Újabb fél évre írtam alá a munkahelyen. Máskor meg szokták kérdezni, hogy akarjuk-e, hogy meghosszabbítsák a szerződésünket, és mindenkinek alá kell írni, most ez nem volt. Természetesnek vették, hogy mindenki továbbra is itt szeretne dolgozni. A magunkfajta örülhet, hogy van ez a védett munkahely. Mostanában voltak a felülvizsgálatok, és egy csomó mindenkit rehabilitálhatónak nyilvánítottak, ami azt jelenti, hogy a cégnek egy éven belül ki kell őket helyezni a nyílt munkaerőpiacra. Szerencsére én nem vagyok rehabilitálható egyelőre, így én nem okozok problémát a vezetőségnek. Szóval ilyen problémákkal indult az új év sok mindenki számára. Terveim szerint én max. egy évet húzok még le itt, aztán keresek valami jobban hozzám illő melót. Amit itt megkeresek, általában az interneten költöm el, van 3 domainem, vagy két tárhelyem, most készül egy design az egyik oldalamnak, még a tumblr-en is vettem magamnak egy Solaris nevű sablont, mert megtetszett.

Egyébként a tumblr nem annyira tetszik, nem is nagyon használom másra, mint a Reblogos posztjaimat belinkelni. Aztán, amire még költök, néhány dolláros játékok, azzal kapcsolatos kiadványok. Egyébként nem nagyon nézik itthon jó szemmel, hogy ilyesmikre költök, azt gondolják, ez valami perverzió nálam. Nemrég a Windows-om olyan tüneteket produkált, hogy muszáj voltam feltenni egy Ubuntut. (Persze a gép barkácsolt volt, a Windows meg nem jogtiszta.) Ezzel csak az a baj, hogy a Wine, meg Play on Linux, amivel futtathatnám a Windows-os állományokat, vagy teszi a dolgát rendesen, vagy nem. Legújabb szerzeményem egy Rpg Maker VX Ace, 13 Euróért, és ma vettem egy HP laptopot, amihez jogtiszta Windows 7 Professional jár. Okostelefon, tablet, laptot, asztali gép, Linux, Windows, egyre gyarapszik a gyűjteményem ezekből a kütyükből is. Szinte minden pénzem ilyen virtuális dolgokra megy el, a mobilomra is szinte fel van telepítve mindenféle "szociális média", így állandóan pittyeg az üzenetek miatt. És szinte teljesen átszokatam a jogtiszta dolgokra, tudom, hogy van olyan, hogy ncore, meg torrent, de már nem igazán torrentezek, az ncore-t, és hasonló társait sohasem láttam belülről.

Szóval egyelőre ezekért a cuccokért dolgozok még itt, meg hogy ki tudjam fizetni a februárban induló szoftverfejlesztői tanfolyamot (van némi előképzettségem, szóval bízom magamban). Mindennek a rizsának annyi a lényege, hogy egyre inkább a jogtiszta dolgok felé billen a mérleg, és megváltozott az értékrendem: nem szeretem már az innen-onnan letöltött könyveket, játékokat, hanem fizetek is értük. Hallottam, hogy a Windows 10 ki fogja szűrni a nem jogtiszta szoftvereket, ezt mondjuk én is egy kicsit durva poénnak tartom, hogy "jobb legyen a felhasználói élmény". Persze, engem meg azért vettek gyámság alá, "mert az én érdekeimet tartják szem előtt".

Végezetül álljon itt az első rpg makeres próbálkozásom, már nagyon régen makereztem, szinte azt kell, hogy mondjam, újra fel kellett fedeznem a spanyol viaszt, ez egy angol nyelvű "jam"-re készült, bizonyos elemeit felhasználva tovább fogom írni, lehetőleg angol és magyar verzió is lesz. Egyébként az a szomorú, hogy valós elemek keverednek a játékban minimális fantáziával. A feladat az volt, hogy egy kisebb helyiséget kell minél érzékletesen bemutatni, tekintsük demonak, egy leendő nagyobb projekt részének.