Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés

WordPress vs Reblog

Már régóta gondolkozok, hogy kéne megoldani ezt a problémát, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a Reblogra mennek azok a posztok, amik szólnak is valamiről. Bár alapvetően ego-blogger vagyok, nem tudok mindenben a közönség szájíze szerint írni. Meg akik ide járnak, a pitiáner, egós dolgaim miatt járnak ide, ami szembe megy a blogazoalgáltatók bulváros elvárásával. Ellenben: sokat köszönhetek a Reblognak, nagy idők nagy embereket kívánnak, és sokat segített, hogy volt kivel megosztani, mikor gyötörtek a nyíregyházi pszichiátrián. Amúgy is, a freeblog megszűnése után nekem a legszimpatikusabb blogszolgáltató lett. Igaz, a postr-nek volt néhány gyerekbetegsége, de a Reblognál ezeknek nyoma sincs. Most újabb szimpatikus húzással hozakodtak elő: minden hónapban kiosztanak 2x100000 Ft-ot a két legjobb blognak, de itt van, amiért jöttetek:

last minute wellness

.

0 Tovább

life long struggle

Vagyis élethosszig tartó harc, a life long learning, az élethosszig tartó tanulás mintájára. Kezdek rájönni, hogy az egész életem küzdelem a rossz hangulatok, és érzések ellen. Szeretném, de képtelen vagyok huzamosabb ideig koncentrálni, pláne tanulni! Kisebb, rövidebb dolgokra még oda tudok figyelni, de nagyobb szellemi megterheléssel járó tevékenységeket nem tudok abszolválni. Ezt mindeddig nem láttam be, és nem fogadtam el. Mostanában elgondolkoztam, és kénytelen vagyok vele. Elfogadni még mindig nehezemre esik, de kezdem belátni, hogy így van. Mindig is azt vallottam, hogy az idősödéssel együtt jár bizonyos fokú elhülyülés, de ilyen mélyrepülésre, és gyors leépülésre még én sem számítottam. Betegségbelátásom eddig csak arra terjedt ki, hogy szedni kell a gyógyszert/el kell járni injekcióra, különben súlyos skizofrén tünetek fognak rövid időn belül kiütközni rajtam. Ezen kívül pedig vártam a csodára, és arra, hogy mintegy varázsütésre, egyszercsak jobban leszek, egyszercsak megszűnik a szorongás, a depresszió, a szociális fóbia és társai. Jelenthetem, hogy a szoc. fóbbal állok a legjobban, pedig annak idején az zavart a leginkább. Persze, mert már nem is nagyon járok társaságba. A depresszió, és a szorongás fej-fej mellett haladva, körülbelül azonos mértékben jelentkeznek nálam. + koncentrációs hiány. Van ennek valami neve? Kezdem belátni, hogy mindezekkel számolni kell, és sajnos nem hiszek abban, hogy ezeket gyógyszeresen kellene megoldani. Amikor nagyon rossz, eszembe jut, hogy meg lehetne próbálni plusz bogyókkal, de viszonylag hamar elhessegetem az ötletet. Nem hiszek az alternatív csodamódszerekben sem, az egészséges életmód/táplálkozás, a mozgás és a sport világéletemben távol állt tőlem. Mégis mennyivel lenne jobb, ha elkezdeném? Visszakapnám tőle az életem? Nem hiszem. Boldogabb lennék tőle? Hogy lehetnék olyasmitől boldogabb, amit nem szeretek csinálni? Valaki egyszer azt mondta, hogy nekem az a feladatom, hogy ezzel a betegséggel küzdjek. Vajon miben áll ez a küzdelem? Nap nap után erőt venni magamon, hogy megcsináljak dolgokat? Az élet akkor is küzdés, ha az ember kedvvel teszi a dolgát, de így többszörös erőfeszítés. És mi az eredmény? Semmi. Néhány blogbejegyzés, ami a pillantnak szól. Meddig lesz látható? És különben is meddig érdekes? Addig látható, ameddig fizetem a tárhelyet, és az érdekességét az aktualitása adja. Általában magamról írok, semmi komoly. Ezt a bizonyos küzdelmet próbálom megjeleníteni, nem nagy szavakkal, néha nem a legjobban, csak ahogy tőlem telik/állapotom engedi. Különben küzdelemnek sem nagyon nevezném, hiszen inkább csak passzív elszenvedője vagyok egy állapotnak (negatív tünetek).

