Hát, szóval beműtöttem valahogy a cím mellé ezt a "therapy" feliratot, amire rákattintva Rae Unzicker véleménye jön be, ami tökéletesen egyezik az enyémmel. Ennek az volt az ára, hogy kisebbek lettek az alcímek, és végül már el is tüntettem őket, úgyis untam. Így legalább látszódik az első bejegyzés címe, és lehet látni azt is egyből, nem csak a bazi nagy fejlécet. Különben a felirat csak azt hivatott szimbolizálni, hogy ez mégiscsak egy terápiásnapló ("betegblog", ahogy valaki fogalmazott, hát betegnek néha elég beteg), és csak azért raktam be ide ezt az írást, hogy mégis legyen valami funkciója is, úgyis a mai világban már mindenki rákattint mindenre, meg amúgy is be szerettem volna illeszteni ezt a kis versikét valahogy ebbe a blogomba is. Apám szerint üldözési mániában szenvedek, szerintem meg érthető az óvatosság, meg az elővigyázatosság, ha az ember nincs észnél, könnyen Hodászon köthet ki, vagy egyéb kellemes helyen, és akkor megnézheti magát. Ott már valóban nem kell a pénz miatt aggódni, meg hogy kinek mennyit adnak a szülők, mert sanszom se lenne elhagyni azt a lágert, meg amúgy is a napjaim nagy részét leszedálva tölthetném, amilyen kis együttműködő vagyok. Bár az igaz, hogy tutira nem lennének alkoholgondjaim sem, sőt a nők miatt sem kellene problémázni. Valóban könnyű rámondani az emberre, hogy üldözési mániában szenved (ld. Rae Unzicker írását), kár, hogy nem egy rokonom figyelmeztetett már, hogy jobb, ha észnél leszek, mert könnyen "vagyontárgyak" nélkül maradhatok. Szóval ha mánia, ha nem, nem én találtam ki, és amúgy meg nem én asszisztáltam minden szó nélkül a bolgár seggfejnek egy deportáláshoz. Azok az idők, amikor nekem minden mindegy volt, már elmúltak, elmondanám, különben meg gyereket csinálni én is tudok (asszem).