Skizofrénia underground

Ugye, hogy Téged is ez érdekel? A hülye játékkal, hogy merre forog a maszk, és hogy hány oldala domború? A skizofrén, aki időnként halluzik, és begajdul, kivéve, ha cuccolják, abban meg úgyse sok öröme van. A zseninek az IQ-ja kiveri a plafont, egyesek szerint 140 pont felett beszélünk zsenialitásról, ami nagyjából igaz is lehet, tekintve, hagy tudtommal 150-ig van skálázva, afölött már kamuhírről van szó. Nekem a Debreceni Egyetem pszichológusa azt mondta, hogy az enyém nem igazán mérhető, mert ilyen magas értékek felett már nem adunk rá pontot. Ez lenne a korrekt és diplomatikus válasz ilyen esetben, nem az, hogy az én IQ-m, 195, az enyém meg 225. És végül nézzük az őrültet, hát az őrült az, aki irracionálisan cselekszik valamiért, általában valamilyen mentális zavarból adódóan, "bedőlt az agyába", ugye.

Na, akkor most merre forog a maszk? Arra, amerre mindenki másnak, és csak egy irányba, és az egyik oldala homorú, a másik pedig domború. Sajnálom, hogy spoilereztem, és elrontottam a kis játékot, de a teszt érdekes módon nem mutatja ki a különbséget a zsenialitás és a skizofrénia között, csak arról van benne szó, nagy vonalakban, hogy egy skizofrén olyan tahó, hogy nem tud ilyesmivel variálni, a zseni meg annyira zseniális, hogy rájön, hogy a homorú nem domború, és nincsenek érzékcsalódásai, és ettől már zseni. Végülis. Ennek ellenére sokan persze elrontják. A teszt szerint ők az átlagemberek

Az egész kérdéskör tudományos alapja annyi nagy vonalakban, hogy a zsenialitás és a skizofrénia génjét, a Neuregulin 1-et vizsgálták, amely jelentős szerepet játszik az agy fejlődésében, de egyik változata növeli a skizofrénia, a bipoláris viselkedés és a depresszió kialakulásának lehetőségét. Na, hát ez a gén, hogy úgy mondjam, közös a zsenik és a skizofrének esetében, de ennyi. Mindez a SOTE nevű magyar egyetemen történt, magyar kutató, Kéri Szabolcs jött rá, azóta nagyszerű tudományos munkák születtek a témában.

Szintén a témához kapcsolódik, hogy a Semmelweis Egyetem egyik pszichiátere, nem is olyan régen, tavaly november 10-én sokat beszélt a skizofréniáról, és nagy vonalakban érintette azokat a témákat, amelyeket én is, néhányat én jelentettem ki hamarabb, néhányat ő mondott előttem, de úgy gondolom, hogy a pszichiátriai szakma is ugyanarra halad, mint a radikális pszichiátriakritika, amit én képviselek egy személyben, és igazából csak egy népszerűsítő, áltudományos maszlag, de sajnálatos tényeken alapszik. A műsor megtekinthető a tv2 oldalán, Tilla Tilla Propaganda című műsoráról van szó. A nyilatkozó pszichiáter neve Dr. Rigó Péter, és a témái között szerepel az OPNI bezárása, a pszichiátria XXI. századi lehetséges megszűnése, a skizofrénia és a zsenialitás összefüggése, spiritualitás aka ezotéria kérdése, meg az, hogy a pszichiáter sem tud igazából felnőni, na, ebbe a kérdésbe aztán én már tényleg nem akarok beleszólni, de én is ismerek 1-2 infantilis esetet. És hogy én is elmondjam a véleményem a zseniség kontra skizofrénia ügyben: mit tudom én, biztos létezik valami metszet, vagy valami, amibe néhányan beletartoznak. Csak attól megyek ki, amikor egy terjedelmes listát dörgölnek állandóan az orrom alá, hogy a zseni skizofrének listája, már kívülről tudom, unalmas.

A Slow (lassú) mozgalom először a Slow Food (lassú étel) ideológiájában öltött testet, egy olasz gasztroblogger találta ki. Első akciója, hogy a római Spanyol Lépcsőknél, az olasz kultúra egyik legfontosabb jelképénél egy gyorsétterem megnyitása ellen tiltakozott 1986-ban. Történelmi jelentősségű pillanat a slow mozgalom híveinek a számára! Aztán lassan, 1989-ben Párizsban lefektették a slow mozgalom alapdokumentumát, ami a gyorséttermekkel szemben a piacra járást, főzőcskézést, kóstolgatást és ízlelgetést tűzte ki célul a tagok elé. Azóta sikeresen ráhúzták már mindenre ezt a filozófiát, van lassú utazás, lassú tévézés, lassú nevelés, és tudatos internetezés (a lassú internetezést nem kellett feltalálni). Egyébként jellemzően, aminek nem túl értelmes a "lassú" jelzővel való ellátása, arra egyre inkább a "tudatos" kifejezést alkalmazzák. 

Magyarországon 2002-ben Krajcsó Nelli vezette be a lassúságot, amikor vidéről Budapestre költözve túl gyorsnak találta az itteni élettempót. Kitalálta, hogy nem fog visszaköltözni, inkább lelassítja magát, és megpróbálja erre rávenni a többieket is. Kicsit olyan lehet ez, mint az egyszeri graffiti, ami azt mondja: "Állítsátok meg a világot, ki akarok szállni!" Ma meg már létezik olyan cikk, ami azt boncolgatja, hogy mennyivel jobb a lassú tévézés a felnőtt színezőnél. A lassú tévézésről hallottam is a rádióban, azt jelenti, hogy valami nagyon unalmas dolgot felvesznek kamerával (például egy három órás vonatutat), és azt nézik. Mondjuk ehhez nekem minden hónapban van szerencsém, amikor megyek a pszichiáterhez, rendesen bele is alszom, ehhez írnak fel egy kis lassítót, szóval, nem tudom, teljesen nekem való-e ez, mert ha még tovább lassulnék, lehet, hogy elkezdenék tolatni. De, mondjuk, tegyük fel, hogy nem humorizáljuk el az egészet, és inkább konstruktívan állunk hozzá.

