Szerintem béna vagyok, mint a faszom, mert akárhogy nézegetem a postr-t, alig tudok valamit változtatni rajta, pl. a bemutatkozó szöveget sem, + érdekelne az is, lehetne-e vendégeket meghívni a blogba saját néven, vagy nickkel, mint pl Editet próbáltam volna, talán ezzel is bizonyítanám, hogy lehetőséget adnék más skizóknak is pl. amanita, harmony, amúgy meg bárkinek (én nem vagyok skizo-fasiszta-fetisiszta :D), hogy írjon ide valamit, amíg én éppen verem a farkam (már ha a Cysordinol depó ezt lehetővé teszi számomra). Sőt, valami perverz indíttatástól vezérelve elsőre talán Isolde-t kérném fel, persze csak ha lesz rá ideje a gyerek mellett.

Emlékszem, a Nagy Halált a freeblogon is eljátszottam egy párszor, meg a Csendkirályt is egy darabig, de ott volt egyfajta közösség, és valaki mindig szólt, hogy azért írjak már valamit/érdekli a sorsom. + elvileg a freeblogot profin tudtam kezelni (már ha ez a szó, hogy profi, és én nem ütjük egymást). De a freeblogról mindenki eljött már, aki számít, és össze-vissza szétszéledt a társaság, itt pedig egyedül vagyok, mint az ujjam (most szándékosan nem azt írtam, hogy "mint a faszom", pedig milyen nagyszerű lett volna.

Nagyon sokat változtam, de asszem megtaláltam azt a (blog)írói stílust, ami nekem fekszik. Egyszer azt írták rólam, hogy "kicsapongok egy igénytelen stílusszintre, de mégis elég jó, ahogy írok, ami kuriózum. Ezért ajánlotta fel egy akadémiai doktorandusz, hogy "szeretném, kérném, hogy legyél a tanítványom". Elvileg nekik kell, hogy legyen 1-2 ilyen tanítvány/patronált. Ezért szoptam 2 évig magyar-angol szakon Nyíregyen, Miskolcon meg olyan 4-5-öt a magyarral, hogy kitanuljam a rafkókat.

Jó, el is tértünk a tárgytól, meg most mit magyarázkodok itt, a freeblog nem "gyengélkedik", hanem szó szerint "szar lett", a postr-ben + több lehetőséget látok, amit - talán a saját bénaságom miatt - nem tudok még kihasználni. A régi blogger ismerősök meg talán azért nem jönnek, mert

1. kurvára megváltoztam

2. már régen csak a kötelező udvariassági köröket futottuk egymás körül.

Na meg egy kicsit(?!) bunkóbb is lettem, + bennehagytam a blogban 1. egy komplett pornógyűjteményt, 2. egy egész "skizofrén epizódot". Hiába írtam, hogy én nem irodalmat akarok, hanem azonnali reakciókat, mégis az lesz, amit nem akartam, hogy az itt leírtakat az utókor fogja értékelni/igazolni, esetleg cáfolni, ha nem is 100, de még egy jó pár év múlva. (Ha kell, majd besegítek.)

Mit írjak még? "Nagyon szeretlek Titeket!" Ez egy halumból való, á majd úgyis elmondom. Kurva sokat dumálok mostanában.

Na, csak annyit tennék hozzá, hogy hülyeség az a nézet, hogy a skizofrén epizódok leépítik az ember személyiségét, csak hát tudni kell belőlük kijönni, az esetemben például 3 egység vénás Rivotrillal. Úgy gondolom, egy szibériai sámánnak sem egy leányálom se a transz, sem az abból való kijövés, akár gombával csinálja, akár vodkával, mit tudom én, most mi a divat arrafelé. És senki se szól rá, hogy "hé, öreg, hülyeségeket beszélsz", hanem megköszönik neki szépen... és inkább elgondolkodnak rajta...

Ja, meg még ez az aranyköpés is kiment a fejemből, bocsánat, aforizma, hogy "A blog a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány." Mármint Balla D. Károly szerint. Én meg az utolsó hétvégémet töltöm a wellnesben, úgyhogy ne lepődjön + majd senki, hogyha a weekendre nincs olvasnivaló...