Az antipszichiátria egy mozgalom, amely megkérdőjelezi a pszichiátria létjogosultságát, és vitákat generált, amely viták főleg a múlt század 60-as, 70-es éveiben lángoltak fel. Az egyik fő inspirálója a magyar pszichiáter, Thomas Szasz, aki a New York-i Syracuse Egyetemen tanár volt. A kifejezést David Cooper használta először 1967-ben. Az antipszichiátriai mozgalom, mint ahogy a neve is sugallja, elutasítja mind a pszichiátria elméletét, mind gyakorlatát.
E tendencia előmozdítói a pszichiátriát áltudománynak bélyegezték, mivel nagyon gyenge bázisokkal rendelkezett. Azt is jelezték, hogy orvosi "szakma" helyett ideológiaként működött, amelynek célja az emberi elme irányításának gyakorlása, és olyan címkéket használt, mint a "normális" és a "rendellenesség". Most úgy tűnik, hogy az antipszichiátriai mozgalom újjászületése előtt állunk, Dr. Bonnie Burstow, a Torontói Egyetem professzora révén, aki nemrégiben pszichiátriai ösztöndíjat alapított az oktatási központjában.
Az antipszichiátria pszichiáterek, pszichológusok, orvosok, filozófusok csoportja, akik szerint nincs olyan, hogy "mentálisan beteg", hanem "túlélőknek", "pszichiátriai túlélőknek" hívják ezeket az embereket. Számukra alapvetően a mentális betegségek nem léteznek. Ennek egyik fő érve az, hogy eddig nincs klinikai bizonyíték arra, hogy az elme beteg. Sem az agyi szkennelés, sem a tomográfiák vagy más teszt nem szolgáltat bizonyítékot arra, hogy a mentális betegségek létezéséről beszélhetünk.
Bár a világon sok olyan hang van, amely továbbra is megkérdőjelezi a biológiai pszichiátriat, ezt szinte minden egészségügyi rendszerben bevezették. A pszichiáterek szerint ez sokkal olcsóbb és költséghatékonyabb a negatív mentális állapotok kezelésére. A gyógyszeripar, persze, mögöttük áll. Míg a pirulánkak sikerül fél óra alatt megnyugtatni valakit, aki például erős szorongással küzd, egy pszichológusnak, hogy megszüntesse ezt a szorongást, sok órányi terápiát igényelne. (Ha beleszólhatok, én viszont, személy szerint kétlem, hogy a havi 150000 forintos Xeplion annyira kifejezetten költséghatékony lenne. Plusz az egyéb járulékos költségek, kiegészítő terápiák.)
Tény, hogy sok pszichiáter alkalmaz a gyógyszert, de az is igaz, hogy ezek a gyógyszerek sok embernek segítenek extrém helyzetekben. Ez azt jelenti, hogy ebben az értelemben a gyógyszer pozitív lenne a személy tüneteinek kompenzálására, ezáltal lehetővé téve a hatékony terápia lehetőségét. Ebben az értelemben talán a legjobb lenne egy konstruktív párbeszéd a pszichiátria és az antipszichiátria között, hogy a beszélgetés szintézise humánusabb és hatékonyabb kezelést biztosítson a segítségre szoruló emberek számára. Bumm. És hogy jövök én ebbe a történetbe? Röviden elmondom.
Mint ismeretes (vagy nem) 1-1,5 hónapja beindítottam a Világgép projektet, aminek nagyon jó bejegyzései lettek, viszonylag alacsony nézettség mellett. Szinte sajnáltam, hogy nem vettem velük részt a Reblog versenyen. Nemcsak szinte, hanem effektíve sajnáltam, na, de mindegy. Közben kiderült számomra, hogy Thomasz Szasz kommunikációs elméletéből szeretném írni a záródolgozatomat, és a BA után (vagy közben) szeretném szorosabbra venni a kapcsolatot a Torontói Egyetem megfelelő embereivel, hogy ideális esetben az MA fokozatot valamelyik antipszichiátriai programban szerezhessem meg. A programok nagy sikerrel zajlanak Torontóban, az alapítvány 2016-os alakulása óta kidolgozták a tanulmányok rendszerét az MA-tól egészen a PhD-ig és tovább, és a leghíresebb antipszichiátriai szakembereket hívták meg oktatni.
Ezzel párhuzamosan regisztráltam az antipszichiatria domaineket (hu és com), hogy a témában egy kicsit tematizáljam a közgondolkodást a közeljövőben. Szóval, ennyit rólam mostanában, majd még jelentkezem, with love.
(A bejegyzés a https://www.sainte-anastasie.org/ megfelelő cikke és a Torontói Egyetem Bonnie Burstow Ösztöndíj oldalának leírása alapján készült.)
