Az egész úgy kezdődött, hogy kezdett egyre jobban fárasztani mostanában a munkám, meg az, hogy utána el kell menni Örökösföldre, ott egyre drágább presszókba vinni, egyre fáradtabban meghallgatni a semmitmondó történeteit arról, hogy végigaludta a délelőttöt, meg délután is aludt 2 órát, majd amikor már tényleg hullafáradtan hazaértem, elolvasni a legutóbbi szakító sms-ét. Aztán minden kezdődött elölről a következő napon. Magam sem gondoltam, hogy el fog jönni a pillanat, amikor egyszerűen kikapcsolom a telefonomat, ahogy két nappal ezelőtt tettem. Úgy éreztem, nem bírom már tovább, mert már csak drága helyre volt hajlandó menni, és egyre jobban terrorizált a szakító sms-eivel, a bocsánatkérései meg egyre semmitmondóbbak, sematikusabbak lettek, szóval egyre durvábbá vált a helyzet. Már egyre jobban feszélyezett a társasága, az, hogy egy végigdolgozott nap után még szerepelnem is kelljen, a végén már csak "igen", "nem"-ekre futotta. Őt is meg lehet érteni, hogy ezt megunta, de ezt a helyzetet is úgy akarta megoldani, hogy csak rontott a dolgon: napi szakító sms-ekkel. Amit folyamatosan csinált, egyre jobban eltávolított tőle: már nem érzek semmit, mág csak sajnálni sem tudom. Egyszerűen nem érdekel többet, hogy mi van vele. Egy időben sokan mondták, hogy visszahúz, én inkább időtöltésnek fogtam fel, de az utóbbi időben már kibírhatatlanná vált az egész. Úgy gondolom, ha újrakezdenénk, csak erről a pontról folytatódna az egész, annak meg már semmi értelme. Nekem is némileg hirtelen jött ez az egész, hogy végül eljön az a pont, amikor már nem bírom tovább. Jelenleg a szép új telefonomat már csak rádiónak, meg órának használom, a SIM kártyát végleg kivettem. Kb. 5,5 évig tartott, kb. mint az előző kapcsolatom, jelenleg úgy érzem, már nincs visszaút...
