Szarás így, szarás úgy, ha buszozik valahova, egyszerűen nem tud szarni. Na meg az örökös WC-papír gondo.k :) Mondjuk Hamvas Béla is sokat írt erről a témától a Karnevál című nagyregényében. Hát engem ez, megmondom őszintén, annyira nem foglalkoztatott soha sem, egészen a legutóbbi időkig, amikor is az Abilify annyira felhalmozódott a szervezetemben, hogy egyszerűen kiütötte a "záróizmaimat". És egész egyszerűen egy csomószor befostam. Eleinte. De aztán hamar rájöttem, hogy jobban járok, ha helyben letolom a gatyámat, bárhol is vagyok éppen. Így esett, hogy Sóstóhegyen elkezdtek sokasodni a szarkupacok az út szélén, és már-már azt vízionáltam, hogy Sóstóhegy egy kurva nagy szar- & fostengerré fog változni miattam, ha ez így folytatódik. Főleg a jelesebb ünnepek környékén sajnáltam nagyon a dolgot, így Karácsony tájban, meg ilyesmi, mert csak azért is mindig akkor jött rám, amikor az utcán sétálgattam. Először szégyelltem, aztán valami olyasmit gondolhattam, hogy a "muszáj nagy úr". Na, mindegy, nem írok többet, pedig mindig lenne mit, de most nincs jó kedvem. Nincsenek itthon a szüleim, és anyám, tudom egy pszichiáternő előadását hallgattja éppen, és talán akármi. Úgy érzem magam, mint régebben egy szülői értekezlet után. Pedig nem voltam éppen rossz gyerek. De jó se. Olyan átlagos. Na, visszatérve mégis a szülői értekezletre, azért eléggé kemény dolog, amikor a kölykök háta mögött kibeszélik őket a szüleik, meg a tanáraik. És mást nem tehetnek, mert tankötelezettség van. Mondjuk ezzel a részével sosem volt különösebb bajom, hogy suliban kell lenni, vagy munkában, mert amúgy szartam rá. Olvastam valamit a pad alatt, a munkában meg mindig elvoltam nagyjából a saját gondolataimmal. Emlékszem, legelőször akkor maradtam le jobban a tananyaggal, amikor kezdett elszaródni a szemem, és nem láttam normálisan a táblát. Utána meg ugye már kit érdekel? Jól van ez így is. Ja, most jut eszembe, a rajztanáromnak volt egy el olyan elmélete, hogy akinek rossz a szeme, az elmebeteg. Hát, lehet :).