“Akinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát, mert emberi szám az, és annak száma hatszáz-hatvanhat.”
Nemrég valakivel szemben kimaxoltam a mocskolódás fogalmát teljesen. Ezt igen rosszul tettem, és többet nem fog előfordulni.
[...]Pontosan olyan ez, mint a skizofrénia: az évek alatt felhalmozódott háttérbe húzódás, a stresszhelyzetek elfojtása, és a többi, egyszer csak egy alternatív valóság formájában ölt formát. Még nem mondtam senkinek, de valamennyire tudatos választás volt a skizofrénia, én magam határoztam el, hogy megváltozok, én terveztem el, hogy más leszek ezentúl az emberekkel, csak még nem tudtam, hogy ez csúnyán visszaüt rám. Olyannak kellett volna maradnom, mint voltam, szerénynek, visszahúzódónak, és nem előre eltervezni a személyiségem gyökeres megváltoztatását, majd a felszínen ugyanannak maradni, aztán mégis más drive-ok dolgoznak már bennem, mint akkor. Mégis ennek ellenére úgy érzem, önazonosabb maradtam, mint sokan mások. Köszönöm. Annak ellenére, hogy beteg lettem, és a felszín alatt gyűlölködő, ami csak az érthető irigység az egészségesek személye iránt. Aztán lassan rájöttem, hogy nem kell túlmisztifikálni ezt a dolgot: nincsenek egészséges emberek, bárki kerülhet oda, ahonnan én jövök, nemrég egy pszichiáternő tűnt el így a süllyesztőben, ui elfekvőre került. Hogy az idióta mondást idézzem: "mindenkinek van bent ez téglája", időzített bombán ülünk az agyunkkal, a nagymamám például most kezdi elveszíteni a fonalat, társadalmi konvenció kérdése, kit tekintünk egészségesnek, én pl. senkit mostanában.
Annak idején figyelmeztetett az első bnőm, hogy mindenki hülye, sajnos ezt nem vettem neki komolyan, de különben is, ő sem volt kivétel, amit néha leművelt. Emberek között lenni nem rossz, de nem is jó, ráadásul nagyon ki kell őket pihenni, mert fárasztóak. Az indirekt megszólalást szeretem, a digital artot, mert az annyira személytelen, hogy még véletlenül sem kell direkt kontaktusba kerülni az alkotóval. Megcsinálja a művét, felteszi az internetre, és az vagy önálló életre kell, vagy sem. Az irodalom is szerintem előbb-utóbb el fog jutni abba a fázisba, amikor már nem a szűk érdekcsoportok mentén fog menni a dolgok elbírálása, hanem a személyes marketing fogja meghatározni, mi kerül az olvasó elé. Ennek első lépése a blogírás, de sanszos, hogy a jövőben a digitális írástudás fogja meghatározni műveink értékét, amiben még kevesebb a pénz, de szerintem nem is jár értük annyi honor.
Valami ilyesmiről szól Anna Anthropy: Rise of the Video Games Zinisters című könyve, amit ráérő időmben le fogok fordítani, egyre inkább úgy tűnik...