Amúgy körülnéztem a szakkörben a kortársaim között: ők látszólag elfogadják ezt az állapotot, beletörődtek, belátták, hogy sohasem lesz belőlük senki, igaz, szerintem olyan nagyon nem is volt ambíciója egyiknek sem, mint nekem. Egyetlen közös van bennünk: mindannyian gyerekek maradtunk. Mindegyik csinálja a kis pitiáner ügyeit, mint én is, látszólag nem bánkódnak a sorsukon, nem vágynak többre, vagy csak nem mutatják. Vagy, ha igen, jól titkolják, de szerintem fel sem fogják, hogy milyen nagy szarban vannak. Vajon le lehet így is élni egy életet? Attól tartok, hogy igen, és én is jó úton vagyok afalé, és olyan tehetetlennek érzem magam, jelenleg, úgy érzem, nincs erőm változtatni...

0 Tovább

szellemi izgalom, és kifáradás

Erről már régen szerettem volna írni, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá anélkül, hogy esetleg nevetségesnek hasson. Amikor a szakkörben vagyok, mindig valamiféle szellemi munkáról ábrándozok, mert a fizikai munka közben általában magamra maradok a komor gondolataimmal. Ha viszont éppen csinálok valami szellemit, a velejáró szellemi izgalom, úgy érzem rosszat tesz nekem. Először is valamennyire felpörget, utána meg menetrendszerűen magam alá zuhanok. Emlékszem, ez volt akkor is, amikor megírtam a 4 Editet, alias Editológiát, kisebb mértékben ugyan az Erzsikénél is éreztem valami hasonlót, és most is így vagyok, amikor ezzel a Klotyó-Krisztus üggyel foglalkozok, bár éppen még tudom kezelni. Ez nem tudom, mitől lehet, vagy elszoktam már a szellemi megerőltetéstől, vagy a betegség számlájára írandó. Bevallom őszintén, a legkönnyebb lenne naphosszat rinyálni, hogy ilyen-olyan szarul vagyok (mások meg is teszik). Az ilyenfajta bejegyzések is járnak ugyan némi elégtétellel, de egyáltalán nem megerőltetőek, legszívesebben örökké csak arról írnék, hogy milyen szar, hogy tönkrement az életem, hogy szar a meló, és hogy kevés a pénz, amiből meg kell élnem. Azt hiszem, ez lenne a legkönnyebb nekem, mégis belefutok közben a szellemi megerőltetésekkel járó feladatokba, és egy kicsit nehezen viselem. Megint valami hasonló tervem van: nekifutni újra Benedek István Aranyketrec című könyvének, és írni róla valami terjedelmesebb összefoglalót. Csak remélni tudom, hogy az ezzel járó feladatokba nem fogok beleőrülni :-D .

0 Tovább

leállás - félidő

Egy hét letelt a csak "leállás"-ként emlegetett 2 hetes szabadságolásból. Azokból a dolgokból, amiket elterveztem, persze nem nagyon lett semmi. Egy kicsit gyakoroltam a HTML-t, meg a CSS-t, de ez egy WordPress sablon létrehozásához édeskevés. Jelenlegi tudásommal max. egy gportalos kinézetet tudnék összehozni, de annak egyre kevesebb értelmét látom. Mindenestre lehet, hogy összehozok valamit a gportalra, hogy hasznosuljon az időm/valamit alkossak. Teljesen más dolog apróbb változtatásokat eszközölni egy sablonon, mint valami újat csinálni. Valami halloweeneset szerettem volna, ahhoz egyrészt nagyon sok alapanyag van, másrészt összebarkácsolnék valamit Halloweenre, ha a zombis játékötletemet már lelőttem 2 nap alatt. Ennek a blognak a sablonját sem tervezem megváltoztatni, bár hemzseg a hibáktól (nem valid), ahhoz képest egész jól működik, még mobil eszközökön is jól mutat (tehát responsive). Még a bloghoz kapcsolódva: a terveimről, hogy más helyeken is írjak, egyelőre letettem, vagyis nagyjából végleg letettem, még a reblogra megy 1-2 bejegyzés, de mivel érthetetlen okokból egyedül a mobilomról tudnám szerkeszteni az oldalt, az meg kényelmetlen/nagyon időigényes. A gportalra írkáltam még 1-2 játékleírást, de mivel szemmel láthatóan a kutyát nem érdekli, valószínűleg azok is visszajönnek ide. (Bár itt sem lelkesedik értük túlzottan senki.) Arról a tervemről is hamar letettem, hogy majd nagyüzemben gyártok weboldalakat; rájöttem, annyira nem érdekel a dolog. Valahogy nem hoz lázba a designerkedés sem, ezen az oldalon is néhány kisebb változtatással a Twenty Eleven sablon megy, és mint már mondtam, ezen nem is szándékozok nagyon változtatni a közeljövőben sem. f Természetesen feladni... egyelőre. Jóéjt!

0 Tovább

Vedd észre a pozitív jelet!

Ma pozitív változást vettem észre a szakkörben, határozottan jobb a hangulat, mióta az összes gázos figurát eltávolították. Edit 3-at küldték el a legkésőbb, pedig ő volt a leggázosabb. Azt vettem észre, hogy oldottabb a légkör ha nincsenek elmebetegek, csak olyanok, akik képesek moderálni magukat. Magamhoz képest még én is sokat beszéltem, határozottan jobb lett a szakkör. Nagy plusz a vezetőségnek. Ami nem azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal nem lépnék le onnan.

plusz

Amióta nincs Anikó, és nincs kocsma, határozottan jobb lett a kedvem, és elkezdtem magam elé célokat kitűzni, és részben már bele is kezdtem a megvalósításukba. Mivel észrevettem magamon, hogy ha nem a szakkörben vagyok, és nem is a kocsmában, akkor elsősorban számítógépfüggő vagyok, és csak másodsorban internetfüggő. Ami azt jelenti, hogy mindegy, hogy játszok, vagy olvasok valamit, vagy blogolok, csak a géppel bíbelődjek. És ha már azt csinálom, megpróbálom az eddiginél hasznosabban eltölteni az időt. Először is belekezdtem a CSS kódok elsajátításába, ha ezzel kész vagyok, már "csak" a PHP van hátra, és elkezdhetek komolyabb weboldalakat csinálni. És mivel holnap van az utolsó munkanap a 2 hét leállásig, a két hétre már betábláztam magam. Először is új designt csinálok az oldalaimnak, írok egy-két komolyabb blogbejegyzést, kicsit felújítom, és lefordítom angolra a Halál a pszichiátrián című játékomat, hogy publikálható lehessen komolyabb helyeken is. Középtávon az a tervem, hogy weboldalkészítésből keressek annyi pénzt, hogy ne kelljen többet bejárni a szakkörbe, és végképp szakítani tudjak a rehabilitációs munka némiképp érdekes, de csóró világával. Szerintem nem lenne nehéz überelni azt a napi 2000 Ft-ot.

0 Tovább

blogügyek

Az utóbbi időben kíváncsiságból kipróbáltam egy csomó blogszolgáltatót, a cafeblog nagyon női nekem, a blog.hu rendszerét nem annyira ismerem, bár szimpatikus, meg minden, csak nem férek bele egy rovatba sem, amik ott mennek, meg ilyesmi. A reblog (régebben postr) ragadta meg a figyelmemet, meg a gportal. A gportalon lévők átlagéletkora nem túl magas, szerintem, mindegy oda rakom ezentúl a játékleírásokat, és a reblog.hu-ra a komolyabb bejegyzéseket. A helyzet furcsasága, hogy a Depression Quest leírásom tegnap kikerült az Origóra, ami egy játékleírás, ugye, vagy mi. Nem vagyok     teljesen ismeretlen a reblogon, az ott futó, de két évig hanyagolt Egy átlagos fiatal férfi naplóját folytatom, oda rakom majd fel a legjobban sikerült bejegyzéseket, ha lesznek egyáltalán legjobban sikerült bejegyzések, de lehet, hogy marad ez a személyes(kedő) stílusom, szerintem az ilyen köldöknézegetős posztjaimnak (mint ennek) is megvan a helye, itt lesznek megtalálhatóak. Ez marad az ilyen gyűjtőblogom, ahova felrakok mindenféle szemetet, amit a tárhelyem elbír. Végülis megvettem ezt a tárhelyet, meg domain nevet, ha nagyon rámjön az írhatnék, itt megtehetem, nem kell megfelelnem a blogszolgáltatók által elvárt minőségi követelményeknek és blogolási stílusnak. Sok olyan bejegyzés van, ami csak nekem fontos, nagy dolgok bejelentésére szolgál, mint pl. most ez, hogy mostanában nem iszok már sört sem, mert fáj tőle a fejem. Marad a gyümölcsös sör. Kimondva talán nevetséges, hogy titokban a gportalra írkálok játékleírásokat, miközben citromos sört szopogatok, de ez a helyzet. Ja, a blogjaim linkje, amikről a bejegyzésben szó volt: Egy átlagos fiatal férfi naplója: http://nemvagyokbeteg.reblog.hu Working Men's Interactive Fiction: http://goodnite.gportal.hu Ez van, srácok. Majd csinálok nekik normális linket is, de az a helyzet, hogy nem mindig van kedvem ilyesmivel bíbelődni, talán ezért is nem vagyok webfejlesztő. A webes dolgokból is csak azokkal bírok foglalkozni, amikhez kedvem van.