Itt van például Krajcsó Nelli impozáns találmánya, az anti-határidőnapló. Na hát, ez például nekem kell! A januárt már úgyis buktam, maximum megvásárolom kedvezménnyel. Az a lényege, hogy színes lapok vannak benne, és mindenféle motivációs szempontból van csoportosítva egy-egy hónap. Mert mondanom sem kell, hogy a lassú élethez hozzátartozik az önmagunk megjavításának szándéka is, például olyan célok mentén, hogy kivel teszünk jót, mit figyelünk meg a világból, illetve hogyan mozdítjuk előre a társadalmi haladást. Végül is nem baj, ha kezdetben ott kezdjük a világmegváltást, hogy felvezetjük, hogy "Bicajozás Katival", "Bicajozás Katival", "Nóri szülinap", mint a mellékelt ábra mutatja. Sajnos, nem tudom teljesen levetkőzni a kritizálási hajlandóságomat, de tényleg jó dolog, és kimondva-kimondatlanul egy egészségesebb életstílus kialakítására törekszik a mozgalom.

A magyar lassúsági szervezet a Slow Budapest ráadásul tényleg kitesz magáért, és mindent belead, a leírásuk szerint munkájukban jelen van az egzisztenciális pszichológia, a pozitív pszichológia, az egészségpszichológia, a környezet-, és szociálpszichológia, inspirálja őket az egyszerűség, a fenntarthatóság és a Do It Yourself (Csináld magd) szemléletmód is, nem beszélve a különféle művészeti tevékenységekről. Szakmai programjaikon mindfullness (ez tudatosságot jelent), coaching módszereket (ez egy pszichológiai segítő módszer, azt jelenti hogy úgy jársz pszichológushoz, hogy nem vagy bolond), tréning módszereket (no komment), és művészetterépiás módszereket (ez dícséretes) alkalmaznak. Egyébként a honlapjuk mindent részletesen bemutat, és az éreklődők sokkal teljesebb képet kaphatnak a lassúságról, mint amit én itt néhány rövid bekezdésnyi terjedelemben leírtam.

Magyar lassúsági honlap: http://slowbudapest.com/

Itt egy órán keresztül nézhetünk egy cicát kidugott nyelvvel a tűz előtt:

Nem mondom, hogy gyakori és kedvenc időtöltéseim közé tartozik a magyarországi politikai pszichiátria tanulmányozása a rendszerváltást megelőző időszakban, de most kivételesen megtettem. Megdöbbentő hasonlóságokra jöttem rá három dokumentált eset kapcsán a saját ügyemmel kapcsolatban. A módszer hasonló, még a motívumok is azonosak. Vajon létezett-e Magyarországon a politikai pszichiátriának egy előkészítése a  '80-as években a Legvidámabb Barakkban, amelynek eszköztára és gyakorlata a mai napig hozzáférhető? Erre a kérdésre kerestem a választ.

Először is: a politikai pszichiátria kifejezés pszichiátria “moszkvai iskola” néven elhíresült ágával hozható összefüggésbe, és a Szovjetunióban kezdett el gyakorlattá válni. A kommunista diktatúra “felpuhulásával”, ami az 1985-ös glasznoszty, illetve peresztrojka politikájának meghirdetésével csúcsosodott ki, kísérletet tettek a direkt, statáriális módszerek bevezetése helyett alternatív megoldásként a politikai pszichiátria bevezetésére, aminek a alapja a “lassú skizofrénia” felfedezése. A lassú skizofrénia lényege a pozitív tünetek helyett a “beteg” politikai vagy társadalmi meggyőződésének a “túlértékelése”, mivel azt gondolja, hogy képes ezekre a folyamatokra hatással lenni. A moszkvai iskola orvosai hittek ebben a diagnózisban. Magyarországon elszigetelt eseteket regisztráltak, illetve dokumentáltak, de ettől itt is jóval többről lehetett szó.

A lassú skizofréniával együtt a lassú enyészet vár a betegre, ha kezelésbe veszik, úgymond “időben elkapják”, viszont megvan az az előnye, hogy a szavahihetősége azonnal megkérdőjeleződik, hiszen “bolond”. A félbehagyott munkát azonban ritkán hagyták bevégezetlenül. A rendszerváltás előtt volt olyan eset, hogy egy hat ágyas kórteremből csak egy ember maradt életben. Ilyen magas volt a skizofrénia mortalitása kis hazánkban ebben az időben bizonyos helyeken. A politikai pszichiátria nem létezett, viszont nagyon hatékony volt, ahogy egy erről szóló cikk ironikusan írja róla. Érdekes, hogy három esetről tudunk hivatalosan, amikor visszaélés történt. Az egyik Pákh Tibor ügye, akin elektrosokk terápiát hajtottak végre ok nélkül, illetve arra kényszerítették, hogy a másokon végrehajtott elektrosokkot végignézze. Tehát a “mások” már eleve feltételezi, hogy ennél jóval többen voltak, ugye?

Rusai László

A másik két eset Rusai László és Jakab Károly esete. Rusai László 1985-ben került a képbe, amikor az ELTE-n volt nevelőtanár, és szamizdat röpiratokat terjesztett. Tipikus esete a lassú skizofréniának. Állásából azért bocsájtják el 1985-ben, mert “nem takarított rendesen”. Mellesleg egy házkutatás során megtalálják az illegális kiadványokat a lakásán. Gondolom, ott is rendesebben kellett volna takarítania. Rusai jelenleg is intézetben tartózkodik, ápolója “Lacikának” nevezi, de legalább nem tegezi. Bizonyos helyeken a korától függetlenül tegezik az embert az ilyen intézményekben. Nehezére esik az ápolószemélyzetnek emberként bánni az ilyen beteggel. Állapota mostanára annyira nem jó, hogy állandó intézeti lakóként éli az életét. Van ugyan olyan vágyálma, hogy elmegy gyárba dolgozni, de látszik, hogy a kezelések hatására ő is úgy gondol magára, mint akinek beszűkültek a lehetőségei.

