Vége erre a hónapra. Lehet leereszteni. “Jó tapasztalat volt, amit a jövőben tudunk hasznosítani.” Vége az állandó témakeresésnek, megfelelni vágyásnak, vége az 1-2 naponkénti posztolásnak, Úgy érzem, ennyi volt bennem, ez volt a maximum, amit ki tudtam hozni magamból. Hogyan tovább? Egy kis ego?
Úgy érzem, ez a 4 óra munka is lefáraszt, és nem pörget már annyira az abilify, hogy rohanjak haza posztolni. Ehelyett általában maradok munka után a szakkörben gépezni, de igazából semmi hasznosat nem csinálok. Azt a három órát, meló után ott töltök, észre sem veszem, de a munka, amit végzek, eléggé fárasztó, és monoton. Alig lézeng pár ember, mindenki táppénzen van, vagy csak passzióból kórházban, a papír miatt, hát ilyen egy rehabilitációs munkahely, tele szimulánsokkal. Néhány embert meg le se lehet lőni.
Általában olyan harmincasok vagyunk ott, meg nyugdíj előtt állók - két elveszett generáció tagjai. Ráadásul bejárnak az osztályról napközben a betegek, és mindig elkószálnak a kijelölt foglalkoztatóból, zavarva a munkát. Hülye zenéket hallgatnak, elfoglalják a budit, stb. Van néhány egyesületi tag, aki szintén bejár a munkaterületre, lökni a hülye dumáját. Az egyik tag pszichotikus állapotban mászkált ki-be, nem is olyan régen - rohadt zavaró volt . Amúgy sem csípem, mert eléggé paranoid maradványtünetei vannak gyógyszer mellett is.
Aztán az is előfordul, hogy az exemre rájön, hogy szeret, zaklat telefonon, majd amikor hajlandó vagyok vele találkozni, elszedi a pénzem, és kirúg a picsába. Egyébként mióta nem találkozunk rendszeresen, sokkal több pénzem marad, még kölcsönt is tudok adni másoknak. Szóval most már kijövök a pénzemből, hogy nincs nő, és nincs (annyi) ital, helyette nyugtató. Egyébként az, hogy nem iszok, meg hogy be tudom osztani a pénzem, egy plusz pont a gondnokságnál, ami most már esedékes lenne, hogy lekerüljön rólam a gyámság, egyébként én is kezdeményezhetem a felülvizsgálatot még a határidő lejárta előtt.
