Ez a játék, vagyis inkább interaktív történet három zeneszerző halálát meséli el, név szerint Arnold Schoenberg, Anton Webern és Alban Berg. Ők voltak a második bécsi iskola tagjai, ha ez mond valakinek is valamit. A történetek közben a zeneszerzők műveit hallhatjuk, miközben végigkövethetjük a végóráikat. Elhalálozási sorrendben követhetjük a történetüket. Berg 1935-ben halt meg Bécsben, Webern egy Mittersill nevű helyen 1945-ben, Schoenberg Los Angelesben, 1951-ben. Az első történetből tudunk meg a legtöbbet, a szerző életének fontosabb dátumait is végigélhetjük. A második zeneszerző története már a halála napjára és körülményeire fókuszál, a harmadiknak már csak percei vannak hátra, álmában éri a halál, és az álmában látott számokból tudunk meg eseményeket. Pontosan akkor hal meg, amikor megjósolták neki. Nem annyira nevezném az egészet játéknak, mint népszerűsítő történelemnek interaktív köntösbe bújtatva. Mivel különös vonzódásom a népszerűsítő történelemhez már egészen fiatal koromban megmutatkozott, mégis felveszem a játék kategóriába. Amúgy továbbra is kevés fogalmam van, kik (voltak) ezek a faszik, és a szerzők miért pont a halálukra koncentráltak, mindenesetre figyelemreméltó próbálkozás. [caption id="attachment_2834" align="alignnone" width="620"]Schoenberg Arnold Schoenberg[/caption] Értékelés: 3,5 második bécsi iskola az 5-ből. http://dissonance.music.cbc.ca