- Meggyógyultál? - Hááát... - Igen! - Hatalmas nyerítés. Néha akkor röhög, amikor nem kéne, de ez még belefér, szerintem. Közben rájöttem, mi a legvonzóbb benne: úgy használja a magyar nyelvet, mint kevés nő, akit ismerek. Legalábbis abból a néhány beszélgetésből ezt szűrtem le, amit vele folytattam. Igaz, a múltkor használta a "kell" jövőidejét: "kellesz", ez a szó szerintem csak Szabolcsban létezik, de még ez is ok. Mióta ismerem, nincs fickója, viszont "megnézi a buszsofőröket", és elmondása szerint ő is "élt már párkapcsolatban", szóval valószínűleg jól kilyuggatták.  Most már csak mint jelenség érdekel, a múltkor egy kicsit elpirult, amikor dumáltunk, de nem akarok belemagyarázni semmit. Ő egy olyan N, akivel jól érzi magát az ember, de foglalkozásánál fogva ő is egy ilyen mindenki macája típus. Az is igaz, hogy ő másképpen fogja fel ezt a szoc munkásságot, mint az eddigiek, akiket ismertem/ismerek, a régebbi szoc munkásaim inkább az ember idegeire mennek, és nem hagynak élni. A múltkor napokig ragasztott egy fenyőfát reklámújságokból, és meg kellett érte dicsérni, szerintem ez a dolog nem áll túl jól neki, mindenesetre ő is szokta néha ezeket a melókat végezni. Lehet, hogy kicsit többet gondolok rá, mint illene, viszont ő az egyetlen egészséges nő, akivel már évek óta szót váltottam (az egészséges szót úgy használom, hogy ráadásul nem is idióta), és különben is arra gondolok, akire akarok. Amúgy nem törvényszerű, hogy az embernek legyen szoc munkása, nekem már évek óta van, több is, mint elég, de az eddigiekről szót sem ejtettem, éppen azért, mert a pszichiátria meghosszabbítását láttam csak bennük, próbáltam leginkább nem érintkezni velük, ha tehettem. Editkével sem keresem már különösebben a kontaktot. Ismerek olyan betegeket is, akik szoc munkás nélkül is életben maradnak, én is csak a munkáim miatt állok kapcsolatban velük.