Én, a reménybeli újságíró és bölcsész agyammal fel nem foghatom, hogy ezek a híres-neves orvosok, habár nem tudják megmondani, mi az a skizofrénia, egyetlen kezelési módot javasolnak ellene: lefogatva rendőrséggel és mentőkkel, legyógyszerezni a pácienst, lehetőleg annyival, amennyi egy elefántnak is sok lenne, aztán bezárni egy büdös lyukba, hadd főjön ott a saját levében, mindaddig, amíg mi azt nem mondjuk neki, hogy hazamehet, vagy elmehet valamelyik pszichiátriai otthonba, vagy a bús picsába.
Hm-hm, dicséretes buzgalom. Csak azt nem értem, miért nem próbáltak már velük szót érteni mindez idáig. A skizofréniának két tünete van: hallucináció és téveszeme. Vannak ugyan még a pszichiátereknek elméleteik, amikben a saját sarukat akarják rákenni a páciensre, hogy tudniilik elmagányosodik, passzív lesz, skizofrénia utáni depressziója lesz, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ezek nem a betegség tünetei, hanem a kezelésé és a gyógyszereké. A skizofrénia mindig a külső megfigyelő szemszögéből volt vizsgálva, tudniilik a skizofrén nem ember, és még egy ismeretlennek is több joga van beleugatni a kezelésébe, ha egészségesnek tekintik többé-kevésbé.
Nos, tegyük fel, hogy mégis ember. Tegyük fel, hogy ilyen állapotban is gondolatai vannak (habár tévesek, vajon miért tévesek, hogy lehet egy gondolat téves, mi váltja ki, mire reakció?), és esetleg hangokat is hall, amik a pszichiáterek szerint magából az elméből erednek (nem lehet, hogy a fülből, nem lehet, hogy valaki/valami közvetít valamit?). Nem, ez így túl bonyolult lenne. Marad a legyógyszerezés és a büdös lyuk. Szóval bennem felmerült (a hülye fejemben) a gondolat, hogy mi lenne, ha vizsgálnánk a téves(nek nyilvánított) gondolattartalmakat és tudattartalmakat. Mennyire terhelné le ez az egészségügyet? Vagy van valami takargatni valójuk?
Bennem már a „betegségem” első pillanatától kezdve az merült fel, hogy jaj de jó, akkor most beszélni fogok mindenféle olyan emberrel, aki hasonlókon esett át, megvitatjuk a közös pontokat, táblázatba foglaljuk vagy katalogizáljuk a hallucinációkat, mint, mondjuk a folklórelemeket, kiadunk belőle egy könyvet, vagy, mondjuk többet, remekül szórakozunk, és élünk, amíg meg nem halunk. Namármost nem hogy könyveket nem adtunk ki, hanem kifejezetten egy igazi adatközlőm sem volt a 15 év alatt, aki beszámolt volna részletesen az élményeiről. A pszichiátria kifejezett szégyennek tekinti és tekinteti ezeket a tudattartalmakat, és hallgatásra bírja pácienseit, a gyóntató pap szerepét magának tartva fenn, bár magára a gyónás tartalmára már maga sem kíváncsi.
A pszichiátria szerint az ilyen embereket izolálni kell, a pszichiátria szerint az ilyen embereket kontrollálni kell, jó előre elkülönítve őket, és gyógyszeresen megbüntetve őket egy olyan bűnért, amit el sem követtek, de esélyét látják, hogy valamikor az életük folyamán esetleg alkalmuk lenne elkövetni. A skizofrén potenciális bűnelkövető, a skizofrén potenciális gyilkos, és akként kezelik élete végéig. Az igen tisztelt nyíregyházi járásbíró úr szerint, a még nagyobb tiszteletnek örvendő hazugságügyi, bocsánat, igazságügyi szakértővel egyetértésben, amire az újabb gyámságomat alapozzák, állapotom „progresszív jellegű” (akkor most ennek örülni kellene, nem?), „idült” (tudod, mi), és „bizarr, paranoid politikai téveszméim vannak”. A bizarr helyett javasolnám a groteszket, az mégiscsak esztétikai kategória, a bizarrnak szexuális felhangjai vannak. Mint az elmorvosi szakértő lovaglócsizmájának.
Mindegy, én a naiv agyammal azt gondoltam, hogy tudományos szempontból (vagy akármilyen szempontból) jelentősége van ezeknek a tudattartalmakat, és nem csak becsmérlő szavakat érdemelnek egy-egy hivatalos, bikkfanyelvű okiratban. Ha megvizsgálnánk a hangok és téveszmék tartalmát, és össze tudnánk vetni egyik emberét a másikéval, esetleg rájöhetnénk, hogy külső eredetű, vagy belső eredetű hangról van-e szó, esetleg megvizsgálhatnánk (esetleg még műszeresen is), van-e agyi eltérés, esetleg, hogy mi okozza a hallucinációt. Nem. Zárjuk be a büdös lyukba a gyógyszereivel, és hagyjuk magára. Nézzük meg újra egy hónap múlva, mi a helyzet, hogy engedjük-e ki, esetleg zárjuk be újabb hónap(ok)ra, magára hagyva a gondolataival, amik minket nem érdekelnek? Valóban csodás módszer, igazi tudóshoz méltó. Az inkvizíció korában sem csinálták volna jobban. A pszichiátert jobban foglalkoztatja a börtönőri, a gyóntató papi és inkvizítori szerepe (de akár az esti sörözése is), mint a valódi tudományos munkája.
