy mosdókagyló, vagy kád aljáról bugyborékoló hangok kíséretében emelkedni kezdett valami erő hatására. Állandó fülzúgásom, egyesek szerint skizofréniám csalhatatlan jele, amit általában álmomban nem hallok, elalváskor valahogy így lekeverik, na, az most felerősödött, pontosan ugyanúgy, mint amikor egyszer hátulról leütöttek az utcán. Körülbelül hatszor üvöltöttem el, persze hangok nélkül, hogy: ÉLNI AKAROK! ÉLNI AKAROK! stb. (Úgy látszik, a lelkeknek nem túl bő a szókincsük.) Ekkor felébredtem. Közvetlenül utána felhívott egy részeg vénasszony. Háromszor. A középsőt fel is vettem, részeg handabandázásából ez volt az egyetlen kivehető értelmes mondat: "Már ennyi az idő?"
Csak egy régi bejegyzés. Gondoltam, hátha segít.
