"Hol a buli?
Hol vannak azok a barátkozósra ivott, kellemes társalgók, akik egyetemvárosok közelében szoktak feltűnni, egész életük a buliról szól, és akiknél nem számít, hogy milyen napszak van, mert a "buli" nem válogat, lecsaphat rájuk reggel, délben, este. Lehet, hogy soha nem is léteztek, csak az én képzeletemben, mert nem találom őket sehol, de szerintem a világ változott meg, a részegség ciki, a cigi is egyre inkább, itt mindenki örökké akar élni, pedig az élet elég hosszú, csak nem elég széles, mindig ezt mondtam régen, kihalófélben lévő fajta voltam már akkor is, és jött a betegség, és kiirtott, sokak szerint várható volt valami, de arra aztán senki nem számított, hogy ilyen formában vonjon ki a forgalomból...
Úgy érzem, "a világegyetem leghosszabb és legártalmasabb bulijáról" szakított ki a betegség, és a gyengélkedésből felépülve azon vettem észre magam, hogy egy 26 éves örök gyereket pesztrálok, akinek van egy lassan 3 éves fia, és még mindig nem vált el a férjétől. Az egyetlen közös bennünk, hogy mind a ketten egy-egy véget nem érő buliból kerültünk a pszichiátriára, onnan a központba, de ez nem ugyanaz a buli volt, és szeretnénk visszamenni, mindenki a saját bulijába, de már mind a két buli véget ért, mi meg ott állunk ketten, és nem akarunk hazamenni. Mintha büntetésből kizártak volna minket a saját életünkből, és ezért ketten kóvályognánk egy idegen világban, másnaposan kávézgatunk különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön az életünk afterpartija."
abilify.freeblog.hu, 2011. júl. 29.
