Régebben szóba jött, Fensterbrett révén ,  vagyis nem is olyan régen, de még a bírósági tárgyalásom előtt, hogy nem igényelném-e esetleg valamilyen formában a nyilvánosságot (tévé, Origó, stb.)... Én akkor azt mondtam, hogy inkább nem, de mivel lassan megérett az idő egy olyan blogra, amit én csak "tematikus blog"-nak hívok, annak ellenére, hogy erősen szubjektív, és bőven vannak benne személyes elemek, de hát egy pszichiátriai túlélő (nos... egyelőre :-)) hogy másképpen fogalmazhatna, mint szubjektíven. Szóval valamennyire akkor mégis sikerült bizonyos nyilvánosságot szerezni a dolognak, filippa85 és LiteraGeek (remélem nem baj, ha ezt a nevet most itt kiírom) segítségével, mivel láttak a dologban fantáziát, az ő szellemi támogatásuk révén nem tudom, mikor lett volna a dologból valami, és abban is segítettek, hogy a blog híre több emberhez eljusson he-he... Viszont remélem, hogy nem lesz a blogból rám nézve személyes akármi, mivel ma is Anikó valami sms-t kapott hajnal 5-kor, gondolom a blog miatt, feltehetőleg valami régi kanjától, akinek savanyú a szőlő, és azt írták benne, hogy "egoista, meg alkoholista", minden volt, csak kommunista nem, úgyhogy lassan kezd felfigyelni a blogjaimra a nyíregyházi csőcselék is, a lúzerek, az acsarkodók, és mindenki, aki megérdemelten nem vitte semmire az életben. Valóban könnyebb Anikónak sms-t küldözgetni ismeretlen számról*, mint itt megszólalni a blogban, mert esetleg itt elküldeném a picsába. A módszer természetesen kung-fura vall, de igen sok ilyen lúzerrel állt Anikó régebben kapcsolatban, szóval bárki lehet**. Végül, azt hiszem, ideje volt lezárni az Egy átlagos fiatal férfi naplóját is, hogy ne szolgáltassak nagyobb támadási felületet nekik, mint amennyit így is adok. Mindenesetre a legkeményebb, és leghosszabb subom volt benne taglalva, és az az út, ahogy odáig jutottam. Csernus talán Wahn-állapotnak hívná.  (És nem adtam el a házat.) Mindenesetre elég kemény téveszméim, és hallucinációim voltak, legemlékezetesebb talán a "madaras", aminek hatására itt a blogban csúnyákat is írtam LG-ről, és sok mindenki másról, amiért utólag is elnézést, de nem voltam teljesen a "magam ura". * Mondjuk az Anikót az évek során telefonon zaklató, és neki furcsákat mondó emberekből az évek során sosem volt hiány, ez a blog egy újabb lehetőség erre, amit sajnálok, mert nem akartam belekeverni, újabban nem is írok már róla semmit, ha volna is, igyekszem már kihagyni, de a régieket már nincs szívem törölni. Akkor "úgy gondoltam, és kész", ahogy LG fogalmazna... ** Mellesleg nyomon tudom követni az összes "búvárkodást" itt a blogon, ami kifejezetten Anikóra irányul (érdekes módon csupa nyíregyházi találat), de mást nem tudok tenni, mint hogy letiltom az ip-címet,  de sajnos az ilyen nem áll le, és előbb-utóbb jön másik ip-ről... Szerintem kung-fu gőzölt be most már teljesen, de lehet, hogy más... Én is hibás vagyok, hogy kiraktam a fb-ra is, amikor még nem voltam egészen jól... és nem állítottam be a láthatóságot, olyanra, hogy mások ne lássák... de "új" vagyok még a fb-n... *** Mivel nem igazán vágom, hogy megy ez a related post, trackback, pingback és visszaping téma, most ide illesztek egy bejegyzést egy másik blogról, ami szerintem nagyon is ide illik... scrodinger