Mivel mostanában nem nagyon indul itt magyar levelezőn, nincs többé rá okom, hogy ebbe a városba menjek. Az itt szerzett barátságok többsége nem bizonyult tartósnak, szóval már hobbiból, vagy csak úgy, a hecc kedvéért sem fogok odamenni. Évek óta készülgetek, de az utóbbi napokban rájöttem, hogy nem igazán van már kihez. Amilyen jól éreztem itt magam eleinte, úgy el is romlott az egész. A hírek szerint haldoklik az egész bölcsész kar, nincs már itt keresnivalóm. Amennyira bírtam ezt a várost az örökös ködjeivel, meg a szockó lakótelepeivel, na, és igen az egyetemvárosával, annyira nem jelent már semmit az utóbbi időben. A valamennyire jól megírt Mesék a Zsarnai telepről, nájlonszatyor, és néhány egyéb írásom ihletője most már végleg a múlt ködébe vész (gondolom, szó szerint). Búcsúzóul berakhatnék egy kis Edda-bluest, de azt már mindenki ismeri, inkább valami helyit, akik még mindig ott nyomják a R'N'R-t, vagy én nem is tudom, már mit, szóval a lakossági undergroundot. Valamennyire talán még megértem ezt a dolgot, de ez már nem én vagyok. Lényegében egy csomót tanultam, ittam, meg bandáztam itt tök feleslegesen, na meg elpazaroltam itt a fiatalságomat egy kis ribancra. Megérte. 1 milla diákhitel-tartozás. Pf... Bár, ha akkor nem kerülök be a pszichiátriai ellátásba, talán még mindig Miskolcon koptatnám a flasztert, és vszínűleg én lennék a világ 1-ik legboldogabb N-bere, de ez így ennyi volt... Fura módon erről is a geci (ez állandó eposzi jelző lesz) nyíregyházi pszichiátria tehet, mert akkor hirtelenjében a pszichiáterek sem támogatták a tovább tanulásomat, így utólag meg mondják, hogy miért nem fejeztem be a sulit. Nyazsgem.