Ma sem szóltam senkihez, ha mondtak valamit, nem válaszoltam rá semmit, képtelennek éreztem magam a megszólalásra. Biztos van átmenet a katatón skizofrénia és a skizofrénia utáni depresszió között, de erről nem tudtam akkor semmit. Az a néhány sör büdös vízként ment végig rajtam, amiit magamba öntöttem, nem éreztem örömöt, csak végtelen szomorúságot, és ürességet. Anhedónia. Erről sem tudtam semmit. Igazából már semmit sem értettem, semmivel kapcsolatban. Csak ültem a széken, és ittam a büdös vizet, ami semmilyen hatást nem gyakorlot rám. Korábbi ismerőseim idegesek lettek rám.
- Nem válaszolsz semmit?! Erre se mondasz semmit?!
- Na, jó, mennem kell, itt vannak a szüleim.
- Na, és?! Hívd ide őket is!
Hazamentem, és lefeküdtem, és tudtam, hogy a Föld úgyanúgy megfordult a tengelye körül, és én nem csináltam semmit. Mindig a Földet képzeltem magam elé, ahogy forog, naplementére már otthon voltam, mindig naplementére, és mindig láttam azt a vöröslő izét lebukni a láthatáron, igazából mindig csak arra gondoltam: megint fordult egyet. Gondolom, innen jött az ötlet. Napfelkeltekor már fent voltam, soha nem másnaposan, csak végtelenül fáradtan, hogy másnap megint elmenjek a kocsmába, megint találkozzak a régi ismerőseimmel, és kezdődjön elölről ugyanaz a cirkusz, hogy miért nem szólok hozzájuk, meg hívjam oda a szüleimet is. És ebből lenne 365.
Most is valami hasonlóan érzem magam. Az alkohol most már normális hatással van rám, túlságosan is. Egy utolsó after a Vidor Fesztiválon, és azóta csak köptetőből nyerek alkoholt. A Vidor Fesztivál nekem évek óta a szomorúság fesztiválja, mert vagy nincs rá pénzem, vagy nincs kivel menni, vagy nincs miért, és végtelenül unom az egészet, és nem találom ott a helyem.
A legjobb állapotba a szcientológusok tudtak hozni, olyan jó állapotba hoztak, hogy végig bírtam tanulni a napot, és végigbulizni az éjszakát. Csak sajnos a gyógyszert nem engedték szedni, türelmesen előbb felezték, majd negyedelték, végül elhagyatták velem. Elszökdöstem tőlük a Vidorra, a Sziget Fesztiválra, és még egy csomó helyre. Julipapagáj, aki a tanulótársam volt az akkor megalakult Narconon Központban, képregényt rajzolt a kalandjaimról Roboman akcióba lép! címmel, de elvették tőle, és széttépték. Én pedig blogot írtam, ami nagyon humoros, és vicces volt, amilyen Julipapagáj, mert róla szólt az egész. Azóta már ő is bőven betöltötte a nagykorúságot, nem 16. Azt hiszem, ő volt a legviccesebb ember, akivel valaha találkoztam élőben.