Jakab Károly

A másik ilyen eset Jakab Károlyé, aki a többször újjáalakult Nemzeti Parasztpárt aktivistája volt az évek során a szocializmus ideje alatt. 1980-ban diagnosztizálták paranoiával. Az első diagnózisa szerint: “Tiszta tudat, minden téren orientált. Évek óta összeütközések a társadalom fennállóvszerei-ellen.” Hogy mik a társadalom “fennállóvszerei”, belegondolni sem merek. Vagyis nem is illdomos. Netán ilyen fennállóvszerek forogtak fenn az én esetemben is? Egyébként a bűne néhány járási tanácshoz írt levél volt, amely szövegkörnyezetükből kiragadott részletekkel indokolja, hogy Jakab Károly “perlekedési és üldöztetéses tébolyban szenved”. A gondnokság alá helyezési eljárás már arra hivatkozik, hogy ügyeinek vitelére alkalmatlan, mint ahogy én is az voltam még 1,5 éve a kezelőorvosom szerint. (Persze már nem vagyok az, hála Istennek, hogy csodát tett.) Jakab Károly éppen 100 éves (ha él még), szerintem az elhúzódó ügy miatt rehabilitációja már kicsit késő lenne.

Bár csak ilyen elszigetelt esetekről tudunk, én azt mondom, vígan működött a politikai pszichiátria Magyarországon, ha névlegesen nem is, mint a moszkvai iskola, de például nekem is személy szerint tudomásom van olyan esetekről, amikor vélhetően politikai hatás állt a háttérben. Aztán, hogy a szocializmus bukása után családi viták eldöntésének eszközévé vált a pszichiátria, sajnos, de arról is tudok. Amikor az illető családtagot a politikai pszichiátria módszereivel lehetetlenítették el, ami vagy sikerült, vagy nem, de általában igen. Olyan is megtörtént itt a megyében, pár éve, hogy saját kollégájukra húzták rá így a vizeslepedőt, a kis család kérésére. Persze, ezekről senki sem beszél. Én sem nagyon. Pedig tudnék mesélni. Valószínűleg így kellett ezeknek történniük.

Amikor engem mentális betegséggel diagnosztizáltak, a legelső gyógyítási kísérlet, vagyis az erre való válasz az ezotéria volt. Természetesen semmi hatása nem volt rám, de mivel kapcsolatba kerültem vele, megismertem embereket, sorsokat, elméleteket, hajmeresztő történeteket az ezoterikus körből. Az ezotériáról azt gondolom, hogy létező jelenségeket próbálnak meg emészthetővé tenni hétköznapi emberek számára. Ezzel együtt nagy mesemondók az ezoterikusok egytől egyig, az ezotéria hézagos világmagyarázatait saját kútfőből és fantáziavilágukból igyekeznek kiegészíteni. Ehhez nem restek a helyi folklór elemeit is segítségül hívni. Két ezoterikus tanító nem fogja ugyanazt mondani ugyanarról. Lehet, hogy erős lesz, amit mondok, de vidéken egyfajta ezoterikus maffia működik, a gyógyítók, vajákosok, sarlatánok ismerik egymást, nem kevés pénzért adnak energiát, vesznek le szellemet, mondják el látomásaikat, gyógyítják kézrátétellel a betegségeket. Annyiban fontos, hogy ismerik egymást, hogy nem jellemző, hogy beleköpjenek egymás levesébe, inkább elnéző mosollyal nézik a másik versenyző pénzszerzési technikáit, és néha esetleg bővítik velük saját repertoárjukat.

Azt mondtam, létező dolgokat, folyamatokat próbálnak leírni, egy természetfölötti világról próbálnak tudósítani, ami sokak szerint létezik, és én is úgy gondolom, hogy létezik, de nem olyan megszelídített formában, hogy a kismama a babaangol és a babúszás közben beugrik egy energiakezelésre, illetve az ilyen kommercializált formája az ezotériának nem sokat ér érzésem szerint. A fogyasztói társadalom igényeihez szelíditett angyalkommunikáción részt vevő beavatott örülhet, ha nem mentő viszi el a legközelebbi műintézménybe, mert ezek a hangok 1. nem valószínű, hogy angyaloktól valók, 2. azt sem tudjuk pontosan megfogalmazni, honnét valók, hogy képződnek, honnan jönnek, 3. olvastam ezt még régen, de meg is tapasztaltam, hogy a hangok alakoskodnak, színészkednek, és hazudnak, mint a vízfolyás, 4. ritka, hogy egy hang szóljon hozzád, mert általában egy sereglet rikácsol a fejedben. Ennek ellenére csak megerősíteni tudom, hogy a hangok léteznek, szólnak hozzád, de olyan hangot kifogni, ami az isteni jóság megtestesülése, meglehetően ritka, és különben is van az a mondás: “Ha te szólsz Istenhez, akkor imádkozol, de ha Isten szól hozzád, skizofrén vagy.”

Mindig is csodálkoztam, hogy az ilyen ezoterikus gyógyítókat képtelen állításaikkal együtt miért rajongják körül, és miért pénzelik, ahelyett, hogy bedugnák őket az elmére. Egyetlen okból, amit annak idején Nagy Feró is megénekelt, hogy “hazudni, csalni csúnya dolog”, de általában nem büntetendő. Sőt, még akár számlaképes is lehet. Bár, ezek a gyógyítók a legritkább esetben adnak számlát, ez természetesen nem is elvárás. Amit viszont nem értek: akik valóban érzékelnek olyat, amit mások nem, miért visszük rögtön az elmeosztályra, mondván, hogy súlyos agykárosodása van, de a mindennapi életben szívesen fizetünk energiakezelésért, szellemlevételért, távolbalátásért, és mindenféle nyilvánvaló hülyeségért? A kérdés csak azért merült fel bennem nyomatékosan, mert a hozzátartozóim is beleestek már hasonló hibába, sajnos. Persze, van a kétségbeesésnek az a foka, amikor már minden mindegy alapon elmegy az ember hozzájuk, valakinek meg egyenesen kívánatos is az állapot, hogy valamelyik ezoterikus guru bűvkörében éljen.

