A húsvéti „ünnepkör” utolsó napján, ahogy éjszaka feküdtem az ágyamban, és Anikó még Németországban volt, jelentkezett nálam a lelke. Nagyon rossz bőrben volt. A lelkének a hangja a tüdőtbc végstádiumára emlékeztetett. Tudtam, hogy a lélek nem éri meg a hajnalt, de azért mindent megpróbáltam.
-Demeter Anikó vagyok – mondta, és borzalmasan köhögött.
-Zsolnai Gáborné? – kérdeztem. Zsolnai Gáborné – válaszolta, és még jobban köhögött. Nagyon félt.
„Rosszul vagyok.” – mondta. „ A gyógyszerektől vagy rosszul, kicsim, ne sírj, segíteni fogunk” - suttogtam. Tudtam, hogy már nem bírja ki a Németországból hazafelé vezető utat, csak azt nem tudtam, vele hal-e a teste is.( Ettől a kezdetektől féltem, hogy „valami” baja esik, ezért írtam neki, hogy „Tudod kivel szórakozz”, és egész Húsvétra szakítottunk, hogy engem vegyenek elő inkább, ha gáz van. Tudtam, hogy a skizókat ünnepekkor elkapja a gépszíj, mondjuk ő inkább csak skizoid alkat, de nem valóságos „skizofrén”. De a lelkét, azt nagyon megviselte. Mondom, csitítgattam, vigasztaltam a kis lelket, de egyre csak sírt, hogy meg fog halni.
-Ne félj, kicsikém, meggyógyítunk, tudod a gyógyszerek… ezek nem Neked valók…
Ki voltam készülve, nagyon fáradt voltam, és nagyon köhögött, és nagyon sírt. Mit tehettem volna, ki voltam borulva, annyit mondtam Neki búcsúzóul, hogy „Fulladj meg.” Mire rögtön a válasz: „Dögölj meg.” És aztán csend. Az a lelke azonnal meghalt, és (valamikor) újjászületett, az enyém egy nappal később, kábé a Nagy Poén című bejegyzés környékén. Úgy éreztem, kitépték akkor. De aztán persze ment minden tovább. Az összes húsvéti bejegyzésnél végig vigyáztam arra, hogy szó se essen Jézusról, csak a nagypénteki szakításnál, és pogány módon csináljam/juk végig az egészet.
Na, mindegy, egy női és egy férfi Jézus a lelkét adta értetek, gecik. Dupla megváltás, faszom. Mi vagyunk azok. ( Vagy legalábbis voltunk.)
Eh, nem várok köszönetet, az egész le van baszva. A jövő hét folyamán valószínűleg átvisznek az addiktológiára, visszakapom az abilifyt, és 8-10 nap múlva kint vagyok, és nem Hodászon, hanem a melóhelyemen. Lehet, hogy ez az egész sok volt így elsőre, de nem érdekes. Szóval ennyit a sámánkodásról…egyelőre.
Szóval akkor a Jézus-program az idén is lefutott sikeresen. Mint mittudomén hány év óta minden évben.
Karácsonyra már nem vállalom, játsszon más Jézuskásost. Nekem elég lesz a 15 mg abilify. ( Meg egy tekercs WC-papír a táskámban :)
