Elöljáróban le kell szögeznem valamit: nem ismerem Oravecz Nórát. Ettől még nem vagyok különleges, szerintem ezt még egy páran elmondhatják magukról. A könyvét az egyik blogon elhangzott odavetett félmondat miatt vettem meg, ami kb arról szólt, hogy Oravecz Nóra nem is olyan izé, és különben sem egyenlő az idézetes szívpárnákkal, amikkel sokan azonosítják a személyét. Ennyi nekem elég is volt. Ettől kezdve sokkolhatott többeket a látvány, ahogy Nyíregyháza külvárosi részein egy hajléktalan kinézetű faszi, oldaltáskákkal és szatyrokkal bőven ellátva egy Oravecz Nóra kötettel rohangál. Elmondom, miért történhetett ez.
A szóban forgó könyv a Van egy ötletem - Hogyan építs énmárkát? - illetve bármi is a címe, lényegében a blogolásról szól. Ezt jó, ha tudatosítjuk. Nem szimbolikusan a blogolásról, nem jelképesen a blogolásról, nem átvitt értelemben a blogolásról, hanem egészen konkrétan. Blogokon sokakat láttam már elmélkedni embereket ilyesmiről, nagyjából a következő eredménnyel: nagyon a szívünkből szóltak, nagyon együtt tudtam velük érezni néha, véleményük mégis pusztába kiáltott szó maradt leginkább, a pillanatnyi bloghelyzetre való relflexió, nem több. Talán a Nóra, - ugye szólíthatom Nórának, pá zsáluszta, szpászíba - könyve is meghaladott lesz valamikor, és teli szájjal mosolygunk rajta, most nagyon nem az, inkább eléggé aktuálisnak mondanám.
Ha most eltekintünk attól, hogy Nóra sztárblogger, én pedig egy underground firkász, rájövünk arra, hogy a csillogó utazások, eget verő látogatottsági statisztikák és követők garmadáját leszámítva rá is ugyanazok a törvények vonatkoznak, ő is ugyanolyan büd...zséével kezdte a karrierjét, mint mi itt sokan mások. Rengeteg sztorit mond el az életéről, hogy egy vidéki helyről származik, sokat piszkálták a kortárs csoportokban, nem ő volt a legjobb tanuló a suliban, ami sokunkra igaz lehet. Érdekes, hogy engem soha, sehol nem piszkáltak, csak egy helyen, de ott nagyon, és folyamatosan ennek a piszkálódásnak az emléke kísért, de ez itt off.
Érdekes, hogy a pénzért való blogolásnak ugyanolyan mozgatórugói vannak, mint a bármilyen apropóból elkövetett blogolásnak, én például folyamatosan azért kényszerültem egy időben blogot írni, hogy magyarázzam a bizonyítványomat, utána már konkrétan azért, hogy védjem a s***em, majd tematikusan, és végül úgyis mindig a körülmények áldozata vagyok, tehát mindig van miért, miről. Ezt Nóra is megemlíti a könyvében, hogy változnak a témák, változnak a hangsúlyok. De arról is szó van, hogy soha nem azért kezdi az ember, hogy híres legyen és megismerjék az utcán, ettől valami mélyebb motiváció szükségeltetik. Szó esik még egyéni látásmódról, némi különcségről, hát én is kb mindig mást gondolok, mint a többség, mert ha a többség nem hajlandó észrevenni, amikor a király/királynő meztelen, én akkor is WYSIWYG módon kezelem a témát. Ezen a ponton beékelnék én is egy rövid sztorit: Egyszer elmentem egy parapszichológushoz tanfolyamra. A tanfolyam egy pontján elkezdődött az auraérzékelés gyakorlat. Egy idő után mindenki elkezdte „látni” az aurát, kivéve engem, az egy szem skizofrént. Milyen érdekes, szarul van itt nekünk, mindenfélét behalluzik, de az aurát, azt nem hajlandó látni. Nem sokkal később megkértek, hogy ne jöjjek többet. (Mostanában felmerült az a dolog, és inkább IRL, hogy sokan úgymond fenntartásokkal kezelik írásaim igazságtartalmát. A példában szereplő kis sztori nekik (is) parabola az ilyen helyzetekben való viselkedésemre, lélekjelenlétemre.)
Na, de ne vegyük el a szerző elől a rá szánt karaktereket, szavakat, helyet! Annál is inkább, mert lassan túllépem itt a tőlem megszokott mennyiséget. Tartalmilag nézve 5 fejezetre tagolódik a mű, és amikor - érzésem szerint - éppen kezdene leülni a téma a 3 fejezet második része körül, átvált a praktikus tanácsokra, amik így elviszik a balhét. De most tényleg, mondják, hogy kezdőknek nagy segítség a könyv, viszont némi tapasztalat és tudás birtokában azt mondom, nekünk is, akik már régóta űzzük az ipart. Megszólaltat másokat is, Dancsó Péter, Wolf Gábor, Pistyur Vera, Fördős Zé, csupa számomra ismeretlen, de érdekes arc, nyilván nem követem up to date módjára a mainstream tartalomgyárosokat. Ha valamin elcsúszhat az egész, itt, hogy mindig felfelé figyel Nóra, állandóan mesterekben gondolkodik, bár szó esik valami kisebb nézettségű bloggerekről is. És honnan tudom, hogy Oravecz Nórának jó ez a könyve? Onnan, hogy úgy ír, ahogy az adott témában máshogy nem lehetne, olyan szavakkal, olyan stílusban, egyszóval királyság van. Szerintem bloggereknek kötelező olvasmány, bárkmit is gondoljon bárki a személyéről, a módszereiről, vagy a hajviseletéről.
