Előre szólok, hogy nem vagyok gyakorlott könyvismertetésben, és az olvasástól is elszoktam, kivéve a pszichiátrián, de ez most nem tartozik ide. Kevéssel az ünnepek előtt jelent meg Tibi atya Minden napra egy feles című füveskönyve, itt mindjárt pontosítanék is, mivel a füveskönyvek általában életbölcsességeket foglalnak össze, Tibi atya könyve pedig inkább novellának nevezhető írásokat tartalmaz, esetleg riportokat Humbákfölde lakóival. Tibi atya lakóhelye Humbákfölde, nyolcszázvalahányszázezer lakossál, "vinokratikus köztársaság". Ebben a könyvben magyarországi eseményekre (is) reflektál, hiszen Humbákfölde Nyugat-Magyarországon terül el, a Felsőtákonyi-középhegység lábánál, önálló államot képezve. A szerkesztők figyelmeztetnek, hogy egy napra egy írást olvassunk el, mivel "nem kizárható a komoly, és visszafordíthatatlan agykárosodás veszélye, amire az orvostudomány jelenlegi állása szerint nem létezik gyógymód." Én kétszerre olvastam el a könyvet, másodszorra egy citromos sörrel, amivel, gondolom kisebbfajta szentségtörést követtem el. Egyébként maga az atya mindössze kétszer szólal meg hosszabban a műben: az egyik jegyzetben pont a citromos sört pellengérezi ki, és a végén, amikor közölnek vele egy rövid interjút (egy komolyat). A novellák, riportok, glosszák és akármik, egyrészt tényleg semmilyen újságírói normatívának nem felelnek meg, másrészt valóban "kivernék a biztosítékot" a Facebookon. Bár a megyar nyelv híres a káromkodás-készletéről, nem hiszem, hogy túl sokakból váltanak ki megrökönyödést a cikornyás káromkodások (amikből itt nem idéznék). Utoljára Vadnai Lászlótól (a Hacsek és Sajó írójától) jelentek meg emlékeim szerint ilyenfajta humoreszkek, persze szalonképesebb nyelvezettel. Szerintem a Minden napra egy feles első részébe válogaták össze az "ütősebb" írásokat, ami elviszi a hátán a végére enyhén ellaposodó sztorikat. Vagy csak én szoktam hozzá időközben a stílushoz, vagy a citromos sör miatt lett rám a végén hatástalan. Az elején még többet vihogtam, a végére néha-néha talált be egy-egy poén. Összességében a könyv azért egy hiánypótló vállalkozás, felüdülés olvasni így Karácsony előtt. Teljesen más élmény, mint a FB-n olvasni a posztjait, Tibi atya és ministránsai néha már-már irodalmi magasságokban szárnyalnak a műben. A magyar irodalom ugyan híres a rugalmatlaanságáról és sznobériájáról (rengeteg műfajt nem kanonizáltak, amit nyugaton már régen), a könyvet bátran tekinthetjük egy jól sikerült irodalmi alkotásnak. Tibi atya tevékenysége szerteágazó, így annak összes részletére szinte lehetetlen kitérni. Hallom, újabban blogolásba is kezdett, ismert, hogy bort is árul, pólót, meg mindenfélét. Ezeket a tevékenységeit nem tisztem megítélni, csak egy olvasmányélményemet szerettem volan megosztani.
