Most, hogy szingli lettem (nem, már nem égő a szingli szó sem, hiszen a KDNP éppen a napokban kanonizálta végérvényesen, a szingliadó bevezetésének ötletével), ideje elgondolkodnom, hogy milyen az én ideális partnerem. A legutóbbi párkapcsolatomat megelőzően, én valahogy mindig az okos nőkkel találtam meg a hangot, hiába volt valaki külsőleg vonzó, nem érdekelt különösebben. Mostanában tudtam meg, hogy ennek neve is van: Sapioszexualitás. Tehát nálam a jelenség már hamarabb keletkezett, mint maga a fogalom. Mint ahogy Chuck Norris sem volt tudatában, hogy ő valójában lumberszexuális. Megvan, ugye: szakáll, és flanelling, esetleges kiegészítők: balta, vagy stihlfűrész. Meglehet, hogy a nálunk kétezres évek közepe felé divatba jött metroszexualitás ellenpontjaként jött létre. A lumberszexualitás és metroszexualitás nem vitás, hogy nem szexuális irányultságot jelent, hanem egy divatstílust, a sapioszexualitás viszont vita tárgyát képez(heti), egyre többen adják meg közösségi hálózatokon szexuális preferenciájuknak a sapioszexualitást. Gondoljunk csak hazánkban az Elittárs nevű társkeresőre, ahová elsősorban diplomások regisztrálnak, nos, mi ez, ha nem a sapioszexualitás egy megnyilvánulási formája. Kérdés, hogy lehet-e, vagy szabad-e önálló szexuális irányultságnak elfogadni a sapioszexualitást. Van olyan pszichológiai elmélet, miszerint nincs tisztán hetero-, és tisztán homoszexuális egyed, hanem egy skála van, amelyiknek valamelyik széle felé húzunk, vagy középen helyezkedünk el, ekkor meg biszexuálisak vagyunk. Szóval akkor az egész tisztán hetero/homo felosztás nem állja meg a helyét (eszerint az elmélet szerint). Ez teret enged annak is, hogy valakinek az intelligencia legyen az elsődleges preferenciája. Itt most em tudok jobb példát, mint az Agymenők c. sorozatból Sheldon és barátnője, Amy.
És ha mégis ilyen beállítottságú volnék, akkor miért éltem majdnem 7 évig párkapcsolatban egy enyhén értelmi fogyatékos nővel? Erről Douglas Adams Az Élet, a Világmindenség, meg Minden c. könyvének egy részlete jut az eszembe, amikor Ford Prefect a következőt mondja Arthur Dentnek:
"– Én is megőrültem egyszer egy ideig – mondta Ford -, hasznomra is vált. (...)
Csak egy kicsit leakasztottam az agyamat a szögről. Úgy gondoltam, ha majd a világnak égető szüksége lesz rám, akkor visszahív. Vissza is hívott. (...)
– Elkezdtem állatokkal kegyetlenkedni – mondta fesztelenül. – Na persze – tette hozzá -, csak hobbiból."
Szokták mondani, hogy a sapioszexualitás azért is hülyeség, mert az intelligenciának számtalan fajta megnyilvánulása létezik, és amúgy az IQ-teszt megbízhatóságában is szkeptikus vagyok. Velem egyszer töltettek ki egy pályaválasztási tanácsadáson, egy csomó kérdést kihagytam, ennek ellenére viszonylag magas lett az IQ-m. Azóta nem voltam hajlandó ilyesmit kitölteni. Körülbelül akkora hülyeségnek tartom, mint a Rorsach-tesztet, ahol tintapacákból kell kitalálni, hogy mit ábrázol a kép. Nekem egyszer Nagykállóban csináltak ilyet, 2 hétig tartott, míg kiértékelték, aztán a pszichológus végül nagy nehezen kinyögte, hogy ebből nem igazán tudott megállapítani semmit. A lényeg, hogy létezik sapioszexualitás, mint fogalom, tehát maga a jelenség is, és mindenkinek az az okos, és intelligens akit ő annak tart. Ez az én álláspontom. És hogy a hetero-homo skálán hol helyezkedek el, azt most itt nem fogom elárulni, de persze inkább a nők irányába, kérdés, hogy felül tudja-e írni ezt az intelligenciához való vonzódásom. Mondtam már olyat nőnek, hogy "ha fiú lennél, akkor is szeretnélek", de azt hiszem, ez is változik az idők során, ez a skála, "ezt már nőnek én nem mondanám". Valaki x év boldog házasság után jön rá, hogy valójában homoszexuális, ez arra tanít bennünket, hogy legalább magunknak ne hazudjunk éveken keresztül, mert úgy jár, mint én A-val. Hogy a hajlama, és beállítottsága ellenére van valakivel, és csak szenvedés az egész. Jobb, ha előbb megismerjük önmagunkat, mielőtt ilyesmibe kezdünk. Különben nem akarok kéretlen tanácsokat se osztogatni, de én így gondolom, hogy ezek a dolgok alaposabb átgondolást igényelnek.
