Pénteken - nevezzük így - szóval pénteken az történt, hogy végigcirkuszoltam a várost (gy. k. Nyíregyházát, egészen pontosan Észak-Nyíregyházát.) Mindez csak és kizárólag azért történt, mert se apám, se anyám nem adott egy 1000-est, és mivel mint tudjuk (ha nem tudjuk, mondom), hogy ez egy 100 Ft-os bolygó, kicsit aggódni kezdtem. Esetleg valami katasztrófa, akármi.

Hála Istennek a melóból beszóltak, hogy fizetés van, persze a fizu is késett. Pf. Úgy éreztem, meg vagyok lőve. Ekkor még egy kicsit tébláboltam, majd úgy döntöttem, kipróbálok 1-2 dolgot: Letéptem a postaládát a mhelyen, földhöz basztam a telefonom, de úgy, hogy a SIM kártya azóta sem lett meg. Legvégül elkezdtem ugrálni, ahogy - feltehetőleg - egy igazi őrült ugrálna, és azt üvöltöttem:

30-EZER-KIBASZOTT-MAGYAR-FORINTOT-AKAROK!!! (ugyanis kb ennyire "rúgott" a fizetésem)

Azóta egyébként itt vagyok a nyíregyházi wellnessben, a 3. emeleten. De ezt hagyjuk is, szót sem érdemel.

Eme cselekedetemet egyedül Fegy... most már legyen a neve végleg Edit tudta volna megállítani, mégpedig pusztán a nézésével, tekintetével, vagy hogy mondják. Nem akarok itt mindig Edittel hozakodni elő, mivel nekem van Barátnőm. Csupa nagy B-vel. (Egyébként így is el lehet jutni A-ból B-be, nem kell ahhoz végigkúrni az egész abc-t.

Mégis úgy érzem, Edit tudna nekem segíteni, hogy egy kicsit finomítsak az elméletemen. Mivel ő egy szoc munkás, annak is egészen rendkívüli, arra gondoltam, mi lenne, ha 1-2 dolgot közösen írnánk ide. (És így fátylat boríthatnánk arra a csúnya "maszturbálás" fiaskóra is). Kissé felkavarná már ezt a kissé poshadtá váló állóvizet itt. A neve persze lehetneedit (csupa kisbetűvel a szerénység végett), és ha esetleg ő is úgy dönt(ene), ez a bejegyzés már ma is olvasható lenne. A témához még annyit, hogy ezzel a dologgal az egyébként eléggé féltékeny típusú Barátnőm sem sérülne, ugyanis a "megcsalás"-hoz "Testi kapcsolat" kéne. Valaki számon tart még "lelki megcsalás"-t is, de "szellemi megcsalás"-ról még sosem hallottam. Nahát, mi kizárólag szellemi értelemben csinálnánk néhány közös pulyát, mindenesetre meg lehetne próbálni... Ez, ismétlem, csak és kizárólag Editen múlik, vagyis a döntésén. Lehet, hogy ezt a fajta szellemi kontaktust hívják szűznemzésnek, bár ebben nem vagyok teljesen biztos. Mit mondhatnék még? Annyit ígérhetek, amint kijöttem a wellnessből, elvarrunk minden szálat.... Tudjátok, Tű és cérna, ilyesmi...:)

EDIT: Mivel Editke nem állt kötélnek, folytassa csak mindenki a maszturbálást, ő Douglas Adams regényekre, én szellemi értelemben. Örökre, hiszen örök életünk van. Ámen.

Ennyit erről. Próbáltuk "szépen és csúnyán", közeledni hozzátok, Kedves 99% "normális" emberek, valójában banánzabáló majmok, mától kezdve úgy fogok köszönni minden bejegyzésem után, hogy SKIZOFRÉN HATALOM!

Na, még elárulok valamit, Ti Majmok, főleg akik Jézus Krisztus 2. eljövetelére vártok. J. K. (nem Rowling) 800000 alakban van jelen itt a Földön, és még mindig szenved Miattatok! 8 milliárd, 1%, dereng már VALAMI?!

Ja, és még az az öteletem is támadt, hogy szerzek valahonnan egy kurva Trabant-jelet, és kiakasztom a nyakamba. Ja, és izé... SKIZOFRÉN HATALOM!