0 Tovább

Hol születnek a posztjaim?

Régen ide jártam ki néhány Kőbányaival elmélkedni, de akkor még nem volt okostelefonom, általában papír sem volt nálam, tehát fejben "hordtam ki" a blogötleteket, amiket aztán otthon beírtam a számítógépembe. Ez a hely Sóstón van, senki nem zavart sörözés és elmélkedés közben.Mostanában már nem járok ki ide, találtam egy sokkal közelebbi helyet Sóstóhegyen, az ABC mögött. Itt szintén nem zavar senki, de ide már mobillal felszerelkezve megyek (meg egy citromos sörrel), és azon frissiben rögzítem is a gondolataimat. Igaz, leülni nem lehet, és kissé madárpiszkos, de újabban ez a törzshelyem. Csak feleannyi útra van, mint a sóstói hely, és a célnak éppen megfelel. (Hopsz, ott a sör is, amit ottfelejtettem közben...)20150609_193529Amúgy az ideális körülmények ilyenek lennének, mint ezen a képen, de egyre nehezebb már nekem leülni a gép elé, és a feladatra koncentrálni...id

0 Tovább

betegség és paradigmaváltás

halozatMikor kijött rajtam a skizofrénia, éppen egyetemre jártam, nagyban zajlott a digitális átállás, neptun rendszer, egyebek, szóval éppen zajlott valami információs-internetes forradalom-féle. (Kicsit bele is játszott a betegségembe ez az egész). Emlékszem, amikor először kijöttem a kórházból, szembesültem azzal, hogy az IWIW pillanatok alatt felfutott, mindenki rajta volt, és ott üzengettek egymásnak. Aztán jött a Facebook, amit csak azért tartok meg, mert néhány emberrel csak ott tudom (tudnám) tartani a kapcsolatot, de az egész nem nagyon tetszik, ami ott megy. De nem ez a lényeg. Egyszerre szörnyen elavultnak éreztem, amit addig tanultam (irodalom), sőt, feleslegesnek. Nem tudtam már az ósdi, nehéz szövegekre koncentrálni, próbáltam, de nem ment. Dühös voltam, és csalódott, és nagyon beteg. A betegség ráébresztett volna, hogy nem ez az én utam? Azért ez így nem igaz. Ezt az űrt az életemben azóta sem tudta más betölteni. Rátaláltam az amatőr szerepjátékokra, és az interactive fictionre, ez az, ami még le bír kötni. Az irodalmat pedig felváltotta a blogolás, kvázi naplóírás, fórumozás, twitter, stb. De a blogvilág is megváltozott, aki nem tematikus blogot ír, azt szinte kinézik, nekem pedig kiütésem van a gasztro-kult-divat stb. tematikus blogoktól, olyanok, mintha nem is léteznének számomra. Szóval, ami a lényeg, egybeesett a betegségem kezdetével ez az egész internetes szarság, amire aztán jól rá is kattantam. IRL kapcsolatok híján ez nem is meglepő. Most nem akarom az egészet kielemezni, de az a furcsa helyzet állt elő, hogy a betegségemmel mások lettek a preferenciáim, így is beleszólt az életembe. Én már ilyen vagyok, illetve én már ez vagyok. Változik-e valami velem kapcsolatban a jövőben? Nem tudnám megjósolni. Hmpf...
0 Tovább