Az én véleményem azt hiszem, köztes vélemény: elismerem, hogy ezek az emberek valós dolgokból eredeztetve vezetik le azt a módszert, amivel úgymond gyógyítanak, de nem hiszem el, hogy a valóságban egy-egy képesség, maradjunk az egyszerűség kedvéért a tisztán látásnál (clairvoyence), úgy realizálódik, ahogyan azt a médium közvetíti. Egyrészt, ha lát is valamit, a kép nem lehet tiszta, mert nem látna engem a tiszta kép mögött, amikor velem dumál, mert “vakon lenne”. De nem ez a lényeg. Miért nem mondja el soha egy tisztán látó, ha már lát valamit, hogy mit lát pontosan, hogyan kell elképzelni, amit lát, milyenek a részletek, hogy minél jobban el tudjam képzelni a látomását? Szakmai féltékenységből? Valamiféle titkos franchise miatt? Nem bízik bennem? Egyszerűen hülyének néz? Szerintem egyik sem. Igazából nem lát ő túrót sem, csak szereti a pénzt, amit az állítólagos tisztánlátásért kap. Elmesélem az agyi folyamatot. Ha valaki lát valamit, nem tisztán látja, hanem a mindennapi dolgok mellett jelenik meg neki, ami rögtön befolyásolja az ő világról alkotott képét, felfogását, és már rögtön a módosult képet közvetíti feléd, amből úgy tűnik, hogy össze-vissza beszél hülyeségeket. Holott ez nem igaz. Szimbólumokban beszél, ami neki a realitás, és te vagy meghallgatod, vagy nem. Vagy megfejted, amit mond, vagy nem. De nem hülyeség, amit mond. Egyfajta módosult tudatállapotban van az agya által közvetített “clairvoyence” miatt. Ezeket a képeket nem olyan könnyű negálni az embernek, talán nem is lehet. Erre egyik kollégám a példa. Van még a másik eset, amikor hallunk valamit. Érdekes módon, a hallottak is kezdetben úgy módosítják a gondolkodásunkat, hogy arra azonnali reakcióként elkezdünk látszólag értelmetlenül, hülyén cselekedni, téves következtetéseket levonni, ez a téveszme. De amint tudatosítjuk magunkban, hogy a hang egy tőlünk függetlenül létező dolog, vagy valami, a téveszmék elmúlnak, maradnak a hangok, vagy a hang. Ez a tudatosítás egy hosszabb folyamat eredménye, egy ismerősöm számolt be róla, aki egyéb egészségügyi probléma miatt nem szedhet antipszichotikuot, hallja a hangot, elvannak.

Ebből kiindulva csak annyit jegyeznék meg csendesen, hogy az igazi ezoterikusok mentális diagnózisokkal megbélyegezve éldegélnek, a téma iránt érdeklődő, nem kevés bűvészi és színészi hajlammal megáldott elkötelezettek pedig hasznot húznak ebből az egészből, és élik világukat. Mindezek ellenére nem ellenzem az ezotériát, ha az nem haszonszerzési céllal történik. Néhány elméletüket kifejezetten érdekesnek tartok (Indigó gyerekek, Akasha krónika, Reinkarnációs terápia), amik hivatalos oldalról finoman szólva nincsenek elismerve, de én úgy látom van bennük fantázia, megfontolásra, továbbgondolásra érdemesek, nagyszerű megközelítési módjai egy-egy problémának, csakhogy túlságosan tudománytalanok, meseszerűek.

Régi vágyam volt, hogy BB Évivel kapcsolatba kerüljek legalább egy poszt erejéig. Hiszen mégiscsak sorstársam, bizonyos értelemben. Bár, amikor "Vaffankulo" Renato hátulról izélte valami luxusvillában főműsoridőben, még legkevésbé sem éreztem vele semmiféle sorsközösséget. A Big Brother az egyik első valóságshow volt, nevét George Orwell 1984 című regényéből vette, ahol a Big Brother, vagyis a Nagy Testvér állandóan figyelt mindenkit.

Az azóta eltelt időben BB Évi sorsa kissé lelassult, mondhatni megállapodott, egy kaposvári elmeszociális otthon lakója, nem kell annyira sietni a sztorival, nem szalad el. Felzárkózni látszanak viszont hozzá más valóságshow-hősnők, például a békéscsabai VV Éva, akit például a Story Online esélyesnek tartott egy időben, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint BB Évi,  vagy aki feltehetően a legszomorúbb sorsra jutott, a dunaújvárosi VV Fanni. Vajon mi a közös bennük?
Mármint a valóságshow szereplésen kívül. Modern népmesék hősnői ők, az urbánus folklór modern kori elbukó nőalakjai. Egy-egy vidéki kisvárosból elindulnak szerencsét próbálni, és a kezdeti sikerek után beszippantja, bedarálja őket a fővárosi élet. A valóságshow a budapesti élet modelljének hirdeti magát, már a megnevezés is ezt sugallja, "Való Világ", "Való Villa", milyen szellemes,  majd a vidékről felkerült lányok, úgy gondolván, hogy átestek valamiféle "beavatáson", vagy "tűzkeresztségen", amikor kipróbálnák magukat a tényleges életben, sorra kudarcot vallanak. Szerintem érdemes feleleveníteni a sorsukat egy-egy rövid bekezdésben.

BB Évi

Bár érdekes módon ő érte el a versenyben a legnagyobb sikert, hiszen megnyerte a BB versenyt, róla nem szól Sztárlexikon szócikk. Jellemző. Nem fogok én sem átfogó életrajzi leírást adni róla, talán majd máskor. A történetének leírásakor a szóbeszédre támaszkodom, amit hallani róla. A mendemonda szerint a hirtelen jött siker elvette az eszét. A nagy összegű nyereményt elköltötte, felélte, nem tette nagyvilági életstílusáról, mondják róla, a boszorkányságot tanulmányozta, szellemeket látott éjszaka felriadva. Oké, ettől még nem mondanám kifejezetten skizofrénnek. Van a pszichiátriának egy olyan funkciója, hogy az extrém viselkedést is F2000-rel "jutalmazza", vagyis a környezetét extrém módon zavaró, annak szemet szúró pácienst kivonja a forgalomból. Örökre. Valószínűleg ez történt BB Évivel is. Egy olyan sztaáréletet próbált folytatni egy kisvárosi miliőben, amit Pesten megszokott. Ezt nem díjazza a környezet. Valószínűleg ez történt BB Évivel, mint ahogy velem is, sok éve. Én is magasról buktam mélyre, BB Évi sorsát nem részletezném. Elfekvőben éli le az életét, valószínűleg. Rám is ez a sors várt volna a helyi kisvárosi körülmények között, csak én jobban észnél voltam.

VV Éva

Talán tiltakozását fejezné ki az illető hölgy, ha egyáltalán érdekelné, mit firkálok itt róla, a listára való felkerülését az indokolja, hogy a nem is olyan régmúltban állandó balhéival volt a címlapokon, nem kevés alkohol fogyott, és már úgy kezdték emlegetni, mint BB Évi utódját, erre minden lehetősége meg is volt, hasonló viselkedés, mínusz boszorkányság, meg szellemek, ami alapján rá lehetne húzni a vizes lepedőt. De ami késik, nem múlik, ha sokáig folytatta volna, valamelyik jóakarója biztos előáll valami fura sztorival. Legutóbb egy - ma nagyon divatos - zaklatási ügyben merült fel a neve, Havas Henriket nevezte meg zaklatójának, azt mondta, megzsarolta, ha nem fekszik le vele, tönkre teszi a karrierrjét. Azt is mondta, hogy ezért nyúlt annak idején alkoholhoz. Hát, ennek ugyan kissé mosakodás-színezete van, de azért készséggel elhisszük neki, vagy nem hisszük. A lényeg, hogy kikeveredjen a rossz szériából.  Nem tudom, sikerül-e neki, én a magam részéről kívánok hozzá sok sikert, nem akarok jósolni semmit, reméljük a legjobbakat.

VV Fanni

A dunaújvárosi lányról szintén csak annyit mondok, amennyit tudni lehet, és egyelőre nem is kívánok róla bővebben értekezni. Egy Való Világ széria után elkezdte magát szexuális partnerkereső oldalakon hirdetni, ahol azt írta, azt szeretné, hogy "úriemberként" viselkedjenek vele. Ez a jelek szerint nem történt meg maradéktalanul. Érdekes, az eltűnésekor arról cikkeztek, hogy feltehetően Németországba rabolták el szexuális "kényszermunkára". Arra, hogy a legrosszabbra gondoljanak, csak ezután került sor. Ügyében a nyomozás folyik, gyanúsított van, feltételezik, hogy gyilkosság áldozata lett, holtteste mindeddig nem került elő. És egyre kevesebb a remény, hogy előkerül élve vagy holtan.

“Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan...” - Allen Ginsberg, Üvöltés

Igen, ezt is láttam, és sok minden mást is. Néhányan azt gondolják, hogy a skizofrének intelligenciája kimagasló, néhányan meg az, hogy buták, mint a föld. Igazából nem lehet tudni, mennyire lennének intelligensek a gyógyszerek nélkül, jelenleg úgy áll a helyzet, hogy páran húzzák-vonják a többit, amíg bele nem döglenek, melléjük nem fekszenek a sárba, vagy le nem lépnek a porondról. Valóban, a legtehetségesebbek közülünk vagy pszichiátrián vannak, vagy már megkezdődött náluk a gyógyszermellékhatások elleni küzdelem, és ezért az általános orvosi kivizsgálásokat járják.

Van ez a szó, hogy konszenzus. Megfigyeltem, hogy a társadalom egészséges(nek mondott tagjai) bizonyos engedmények tételére hajlandók velünk szemben, de amikor kilépnénk az életbe, egyrészt belénk rúgnak, másrészt sokszoros energiabefektetést várnak el inkább tőlünk. Ez csak annak fényében meglepő, hogy én eredetileg azt gondoltam balgán (mivel sokáig éltem egészségesként), hogyha jövök kifele a pöcegödörből, ott állnak majd a szélén, hogy “gyere, haver, segítünk kimászni”. Ehelyett mindig előkerül a médiában egy skizofrén gyilkos, ha máshonnan nem, Amerikából, ami járványszerűen bejárja a világsajtót, le egészen a kis vidéki hírportálokig. Az, hogy valaki skizofrén, nem tudom, miért megkülönböztető jegy, miért nem azzal jellemeznek valakit, hogy rendőr, vagy Fradi-drukker, vagy bélyeggyűjtő, vagy bármi más. Megmondom, miért: mert az orvosi diagnózis, pontosabban annak leírása azt sugallta, és sugallja mind a mai napig, hogy ezek az emberek egy kaptafára mennek. Sok minden mást is elkent az orvosok által kitalált skizofrénia diagnózis.

Például itt a gyógyszerezés kérdése. Sehol máshol nem hallottam, hogy a gyógyszermellékhatásokat egybemossák a betegség tüneteivel, míg a skizofrénia esetében egyenesen “társbetegségek”-ről van szó, ami nyilvánvalóan az antipszichotikum számlájára írandó gyószermellékhatás. Ilyen “társbetegség” a cukorbetegség, a tardív diszkinízia, a Parkinson-kór és a magas vérnyomás, a teljesség igénye nélkül. Nem számít betegségnek, és sehol sem szokták emlegetni, mert a betegek szégyellik megemlíteni (az orvos előtt, a családban, a társadalomban)(a hírekben, a sajtóban, a könyvekben): vizelettartási gondok, széklettartási problémák, impotencia. Sokszor az orvos is váltig tagadja ennek a létezését, még akkor is ha netán a legjobb indulattal van a beteg felé, mert nem tud róla.

Sajnos az orvostudomány csodája, a legújabb generációs antipszichotikum (az Abilify-származék) sem minden esetben válik be, akiknél már beépült a régi generációs szer, fel sem merül sok esetben a váltás lehetősége, és sok esetben az újabban diagnosztizált betegeknél is vissza kell rá térni, mert néhány év után az Abilify mellékhatásai is kezdenek szépen kijönni. Az Abilify-t közvetlenül már nem is alkalmazzák, csak injekcióban (helyette van Explemed), mert megszűnt rá a támogatás valahogy. Persze az igazi indok csak évek múlva fog esetleg kiderülni, bár talán már olvasható eldugott gyógyszeres fórumtopikokban, meg itt-ott, esetleg nálam is, de nem kapott szélesebb körű publicitást., hivatalos oldalról nem nyert megerősítést Az Abilify feltehetőleg tablettában alkalmazva nem tesz jót a gyomornak, finoman fogalmazva, az Explemeddel meg esetleg más gondok vannak.

Arról már volt szó, hogy egyre többen gondolják úgy, hogy a skizofrénia negatív tünetcsoportja nem létezik, és erre éppen az Abilify-származékok mutattak rá. Ha viszont sok esetben vissza kell térni a szedatív, első-, és második generációs gyógyszerek alkalmazására, akkor sanszos, hogy megint létezni fog. Nem beszélek most (eleget) az egyik fő problémáról sem: az antipszichotikum ilyen súlyos szervi elváltozásokat okoz a fent megnevezett betegségek mellett. Tönkre teszi a kiválasztás szerveit, elsősorban a májat és a vesét, nőgyógyászati problémákhoz vezet (statisztikát tudnék mondani, hogy a munkahelyemen hány nőnek van ilyen problémája, elégedjünk meg annyival, hogy szinte mindnek), csak erről ugye nem beszélünk pszichiátriai oldalról, hanem mindenféle tükrözésekre küldjük a beteget, mert mi ártatlanok vagyunk mindenben. Persze, az ok a rossz táplálkozás. Végezetül hadd mondjak el egy kedves történetet, ami megvilágítja a pszichiátria lózungjait:

- Nem a Cisordinoltól hízik Robi, hanem a helytelen táplálkozástól.

Gyógyszerváltáskor:

- Le kell váltani a Cisordinolt, mert korai demenciához vezet. Na, meg nagyon hízlal is.

Érdekes módon, pár hónap múlva már nagyon hízlalt a Cisordinol, mikor előzőleg égre-földre esküdözött a nő, hogy a gyógyszer nem hízlal, minden az étkezés, meg a mozgásszegény életmód. Azt meg már csak félve merném hozzátenni, hogy sok esetben az Abilify is hízlal. Tehát az egyik hízlaló gyógyszert leváltjuk a másik hízlaló gyógyszerre, és azzal tesszük ebben érdekeltté a beteget, hogy össze-vissza hazudozunk a gyógyszer hízlaló hatásáról. Nekem az Abilify-nél is feljött egy hónap alatt 10 kiló. Nem baj, a férfi 100 kilónál kezdődik, azt szokták mondani.

Ennyi volt a problémafelvetésem mára, de kész megoldásokat ne várjon tőlem senki. Szokták mondani, hogy a gyógyszereket a beteg a betegségbelátás hiánya miatt hagyja el, mert “annyira jól van”. Megnézném azt a beteget, aki “annyira jól van” ennyi mellékhatás mellett!

Valójában már egy ideje szemeztem ezzel a játékkal, egy időben akkora port kavarhatott fel interactive fiction létére, mint a Depression Quest annak idején. A játék címe You Must Be 18 or Older to Enter (18-nak, vagy idősebbnek kell lenned, hogy belépj). 2016-ban begyüjtött egy nagy csomó díjat, ami független játékoknak kijár, 2017-ben is egy párat.

A játék egy szinte mindennapos, '90-es évekbeli kamasz egy olyan élethelyzetét dolgozza fel, amiről természetesen nem, vagy keveset beszélünk. Az iskolában begyűjthető infók alapján az első internetes rákeresést a pornóra. Végülis a szexuális felvilágosítás akkoriban működő válfajáról van szó, amikor a kortárs csoport által megadott információk alapján az internetről "anyagot gyűjt" az ember a szexualitás témaköréből. A játék grafikája ASCII karakterekből épül fel, hogy még véletlenül se legyen alkalmas vágykeltésre. A hanghatások viszont alkalmasak az első pornónézés közben érzett fura állapot felidézésére. Az óra ketyegése a falon, kutyaugatás a távolból, az autó távozásának és érkezésének a zaja. Sajnos egy-két erősebb pornóhang is becsúszott, tehát ne játsszuk kihangosítva, ha lehetséges. Játék közben végig attól kell rettegnünk, nehogy hazajöjjenek a szüleink, természetesen jó esetben csak virtuálisan.

A játék igazi interactive fiction, az elején van pár választásunk, hogy mit csináljunk, ameddig be nem kapcsoljuk a betárcsázós internetünket (vagyis a szüleinkét, ne feledjük, '90-es évek), aztán már csak az olyan "szakkifejezések" röpködnek, mint "orgy", "german", "milf", "anal", az internetes pornó legnépszerűbb keresőszavai. A játékot azért tartom nagyszerűnek, mert nem magára a pornóra koncentrál, hanem arra az életérzésre, amit a '90-es években a házban fellelhető szexuális tartalom felkutatásakor átéltünk (ha átéltünk).

A játékot sokféle jelzővel  lehet illetni, pl seemingly pointless (látszólag cél nélküli), coming of age (a felnővekvő ifjúság életét jeleníti meg), vagy slice of life (az élet egy szeletét, darabját bemutató mű). És természetesen elsősorban interactive fiction, annak is a CYOA változata, tehát feleletválasztós. Ha már ilyen jól bekategorizáltam műfajilag, azt is meg kell említenem, hogy habár egy tipikus tinédzser élethelyzetről szól, a vele való játékot 18 éves kor fölött ajánlják. A játék természetesen ingyenes, és csk Windowsra van. Mi van még... semmi:  indulás vissza a tinédzserkorba, a betárcsázós internet elé!

A játék letöltése: https://seeminglypointless.itch.io/18orolder

Még egy jótanács: A játékot ne tekintsük pornografikus alkotásnak, hanem a szerzők eredeti szándéka szerint egy élethelyzet pszichológiai szimulációjának!

(Egyébként meg amúgy sem sok minden látszik, a képek inkább csak sejtetnek.)

1922. november 11-én született Indianapolisban. Vonnegut vegyészként végzett - miután korábban eltanácsolták a Butler Egyetemről, mondván, nincsen írói tehetsége -, majd a második világháborúban az európai hadszíntéren harcolt. Drezdában a nácik hadifoglyaként halottakat kellett tömegsírba gyűjtenie, és átélte a hires drezdai bombázást, minden idők egyik legbrutálisabb légitámadását. A rettenetes pusztítást csak hét ott fogva tartott amerikai élte túl, Vonnegut volt az egyik. Ebből írta meg az Éj anyánk című regényét. Később, 50 évesen írta A bajnokok reggelijét, főleg magának, a születésnapjára. Érzésem szerint ez a két legerősebb regénye, érdekes, hogy stílusában teljesen más mind a kettő - mintha más-más ember írta volna őket.

