Most kivételesen előre közlöm a témát, amiről szándékaim szerint írni akarok, még pedig arról, hogy egy xy orvos tudatában van-e annak, hogy amikor ráírja az ember (akkor még ember, addig a pontig teljes értékű) újdonsült ambuláns lapjára az 5 karakterből álló BNO kódot*, esetünkben az F2000-et, ezzel milyen későbbi kalandokba fogja keverni az illetőt, illetve milyen társadalmi szerepet szán neki a továbbiakban, és úgy egyáltalán. Azt mondom, hogy kalandokba keveri, de ezzel a pályát is megválasztja számára, vagyis a terepet, amin mozoghat, kijelöli a számára. Lehetsz például alkoholista, megtűrt vendég jobb napokat látott presszók eldugott sarkaiban, lehetsz rehab munkáról rehab munkára vándorló, örökös rehabilitációra kényszerített purgatórium-lakó, és jelen tudásunk szerint felviheted egész az árufeltöltésig a nyílt munkaerőpiacon skizofrénként a diagnózisoddal. Wow!

Ismerek továbbá olyanokat, többet is, és ez sem elitélendő, akik enyhén kozmetikázott diagnózissal szintén kikerülnek a nyílt munkaerőpiacra, lehet minden nemű rendű és rangú szorongásod, valamiféle depressziód pszichotikus epizódokkal, alvászavarod, akkor is furán fognak rád nézni, de csak egyet mondok: kimondott F2000-es skizofrénként nem kerülhetsz ki az egészséges emberek világába, maximum mint valami békenagykövet-szerűség, a fajtád illusztris tagjaként érdekes idegenként találkozhatsz a földlakó homo sapiens képviselővel, és kvázi egyenrangú félként esetleg meghallgatnak. Ezeket olyan tapasztalok birtokában merem kijelenteni, aminek a legtöbbjét sikerült nekem magamnak is átélni, legtávolabb jelenleg amúgy a kozmetikázott diagnózistól állok, makacsul tartja magát a közvélekedés, hogy Robi taj skizofrén. Én ezen, lelki alkatomból kifolyólag csendesen mosolygok általában, se nem cáfolom, se nem erősítem meg.

Egy időben még, amikor én kezdetem a bizniszt, még ott tartott a szakma, hogy annak nagyszerűségéről cikkezett, hogy az ilyen emberek (ti. skizofrének) annyira el vannak havazva az életben, hogy több oldalról kell őket támogatni, mint amikor valaki nagyon részeg, hogy a pszichiátria önmagában nem elég, hanem nagymértékben bevonja a családot, és ráadásul szociális munkások tömegét is alkalmazzák, hogy közvetítsen a nyomorult beteg, az orvos, mint valami istenség között. A beteget otthonában ellátni nagyszerű teljesítmény, nappali ellátásban tartani szintén nagyszerű teljesítmény, esetleg elfekvőbe vinni az orvos kompetenciája és felelőssége, amit ő tiszta lelkiismerettel vállal, és utána jóízűen megvacsorázik.  Így állt a helyzet történetünk kezdetén.

Most, én úgy látom, odáig jutottunk, hogy az első lépéseket teszi néhány skizofrén betegtársam (és szerénytelenül itt magamat is ide veszem) az többségi (egészséges) társadalom irányába, néhányszor alájuk vágnak már csak reflexből is, és itt jön a jelentőssége annak, amit az előző bekezdésben írtam: a skizofrének segítésére létrejött szervezetek hirtelen hátráltató tényezővé válnak, mert amikor az ember kimenne a védett munkahelyről, társai ezt nyilvánvaló ellenszenvvel fogadják, a társadalom ellenszenvvel fogadja, egy kicsit a South Park-os “elveszik a munkát” értelemben. De érezhető némely ellenállás, illetve enyhe akadályok gördítése orvosi oldalról, és hogy mást ne mondjak, a család évtizedes beidegződése is működik már, hogy a kis beteg a családban hirtelen elkezd rúgkapálni, most mire fel, hiszen már olyan jól le voltak osztva a családi szerepek, az egészséges testvér a családdal, szülők az áldozat szerepben, a kis beteg esetleg gondnokság alatt, egy intézményben.

Arra szeretnék itt, így január elején rámutatni, hogy némi változást kellene eszközölni itt az ügymenetben, mert még nem mondhatjuk igazán: “...megálljunk, mert itt van már a Kánaán!”. Hogy nem a skizóknak állt a világ sohasem, azzal talán nem mondok újat, csak ennyit mondanék, hogy a modern, némileg humánusabb kezelési módokat talán már intézményi megújulásnak, illetve társadalmi szemléletváltozásnak is illene utolérnie, és akkor mondhatnának ki igazán, hogy valami elkezdődött, mert ha így elkaszálják a törekvéseinket a régi intézmények, akkor talán még abba lenne érdemes belegondolni zárásként, hogy ennyi felől fújó ellenszéllel miért csodálkozunk azon, hogy a skizofrének miért nem jeleskednek annyira és olyan számban a nagyobb teljesítmények elérése terén. Még csak most kezdünk kilépni a világba (már aki), és érzésem szerint ilyen tényezők dolgoznak ellenünk.

* A BNO kódrendszer a betegségek nemzetközi osztályozására szolgál az egészségügyben. A mentális betegségek kódja F betűvel kezdődik, az alcsoportokat számjegyek jelölik, pl. F2000 = paranoid szkizofrénia.