nem vagyok sztahanovista

Egy ideje itt a festőműhelyben többet internetezek, mint festek. A kutya sem néz rám. Főleg, mióta van ez a cafeblog-projekt, egyfolytában sasolom a statisztikákat, hogy hogy járnék jobban, ott, vagy itt. Örök dilemma, hogy az ilyen helyeken nagyobb a nézettség, viszont a kutya nem szól hozzám. Az is megfordult a fejemben, hogy talán érdekesebb posztokat kéne írni, képecskékkel, de én inkább az az oldschool fajta blogger vagyok, aki feszt magával foglalkozik. Ezt a bejegyzést is jórészt a szakkörben írtam, festés közben. Azt hiszem, most jött el az ideje, hogy megkérdezzem, maradjak-e itt, ahol néhány fellángoláson kívül nem keres senki, vagy menjek a cafeblogra végleg, aminek ugyan nem az ilyen blogok a profiljai, de van esély rá, hogy rám klikkelnek. Amúgy mostanában kellene megújítani a domain nevemet, meg a tárhelyemet, pénzügyileg sem mindegy, ha lenne egy ingyenes blogom.

0 Tovább

nem vagyok trendi

A blogtrendeket figyelve, azok a blogok a menők, amik egy valamilyen téma köré csoportosulnak, és abszolút életigenlők, valamint beletartoznak a szépség-divat-gasztro-életmód szentnégyesbe. A blog mára már abszolút a megmondóemberek műfajává vált, személyes tartalmak már csak elvétve bukkannak fel, ez is valami íratlan szabály lett, vagy mi. Először azt éreztem, hogy lemaradásban vagyok, hogy én nem tudok ilyen lenni, lám, itt sem felelek meg a normáknak. Aztán eszembe jutott, hogy folytatásos blogregényt sem tudok írni, ami egy időben nagy divat volt, igaz, a kutya se olvasta őket szerintem. A másik, de ebből következő dolog, hogy szerintem egy ilyen blogot, mint az enyém, nem szívesen vesz a blogvilág, ahogy régebben mondták, "a blogoszféra", túl személyes, túl konkrét, és sokak ízlésének lehet, hogy nem megfelelő a hangvétel. Voltak már erre utaló jelek, régebben is, de könnyebb volt figyelmen kívül hagyni őket, de mostanában ért 1-2 negatív élmény, ami alapján most úgy tűnik, "persona non grata" vagyok a blogvilágban, annyira, amennyire a való életben, IRL sem vagyok az. Már nem ugyanaz az egész, mint a freeblog idejében, akkor nem volt ez a közöny, sőt már-már diszkriminációba hajló kirekesztés. Az életben ezt nem tapasztalom - nem járok sznob társaságba, viszont úgy érzem, kitermelődött mára az internet elitje, akiken érzem ezt a sznobságot. Mindegy: rövidre zárom: már nem divat a személyes blog, pláne nem trendi az elmebetegség, és jelenleg is ott díszeleg a fejlécben az "indie skizofrén egoblog" alcím, nem is tudom, mit vártam... Talán most magamba kéne szállnom, és átgondolni a dolgokat... De nem teszem, minden marad a régiben. :-D

0 Tovább
«
12345

Skizofrénia underground

blogavatar

Mintha kizártak volna a saját bulimból, másnaposan kávézgatok különféle presszókban, várva, hogy elkezdődjön végre az életem afterpartija. Gyerekkoromban poénból kis magazinokat szerkesztettem szabadidőmben. Most komm-médiára járok egyetemre.

Skizofrének - Nebáncsvirág

Skizofrének. Mostanában leginkább egy növény jut az eszembe róluk, mégpedig ez: nebáncsvirág. Különben meg kurva hamar bele lehet szokni az anyuci pici gyereke szerepébe, utána meg úgyis elhülyülsz, és vagy felvesznek az intézetbe, vagy a lágerbe, vagy megdöglesz az utcán, mert az, hogy ki fognak semmizni, legalábbis valószínű, főleg, ha gyámság alatt vagy. Aztán meg eltakarítanak, mint a szemetet.

Facebook csoport

Szerintem tweetelni menő

Feedek