Most azért gyűltünk így össze, hogy megünnepeljük azt a látogatószámot, amennyit az abilifyon majdnem 4 év rinyálás alatt sem sikerült összehozni, pedig ott is voltam pászor freeblog főoldalas, itt meg nem került egészen fél évembe.  Pázsáluszta. Szpaszíba. Szilvuple. Mondjuk itt egy átlagos nap olyan, mint kint lenni a freeblog főoldalon. Bár igaz, hogy volt minden, akció, szerelem, ármány, holocaust, szerintem már csak meg kéne filmesíteni. Nagy vonalakban vázolnám is a történetet, ha nem lenne olyan égő...

Na, mindegy, miért is ne? Robit felveszik dolgozni egy skizóknak való munkahelyre. A papírja olyan régi, hogy az szégyen, de már két éve nem hívták felülvizsgálatra, szóval nagy nehezen felveszik. Rokkó százalék: 67. Robi nem szedi a gyógyszereit, mert nem akar minden nap összefosott lábszárral közlekedni, helyette dínom-dánom a kis ért. fogytos bnőjével. Robi közelébe egyetlen normális nő kerül, egy szoc munkás. Mint kiderül, vesztére, mert bár robi ki nem állhatja a szoc munkásokat, ezzel az eggyel valahogy mégiscsak szimpatizál. Persze robi ezoterikus jellegű pszichózisba esik, az elején még egész értelmes dolgokat mond a témáról, aztán belezavarodik, ő lesz végül isten, a barátnője jézus krisztus "ismétlődése", a szoc munkás pedig egy igazi istennő. A főgonosz az intézményvezető főorvos, aki mindezért robit gyötri a pszichiátrián, és lágerbe akarja deportálni... és itt lép színre az elveszettnek hitt roboman, a majdnem híres "celebskizó" - aki azért egy szuperjó fej, mert neki sosincs pszichózisa - hogy megmagyarázza a robi bizonyítványát, és azóta mást sem csinál... De vajon sikerül-e megmentenie a helyzetet a skizó szuperhősnek...?

Egyetlen szépséghibája a postrnek, hogy csak regisztrációval lehet kommentelni (néha úgy sem), meg hogy nem adja ki az exportomat, ami egyelőre nem is kell, jó helyen van náluk, csak azért rinyáltam, mert deportálni akartak, és féltem, hogy eltűnik minden bizonyíték, vagy mondjuk így, feljegyzés róla. De persze még nincs vége a cirkusznak, egy hét múlva például "igazságügyi orvosszakértő" elé kell mennem. Nem lenne egyszerűbb, ha lesittelnének? :-D

Csak azért, hogy ne mondják, hogy nem reflektálok az aktuális eseményekre, tessék, egy kis Pussy Riot, bár tudnám, mit énekelnek, de majd csak valaki felvilágosít: