A könyv címe szimpatikus, a kezelőorvosomtól kaptam kölcsön, amikor könyvért rinyáltam a blogon. Főként terapeutáknak, és hozzátartozóknak íródott olyan betegekről, akik nembetegek, legalábbis saját meglátásuk szerint. Három skizofrén, és egy bipoláris eset van benne bővebben kifejtve. A könyv egyik kulcsszava, és a probléma gyökere az Anozognózia. Az ok, ami a betegségbelátás hiányát okozza, ugyanaz, amely a mentális betegség többi tünetét is. A könyvben négy ember kálváriája van leírva a gyógyszer nem szedéssel, de azt hiszem, végül is mindegyik happy enddel végződik. Az író egy négy lépcsős terápiát dolgozott ki, de amúgy is szereti pontokba szedni a mondanivalóját.
Módszerét LEAP-nek nevezte el (Listen, Emphatize, Agree, Partner). Magyarul meghallgatás, együttérzés, egyetértés, partnerség. Ezeket a módszereket alkalmazz főként skizofrén páciensein. Magyarul az egésznek a lényege, hogy szép szóval bírj a rá őket a gyógyszerre. Szó esik még az általa preferált depó injekcióról, jön egy szomorú téma, a kényszrbeszállítások kérdése, rendőrséggel, mentővel, ilyesmivel. Jellemző az író alaposságára, hogy utána hosszan ecseteli hogyan is kérjünk bocsánatot a kényszerbeszállításért. ( Tőlem eddig senki sem Kért bocsánatot.) Hát ennyi lenne a mű, főszereplője Matt, Dolores, Henry (az író testvére), és a bipoláris Vicky. Ez mind szép és jó, csak annyit nem értek a könyvből, hogyha már van depó, minek az évekig tartó harc a tablettázással. Értékelés: 4 LEAP az 5-ből.
