Tegnap éjszakába nyúlóan basztattam a blogot, meg facebookoztam, így reggel későn keltem fel. Mire odaértem, Anikó azzal fogadott, hogy leszek-e a férje, mondtam, hogy igen, persze, de előbb adjuk oda az ambuláns lapot, amit kértek tőlem. Ennek annyira megörült, hogy mindenkinek elkezdte mutogatni az ezüst gyűrűt, amit régebben kapott tőlem, és dicsekedett, hogy el van jegyezve, és kényszerített mindenkit, hogy gratuláljon neki/nekünk. Persze délutánra szerintem már az egész kiment a fejéből, és mindenáron azt akarta, hogy kísérjem "le" Örökösre. Mint újdonsült vőlegény nem mondhattam nemet, persze most is a kedvenc helyére kellett mennünk, a sport caféba, ahol rajtunk kívül mindenki melegítőben, esetleg klottgatyában császkál, mindenki tegeződik a pultos csajjal, csak minket magáz, nem is fog tegezni addig, ameddig legalább én is fel nem húzok egy mackó alsót, és nem adok több borravalókat 10-20 Ft-nál... Egyébként a zene üvölt, a női wc kulcsos, egy tea 400 Ft körül van (annyiért szerintem ideadhatnák az egész doboz teafiltert, és még jól is járnának). Kisebb csoda, hogy már a második hét van, és még mindig tart a pénzemből (bár már nem sok van). Meggondolandó, hogy Anikót befizessem egy korlátlan beszélgetéses havi díjcsomagra, lehet, olcsóbban kijönnék. Időközben eszébe jutottam a rehabilitációs akármicsodának is, hogy igazoljam, hogy nem kapok máshonnan ellátást, különben megszüntetik a nyugdíjamat. Milyen rendesek.  Én meg már azt hittem, hogy felülvizsgálatra hívnak, amit már több, mint másfél éve meg kellett volna tenniük, de nem. Úgy látszik, már felülvizsgálat sem kell ahhoz, hogy elvegyék az ember nyugdíját.  Mindenesetre azért kedvesek, hogy csak így az eszükbe jutok. Ez a betegség több macerával jár, mint bármi. Engem ezért eddig még csak basztattak.