Ha kíváncsiak vagyunk, hogy készülnek az alkoholtartalmú italok, ajánlhatom bármelyik erről szóló dokumentumfilmet. Én először Kurt Vonnegut könyvében, A bajnokok reggelijében olvastam erről. A bajnokok reggelije egy posztmodern regény, kisebb blokkokból, panelekből áll, felválltva közli Kurt Vonnegut és Kilgore Trout, fiktív sci-fi író gondolatait. Vonnegut a maga részéről annyit jegyez meg az alkoholról, hogy minden este megiszik egy pohár whiskyt, amitől úgy alszik, mint a tej. Én ezt a whisky-tej párhuzamot kissé furcsának találtam, talán ezért is jegyeztem meg.

Kilgore Trout viszont egyértelműen inkább az alkohol ellen foglal állást, amikor naturalista módon leírja, hogy az erjesztőbaktériumok a saját ürülékükbe fulladnak bele, és ennek a folyamatnak a melléterméke az alkohol. A pezsgőgyártás a legdurvább eljárás, mármint az erjesztőbaktériumok számára. A pezsgőben levő buborék nem mesterséges adalék, mint a sörnél, hanem az erjesztőbaktériumok kínhalálának eredménye.  Így ír erről Vonnegut, Troutnak tulajdonítva a szavakat:

"Ezt az anyagot egy élesztőgomba nevű aprócska teremtmény állította elő. Az élesztőgombák cukrot ettek, és alkoholt ürítettek. Abba pusztultak bele, hogy az ürülékükkel tönkretették saját környezetüket."
"Kilgore Trout egyszer írt egy novellát,  amelyben két élesztőgomba beszélget. Miközben eszik a cukrot és fuldoklanak saját ürülékükben, arról vitatkoznak, mi lehet az élet célja. Korlátolt eszükkel még csak nem is sejtik, hogy pezsgőt gyártanak."

A dohányzásról is megvolt a véleménye, annak ellenére, hogy saját bevallása szerint is sokat dohányzott, ez a téma is ambivalens módon jelenik meg az írásaiban, például: „Be fogom perelni a Brown & Williamson Dohánygyárat, egymilliárd dollárra! … mostanra már hosszú évek óta, rajta van a dobozon, a Brown & Williamson azt ígéri, hogy meg fog ölni. De már nyolcvankét éves vagyok. Köszönöm, mocskos patkányok.”

A véleménye pedig konkrétan a dohányzásról, definíciószerűen, egy fél mondatban körülbelül a következő: „… a dohányzás egy egészen biztos, és egészen elegáns formája az öngyilkosságnak.” Ennek ellenére ő sem abba halt bele 84 évesen, hanem abban, hogy elesett a saját házában. Élethosszig tartó dohányos maradt, kétszeri sikertelen leszokási kísérlettel a háta mögött. Nem dícsérgette a cigarettát, nem idealizálta, de szintén A bajnokok reggelijében írt arról, hogy naponta elszívott 2 doboz Pall Mallt általában. Ezt, egyébként én, amikor olvastam a könyvet, egy egészen szokatlanul őszinte feltárulkozásnak tartottam. Műveibe dohánymárkák és dohánygyárak neveit fogalmazza bele, szerintem ez azóta is szokatlan az irodalom történetében.

Az író alakajai jellemzően nem tivornyázó, lecsúszott egzisztenciák, mint a posztmodern magyar változatában általában, például Temesi Ferenc Por, vagy Krasznahorkai László Sátántangó című regényében, hanem inkább egyfajta mértékletesség jellemzi az élvezeti szerekhez való viszonyulását, találunk arra utalást, hogy használja őket, él velük, de nem viszi túlzásba sem a használatot, sem a használatnak a megjelenítését.

Mindig is akartam írni a demenciáról, abból a megfontolásból, mert úgy érzem, ide kapcsolódik a téma. A skizofrénia időskori jelentkezését demenciának hívják. A demenciának több fajtája van, a legismertebb az Alzheimer-kór. A téma azért is érdekes, mert szinte teljes a zűrzavar a témában a fogalmak között. Elkezdhetjük kategorizálni, a tünetek alapján csoportosítani a demencia válfajait, de már láthattuk, hogy ez a megoldás skizofrénia esetében is csődöt mondani látszik: a világban megfigyelhető természettudományos osztályozás, kategorizálás itt csodálatosképpen az összemosás, egységesülés felé halad.
Ennek is megvan az értelme, gondolom. Pontosabban az az értelme, hogy nincs értelme csoportosítani. Használhatunk akár rokon értelmű fogalmakat is, mint szellemi leépülés, időskori zavartság, szenilitás, mondhatjuk, hogy nagyjából ugyanarról van szó.

A jelenséggel való tudományos foglalkozás megreked azon a szinten, hogy az orvos közli a hozzátartozóval a diagnózist, és széttárja a kezét, hogy a folyamat visszafordíthatatlan. Én, mondjuk, találkoztam olyan Alzheimerrel diagnosztizált beteggel, akinek javult az állapota, de általában sajnos nem ez a jellemző. A demencia kórlefolyása, mondjuk úgy, hogy kedvezőtlen, eufemisztikusan fogalmazva élethosszig tartó kezelést, gondoskodást igényel. Ha valami oknál fogva mégis ragaszkonánk a tudományos felosztáshoz, a kialakulása szerint a demencia főbb kategóriái a következők:

- Alzheimer-kór, ami az esetek 60-70%-áért felelős, és az agyszövet kóros elváltozása okozza.
- Vaszkuláris demencia, amely vérkeringési agyi kórfolyamat következménye.
- Lewy-testes demencia az agy körülírt területén az agyi idegsejtekben kórosan felszaporodó fehérjékkel kapcsolható össze.
- Pick-betegség, fronto-temporális demencia, az agy homloklebenyében végbemenő agyszövet károsodás miatt alakul ki.

