Ehhez a bejegyzéshezhez egyetlen Windowsnak sem kellett meghalnia.
Nem nagyon lesz szakmai ez az ismertető, lényegében az Ubuntu laptopra való telepítését tárgyalja, meg még amit gondolok a témáról. Ez csak egy ilyen belebeszélő. A partvonalról. Vagyis arról szól, hogy az Ubuntu nagyon menő dolog, de nem árt, ha legalább alapfokon van sejtésünk róla, hogy mi az egyáltalán. Nem fogom túl jól elmagyarázni, félek nem is tudnám. Egy operációs rendszer, ennyi. Aminek segítségével lehet internetezni, meg fájlokat betölteni. Az Ubuntut úgy tudnám meghatározni, hogy lényegében egy Debian fantázianévű Linux-változat változata (az a parancssoros izé), aminek van grafikus, ikonos felülete is, mint a Windowsnak. Mégsem Windows. Hanem Linux. Elvileg csak linuxos programok mennek rajta, de van valami Wine nevű program is, amivel a windowsos programok is futnak.
Mivel az informatikai dolgokat én csinálom a munkahelyemen, az van, hogy amikor nagyon nincs teendő, néha legenerálok magamnak néhány problémát, amit aztán kinevezek munkának, és azzal foglalkozom. Az Ubuntu telepítésére sajnos körülbelül két hetem is ráment, mert szinte minden létező telepítési, vagy kezdő felhasználói hibába beleestem, ami csak előfordulhat egy ilyen rendszer esetében. Éppen ezért hasznosnak gondoltam, hogy írjak egy ilyen összefoglalót erről, hátha valakinek segítek ezzel. A két hétbe természetesen benne foglaltatott néhány újratelepítés, szunyókálás a fotelben, és a Batman: Arkham Asylum nevű játék felrakása Steamre, amiről majd még írok.
A telepítés úgy indul, hogy letöltünk egy Ubuntut, honnan máshonnan, mint az ubuntu.com-ról, és a letöltött fájlt kiírjuk DVD-re. Már a letöltésnél beleütközhetünk az első számú problémába: a sok telepítői fájl közül melyiket töltsük le, és írjuk ki DVD-re, mivel, ha nem vagyunk tájékozottak, megeshet, hogy rossz lemezképfájlt írunk ki, és akkor nem fog elindulni a telepítés sem. Célszerű először egy VirtualBoxot telepíteni a Windowsunkra, és azon kísérletezni ki, melyik az a legnagyobb verziószámú lemezképfájl, ami még működik a gépünkön. Ha nem tudjuk, mi az a VirtualBox, vagy nem akarunk ezzel hülyéskedni, akkor töltsük le például a 12.04-es verziószámú Ubuntut, és használat közben fel fogja ajánlani, hogy újabb verziószámúra frissíti. A legújabb jelenleg a 17.10-es. Ráadásul minden kiadáshoz 2 féle telepítőfájl van, a kétféle géptípushoz, AMD-re és Intelre, ha jól mondom.
Indulhat a telepítés: a kiírt DVD-t nemes egyszerűséggel felejtsük benne bekapcsoláskor kedvenc kompjúterünkben, és voilá, máris egy lila színben pompázó felület kezd el felderengeni a megszokott kék Windows háttér helyett. Őrizzük meg hidegvérünket, a Windowsnak nem fog bántódása esni, csak pihen egy kicsit. Hogy nehogy örökre elpihenjen, ne állítsuk el a beállításnál felajánlott menüpontot, amiben kiválasztjuk, hogy melléje (ALONGSIDE) telepítse, és így mindkettőt megtarthatjuk. Bár, ez annyira kézenfekvő, hogy nem is vettem hibalehetőségnek, annak ellenére, hogy a munkahelyen valamelyik nagytudású elődöm ezzel a funkcióval gyalulta le annakidején az eredeti Windowst. Hanem vegyük második hibalehetőségnek, hogy telepítéskor a számítógép nem csatlakozik az internethez, vagy energiaforráshoz, ebben az esetben minden külön értesítés nélkül simán borítékolható a hibás telepítés. Telepítés után, újraindításkor vegyük ki a DVD-t, ahogy kérik tőlünk, különben újra csak fagyhalál. Ez lenne a 3-as hibalehetőség. Mókásabb kedvű felhasználók felfoghatják egyszerű szöveges kalandjátéknak is. Egyébként maga a telepítési idő nagyjából megegyezik a Windowséval, szóval még az emberi tűrőképesség határain belül van.
Amikor készen vagyunk a telepítéssel, kisebb problémák még felmerülhetnek, például alapból nem csatlakozik a wifihez, ezt a baloldalt látható fogaskerék-villáskulcs ikon driver telepítő almenüje fogja nekünk azonnal orvosolni, vagy nem tudunk fájlokat indítani, amire viszont tökéletes megoldás az Ubuntu Software Centerben (táska ikon) a Gnome Commander telepítése, amivel egy Total Commanderhez megtévesztésig hasonló felületet kapunk, amiben már tudunk ügyködni, mert elindítja helyettünk. Ezzel elméletileg ki is küszöböltük az Ubuntuban a parancssorban való munkát, de ha mégis szükségünk lenne erre, egy Terminal áll rendelkezésünkre, amit a bal felső Ubuntu jellel ellátott ikonba, ha beírunk (mármint ezt a szót, hogy “terminal”), megjelenik a parancssor ikonja. A szöveges parancsokat egyébként szinte minden felhasználó internetről keresi ki az Ubuntuhoz, ezzel nincs probléma, mert nem kell egy egész könyvet fejben tárolni ahhoz, hogy kezelni tudjunk egy oprendszert. Amire nem árt még vigyázni, hogy az Ubuntuban, ellentétben a Windows-zal, simán belenyúlhatunk a rendszerfájlokba, és ha olyasvalamit törlünk, megbéníthatja az egészet, szóval csínján bánjunk az internetről szedegetett parancsokkal, telepíteni lehet mindenfélét, de ami gyanús, hogy töröl, vagy eltávolít valamit a rendszerből, azt inkább hagyjuk békén. Készen is volnánk. Ha mindezeken a lépéseken végigmentünk, gratulálhatunk is magunknak, mert elvileg van egy gyors, vírusmentes, és (ideg)összeomlás-mentes futtatókörnyezetünk. Egyébként ez az egész arra is jó, azon kívül, hogy linuxos programokat futtathatunk rajta, hogyha bármikor összeomlik a Windows (mármint végleg), van egy bónusz rendszerünk, amit bármikor előhúzhatunk, ameddig a probléma megoldódik.
