Akkor most irodalom. Ez a könyv annyira új, hogy nekem kellett szólni a Líránál, hogy rendeljék meg, holott náluk jelent meg. Legalábbis ők terjesztik. Vagy mi. Na, erről a könyvkiadósdiról még tanulni kell. Ott még nem járunk. Bizonyos szempontból az év irodalmi eseménye, és nem azért, mert megjelent, hanem mert 1500 forintért jelent meg, ami kiváló üzleti érzékről tanúskodik. A könyv megjelenését egyébként a Nemzeti Kulturális Alap és az Arany János Alapítvány is támogatta, megjelenési éve 2019, ha jól emlékszem, július 11.
Döme Barbara neve ismerősen csenghet a barátainak és a munkatársainak, de nekünk aligha: nem sok információ található róla a neten, talán csak annyi, hogy ez az első jelentős kötete, és 20-25 év újságíróskodás után döntött úgy, hogy felveszi a félbehagyott irodalmi ambíciói fonalát, és a szépírói karrierbe is belevág. A Nők a cekkerben című könyvének nem is a szerzője fogott meg igazán elsőre, hanem a téma és az alcím: Történetek Skizofréniából. Ez, kiegészült az 1500 forintos eladási árral (neten rendelve még olcsóbb), és máris készen állt a csalétek (számomra legalábbis). Persze, a Skizofréniát mint helynevet elsütni marha jó poén, egy időben én is rendszeresen szórakoztam ezzel, de itt az alcím azért található helyénvalónak, mert valóban téma néhány novellában a skizofrénia, ami tabutémának számít ma Magyarországon (és szerte a világban). Ezért találtam igen sajátosnak a szerző érdeklődését, mert ritkaság, hogy valaki ezt a „szép” és „érdekes” témát feldolgozza, ráadásul többször is és többféleképpen novelláiban. A betegség olyan mélységeibe hatol be, amilyenbe kívülálló csak tudhat, azért tekintendő úttörőnek ez a kötet.
Egyébként érezhető többféle irodalmi hagyomány és regiszter a novellákban: talán tetten érhető az a depresszív hang is, ami a századforduló körül volt különösen jellemző irodalmunkra, amikor a rákkal, alkohollal, lepusztultsággal és némi magyarosch erőszakkal és erősebb vagy gyengébb szexuális felhangokkal eladható volt szinte minden irodalom címszó alatt. Ha tekintetbe vesszük a 20-25 évvel ezelőtti titkos (de legalábbis nem nyilvános) pályakezdést, bizony, könnyen magyarázatot találunk némely novella hangvételére. Ezen kívül a szerző próbálja néha metafizikai, néha hollywoodi horrorra hajazó irányba elterelni a hangvételt, több-kevesebb sikerrel.
A felsorolt témák irodalmi ábrázolása mellett újszerűen hat a skizofrénia (szerző által kigondolt tudatfolyamok általi) megjelenítése, ábrázolása, ami ha nem is áll annyira távol a skizofrénia belső átélésétől, mint Makó Jeruzsálemtől, azért mégiscsak sikeresebb a külső szereplők megérteni igyekvésének, tenni akarásának ábrázolása a skizofrén szereplők felé (pozitív vagy inkább jellemzően negatív irányban). Most, hogy kimaxoltam 100%-ra a spoilermentes recenziót a Nők a cekkerben című kortárs irodalmi műalkotásról (jelesül novelláskötetről), mindenkinek csak tanácsolni tudom, hogy szánja rá a pénzt, illetve vegye ki a könyvtárból, mert bár a skizofrénia első igazán átütő irodalmi megjelenése még várat magára, a téma iránti elköteleződés figyelemre méltó, és szorítok neki, hogy előkelő helyet vívjon ki magának a kortárs szépirodalmi művek között. Viszont olyan is lehet, aki azt gondolja, hogy az mind „bullshit”, amit itt összehordtam, nekik sok szeretettel ajánlom a Magyar Írószövetség felhívását egy holnapi irodalmi eseményre:
„Bemutatják Döme Barbara Nők a cekkeren (sic!), Király Farkas Út a tengerszemekhez és Varga Zoltán Zsolt Euridiké halott című új köteteit 2019. szeptember 25-én 17:00 órakor a Magyar Napló Könyvesboltban.” Ezt a kifejezést, hogy (sic!) most tanultuk a médián a múlt héten. Tök jó.
