Baszottul nem az történt, amire számítottam, ilyen ez a szelavi manapság. :/
Nem jött újabb tévéstáb, vakuk nem villantak, nem kaptam Pulitzer-díjat, hanem a legnagyobb siker, amit elkönyveltem, az volt, hogy egy Tibi a hegyről koncerten az alig lézengő közönség közül többen több érdeklődést mutattak irányomba, mint a zenekar iránt, és kaptam ingyen egy Kelet-Magyarországot egy nagylánytól. És igazából semmi, de semmi eredménye nem lett annak a személyes életemre nézve, hogy megoldottam a skizofrénia rejtélyét.
Ehelyett sokan azt gondolhatják, hogy egy párhuzamos univerzumban élek, ahol azt képzelem, hogy nincsen skizofrénia. Igazából viszont csak annyi történt, hogy leszálltak rólam a gépek. Bár, én is megtettem szinte mindent, hogy így legyen. Na, igen, sose voltam egy celeb alkat, attól, hogy néha sokat pofázom, még introvertáltnak számítok. Az introvertált manapság nem az, aki bambán ül otthon, hanem aki kerüli a feltűnést, felhajtást, cirkuszt, irtózik tőle. Én hajnalban járkálok, lehetőleg nem keresem a társaságot. Igazából sehol nincs promózva, hogy nincsen már skizofrénia. És én sem fogok roadshow-zni ezzel. A személyes életemben annyi törént, hogy megint elvesztettem egy életcélt: küzdeni a pszichiátria ellen, és most megint lézengek csak a világban.
Légüres térbe kerültem, újradiagnosztizáltam magam jobb híján: most már posztskizofrénia utáni keszonbetegséget állapítottam meg magamon. Elég gáz, hogy csak a skizofrénia relációjában létezik az életem, meg egy kicsit annak függvényében, hogy komm szakos vagyok. Többen javasolták, hogy készítsek inkább interjúkat híres skizofrénekkel, meg esetleg, hogy adjak gyógyulási tippeket a lábadozó betegeknek. Good Heavens. Shit happens. Ezek még mindig azt hiszik, hogy van olyan, hogy mentális betegség, és foggal-körömmel ragaszkodnának a diagnózishoz, és a Stockholm-szindrómás életükhöz.
De nem kárhoztatok senkit. Nekem is időbe telt, ameddig leesett a húszfilléres. Akkor most van skizofrénia vagy nincs? Nem tudok semmit. Lekapcsolták a gépeket, vagy mással még próbálkoznak? Valamit sejtek, de konrétat nem. Ha még mindig mennének a zaklatások megosztok egy pár tippet, hogy kellene kikerülni őket, nem egy nagy vaszizdasz, de én sem tudtam jobbat kitalálni:
Skizofrénia esetén a legjobban arra kellene ügyelni, hogy ne féljünk és ne ijedjünk meg. Nem jó ötlet elbújni, egy helyben maradni. Lehetőleg kezdjük el visszafelé szívatni a "hangokat", és ocsmányságokat mondani nekik. Okozhatunk nekik némi kellemetlenséget. Hamarabb befejezik.
Hát, nem vagyok valami nagy pedagógus, de ez kiderült már annak idején a tanárképzőn. Erkölcsi hulladék vagyok. Ma is részegen jöttem haza az Egérből. Egyre több ilyen rajtaütésszerű portyán veszek részt alkoholügyből kifolyólag. Viszont egyre jobban érzem magam. Nincs másnaposság, meg rossz közérzet.
Na, de ne csak a rossz dolgokat mondjam: Egy pszichózisban jelen vannak olyan entitások is, akik segítő szándékúak. Szerintem logikus is, hogy így legyen, mert a skizofrénia a világtörténelem aljassága. Erről csak a másik fél érintettjei tudnának még beszámolni, de nem fognak. Mondok egy példát: mikor már nem bírtam a gyűrődést Nyíregyházán, elmentem Sóstóhegyre, ahol két megvadult "füstölőt" (jobb híján így neveztem el magamban a zaklatókat) a helyi lakosok szereltek le a mentális térben. Egyébként pedig minden házban, amiben voltam közben, más személyiségűek a hangok. És párban támadnak. Interesznya?
A személyes életem, amit magánéletnek is szoktak nevezni, továbbra is tragédia. Egy random kiscsaj az utcán a múltkor rám szólt, hogy csajozzak már be, és ne járkáljak ilyen búval baszott képpel. Jézusmária, ez már a vég.
Anyám nyaggat, hogy menjek természetgyógyászhoz, 5 évig ne egyek húst, ne igyak kávét, és ne cigizzek. Attól talán "meggyógyulok", de másképpen ez nem lehetséges. Az egész szituáció kezdi egy agyrém képét felölteni magára. Ez csak azért van, mert senki sem hisz nekem egyelőre. A pszichiátria pedig - gondolom - folytatja a hazugságsorozatát. Meglátjuk. Ha valaki vitázni akar, én itt vagyok.
Tudom, a pszichiátria szerint annyira koherens a téveszmerendszerem, amibe nem lehet belekötni. A valóságnak is annyira koherens a téveszmerendszere.
