Anyám a temetés után megkérdezte, hogy "érzetem-e jelenlétet", persze azt válaszoltam, hogy hagyjon békén. Amúgy éreztem jelenlétet, az unokanővéremét. Szokásom mindenhol kipécézni a legjobb nőket, és sajnálom, de most ő volt az. Érdekes módon a nagymamámmal kapcsolatos összes dolgot végiggondoltam már a pszichiátrián, és inkább Gabi kötötte le a figyelmemet. Most, hogy gyerek nélkül volt, kifejezetten jó nő benyomását keltette. De hát ezt mindig is tudtuk róla. Különben ő az a típus, akire azt szokták mondani, hogy akkora a szája, mint a bécsi kapu, és titokban röhögtem magamban, ahogy megfigyeltem, hogy mennyire ügyel arra, hogy disztingváljon egy ilyen családi alkalomkor. Persze nem éreztettem vele, hogy rá figyelek, de olyan különösen tudja mondani, hogy "ripi-ropi", hogy ezen mind a ketten bocsánat, de elröhögtük magunkat. Amúgy olyanokat mondott, hogy ő nem emlékszik arra, hogy mikor született, én meg nagy elmésen megjegyeztem neki, hogy lehet, hogy még csak nem ismerte az órát... de aztán nem akartam tovább zaklatni, és kimentem sétálni, ahol elszívtam vagy 5-6 Dunhillt, mindenki nagy örömére. A családban természetesen én vagyok az utolsó fekete bárány. Sőt, AZ ELSŐ ÉS AZ UTOLSÓ, stipi-stopi, ripi-ropi, na jó, ennyi volt mese volt, még egy normális sör se volt, csak alkoholmentes... kávéból se lehetett duplázni... azt még nem is mondtam, hogy Gabit egyszer, még gyerekkoromban, na jó, hagyjuk... :-)
Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre. Vagyis elvégeztem az újságíró szakot (BA). Ha valaki tud valamilyen jó MA szakról, most szóljon, vagy tartsa magában örökre!