Végre, következzen az egymillió forintos kérdés: skizofrén volt-e József Attila? A kérdést nem egyedül szeretném megválaszolni, hanem igénybe vettem hozzá segítségül Németh Attila József Attila pszichiátriai betegségei című könyvét. Előre szólok, hogy aki egyszerű eldöntendő kérdésnek gondolja a témát (I/N), az talán csalódni fog, de ha elfogadjuk, hogy nem minden fekete és fehér, és hajlandóak vagyunk végiggondolni a dolgot, magunk is képesek leszünk véleményt alkotni a kérdésben. A könyv is erre buzdít a történelmi dokumentumok (és némi előzetesen feltételezett pszichiátriai témában való jártasság) alapján.
A könyv egyébként, azon túl, hogy igyekszik választ adva az általam feltett kérdésre, sokkal tovább is vezet ennél, ha a kérdést tágabb kontextusba helyezzük, mert felveti annak a kérdését, hogy az orvosi diagnosztika esetleg tévedhet is, felveti a diagnózisok relativizálhatóságának, változékonyságának a kérdését, leleplezve ezzel magát a pszichiátriát is, megmutatva, hogy mennyire esetleges lehet egy ilyen diagnózis felállítása. Minden (na, jó sok) tiszteletet megérdemel a könyv pszichiáter írója, Németh Attila, mert sikerült egy olyan emberléptékű megközelítésben leírni a skizofrénia problematikus voltát József Atttilával kapcsolatban, és olyan őszintén kezelve a kérdést, amitől a hivatalos pszichiátria általában elzárkózik. A könyv (igazából egy nagyobb tanulmány) József Attiláról szól, de általános érvényű megállapításai is vannak, és arra a helyzetre is rávilágit, hogy a pszichiátria is állandóan változásban van, korok, diagnózisok, emberek vonatkozásában.
Ideges gyomorpanaszokból skizofrénia
A problémát én generáltam magamnak, amikor láttam, hogy egy emelt szintű magyarérettségire felkészítő könyv lefutott meccsként kezeli a témát, amikor József Attiláról kijelenti, hogy skizofrén volt. Akit érdekel, és aki megelégszik ennyivel, a diagnózisa valóban skizofrénia volt, 1931-ben kezdődött pszichoanalitikus kezelése, ideges gyomorpanaszokkal, egy Rapaport Samu nevű pszichoanalitikusnál, majd innen került Gyömrői Edithez. Edit is pszichoanalitikus volt, orvosi és pszichológusi végzettség nélkül, viszont az elmondások alapján elég jó nő volt. Érdekes módon itt zuhant meg a költő annyira, hogy innentől kezdve datálódik a skizofrénia diagnózisa, amit Bak Róbert pszichiáter mondott ki végül. Mondhatnánk, hogy a pszichoanalízis hálójában bomlott ki a betegsége, ha rosszmájúak akarnánk lenni.
Vajon lehet-e egy skizofrént rehabilitálni? És még életében kell ezt megtenni, vagy posztumusz is lehet? Többen vitatták azóta a skizofrénia diagnózist (főleg pszichiáterek, ami meglepő lehet), Németh Attila is ezt tette, vagyis erre tett kísérletet a könyvében. Több diagnózis is felvetődött a költő kapcsán, úgymint: borderline személyiségzavar, skizoaffektív zavar, esetleg depresszió pszichotikus epizódokkal. Mivel a költő lelki betegsége pszichotikus epizódokkal is járt, ez kétségtelen a kortársak (ismerősök, kezelőorvosok) beszámolója alapján. Érdekesség viszont, hogy költészetében ebből semmi, vagy szinte semmi nem érzékelhető, ezt Bak Róbert a nagyfokú fegyelmezettségével magyarázza. Kifejezett hallucinációról sem tudok nála, a téveszmék viszont hangsúlyosan előjöttek (például a 3-as szám mániája, ami a szentháromságra utalt szerinte).
Diagnosztikai problémák
Téveszméi viszont nem bizonyultak tartósnak, ez is ellentmond a róla felállított skizofrénia diagnózisnak, sőt, talán döntő lehet a diagnózis (akár utólagos) megállapításánál. Németh Attila leginkább a borderline (határeset) személyiségzavar mellett teszi le a voksát, amihez szerinte súlyos depresszió is társult, ami időszakosan elérhette a pszichotikus szintet. Természetesen több diagnózs is magyarázhatja József Attila állapotát, a diagnosztikai kritériumok “kikeverésével” mindenki kialakíthatja saját József Attiláját (vagyis a magában őrzőtt elképzelést róla). A lehetséges mentális betegségek diagnosztikai kritériumai fel vannak sorolva a könyv végén. Azt még hozzáteszi, hogy Bak Róbert nem követett el akkora diagnosztikai tévedést, hiszen abban a korban általános volt a téveszmékre ráhúzni a skizofrénia diagnózist (csak szólok, hogy néhány helyen még most is az). És hogy mi az én véleményem róla? A válaszom a kérdésre az, hogy attól függ, mit értünk skizofrénia alatt. Úgy kezdtem neki a könyvnek, hogy nem hittem benne a művei alapján, hogy skizofrén lett volna. De a kortársak beszámolói eléggé zavarba ejtettek, elbizonytalanítottak. Válaszom egy határozott talán. Igazából ez a könyv ahelyett, hogy megerősített volna az elképzelésemben, egy csomó kérdést nyitva hagyott bennem, amire lehet, hogy egy hosszabb terjedelmű értekezés megírásával fogok válaszolni.
Nyitva hagyott kérdések
A nyitva hagyott kérdések között szerepel, hogy Kozmutza Flóra (utolsó nagy szerelme) saját bevallása szerint mélyebb értelmet vélt felfedezni József Attila téveszméiben, illetve hogy a költő téveszméiben az Illyés Gyula és Kozmutza Flóra közötti jövőbeni kapcsolatot is meglátta, mintegy “véletlenül”, amitől persze minden jó érzésű embernek borsódzik a háta, én viszont nem látom mostanában hülyeségnek a pszichotikus epizódokban átélt élmények elemzését. Talán egyszer iskolát alapítok ebből, de nem hiszem. Mindenesetre metafizikai értelemben tartom József Attilát skizofrénnek. Még annyit tennék hozzá, hogy József Attilát egy luxus helyen, a Siesta Szanatóriumban kezelték, a valódi bolondoktól ő is idegenkedett (enyhén szólva). Ebből a szempontból kettőnk között annyi a különbség, hogy én egyből a “mélyvízben” kezdtem, valódi bolondok között... És itt nem elsősorban a betegtársaimra gondolok...