A demencia során végbemenő szellemi és lelki folyamatokról nem sokat tudunk. Van olyan fázisa a betegségnek, amikor a beteg hallucinál, és témának szempontjából ez lenne az érdekes, de ilyenkor már az állapot annyira előrehaladott, hogy a tudat kitisztulására nem nagyon apellálhatunk. Ez annyiban is szomorú, hogy pontosan nem fogja nekünk elmondani a beteg, hogy miket tapasztalt, hanem a folyamat zajlására csak külső jegyekből következtethetünk. Ilyen külső jegyek lehetnek például a következők: memóriazavar, nehézségek a mindennapi tevékenységekben, időbeli és térbeli  tájékozódási zavar, hibás vagy csökkent ítélőképesség, a figyelem hanyatlása, hangulati és viselkedésbeli változás, személyiségváltozás, a kezdeményezőképesség elvesztése, stb.

A bejegyzés megszületése számomra a téma lehangoló volta ellenére azért is hervasztó, mert egy olyan jelenséget jár körbe, ami a tudományos, vagy kevésbé tudományos vizsgálatnak makacsul ellenáll, vagy csak nem fektettek bele annyi energiát, amennyit megérdemel, hogy mélyebben felfedjük ennek a jelenségnek a lelki hátterét. Rémtörténetnek beillő sztorikat viszont hallani az ilyen betegek viselkedéséről, ami, bevallom, hogy néha még nekem is furcsa, meglepő és kissé ijesztő. Nemrégiben egy angol nyelvű szöveges játékkal találkoztam, ami egy Alzeimer-kórban szenvedő ember szemszögéből íródott, arra talán jó, hogy "érzékenyíti" valamelyest az embert a problémára.

A játék kipróbálása

A történet a főhős feleségének a temetésén kezdődik, ahol már nem nagyon ismeri fel a környezetét, és szó szerint azt sem tudja, milyen rendezvényen van. Majd olyan események kapcsán, mint munkahelyi búcsúztatás, családi találkozók, fejlődik ki a történet. Hangsúlyos szerepet kap a betegség elfogadásának, vagy el nem fogadásának problémája, intézeti elhelyezés lehetősége, a játék megjeleníti a főhős értetlenségét, dezorientáltságát, és nem ritka agresszióját is, némi rosszindulatot is a beteg irányába, és irányából. A vége felé, amikor elhatalmasodnak a téveszmék, az elhunyt feleség bekapcsolódik a történetbe. Erről most gondoljunk, amit akarunk, nem súgok, de nem kell ahhoz skizofrénnek lenni, hogy megforduljon az ilyen esetek kapcsán az emberben 1-1 transzcendentálisabb magyarázat lehetősége is.

Konteo: egy olyan közéleti álláspont, amely feltételezi, hogy részben vagy egészében feltáratlan vagy indokolatlannak látszó események, cselekmények mögött egy általa megnevezett csoport, ember áll

Az OPNI (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) 2007 december 31-én zárt be. Én 2007-ben Nagykállóban feküdtem, és a legnagyobb szívfájdalmam az volt, hogy nem tudok eljutni a Shakira koncertre. Az év fennmaradó részét Budapesten töltöttem a szcientológusok között, akik az intézmény bezárásának hírét mindig jelentősségteljes pillantásokkal fogadták, mondják, ők álltak a háttérben, de jelenlétemben se pro, se kontra nem nyilatkoztak. Azt is mondják, hogy néhány szcientológus kötődésű szocialista politikus intézte az egészet.  Erről sem tudok semmit, csak annyit, hogy nem voltak éppen rossz viszonyban a budapesti kerületi polgármesterekkel a Narconon központ vezetői (a Narconon szcientológus szervezet, drogleszoktatással, és drogmegelőzéssel foglalkozik elméletben, gyakorlatban nettó szcientológia egyház). Nyíltan mászkáltak egymáshoz, a szcientológia akkor éppen nem volt takargatni való kapcsolat, budapesti iskolákba kaptak meghívásokat drogprevenciós előadásokat tartani, elindult a drogleszoktató programjuk, aminek én voltam az első komolyabb résztvevője, és jobb híján leszoktattak a Ketileptről, amit Nagykállóban írtak fel nekem nagy dózisban. Nem tudom, ünnepeltek-e 2007 szilveszterén a szcientológusok, mert az OPNI-t bezárták ugyan, de én egy időre gallyra vágtam a programjukat, ami épp hogy fél éve működött, velem az élen, de mivel nem bírtak velem, bevágtak a pszichiátriára, velem szemben a kapcsolatmegszüntetés módszerét alkalmazták, és valószínűleg ártó személynek, lehetséges veszélyforrásnak, vagy más effélének bélyegeztek, és soha többet nem beszéltek velem. Mivel hitük szerincs nincs skizofrénia, attól fogva, hogy beteg lettem, én sem léteztem többé a számukra. 

Mindegy, az OPNI hirtelen bezárt, statikai dolgokra hivatkozva (márminthogy veszélyes az épület), ez a hirtelenség éppen magyarázható szcientológus tanoktól begőzölt politikusokkal, de ennyi erővel bármi mással is. Mikor az OPNI-t bezárását aláírták, már zajlott velem a drogleszoktató programnak álcázott gyógyszerelvonás, amire egyébként nem tudom, hogy kaptak engedélyt, amikor az ilyesmi az egyház szerint tudtommal tilos. Amikor az OPNI bezárását aláírták, még nagyszerűen abszolváltam a legnehezebb szcientológus tanfolyamokat is, és úgy tűnt, minden klappol, de amikor a tényleges bezárásra sor került, én már ott figyeltem a nyíregyházi pszichiátrián, és kisebb gondom is nagyobb volt ennél az egésznél. Ha most lenne bennem egy enyhe fokú megalománia, azt mondanám, miattam zárták be Lipótmezőt 1600 beteggel. Ezt természetesen nem mondom, mert akkor sem miattam történt, hanem néhány túlbuzgó politikus miatt, akik vagy a szcientológus tanoktól voltak megszédülve, vagy pályáztak az OPNI helyén esetleg felhúzható építési telekre. Akárhogy van, mindkettő bukta utca, ugyanis a továbbiakban nem kaptak engedélyt pszichiátriai betegek gyógyszerelvonására, az OPNI épülete pedig műemlék védelem alatt áll, azt másra, mint gyógyászati célra felhasználni nem lehet. Talán, ha kormányon maradnak, tudták volna valahogy hasznosítani, így azonban nem.

Ez a történet egyébként annyira meredek, hogy tekintsük nyugodtan fikciónak. Mellesleg nem is igazán érdekel, miért zárt be az OPNI, és köze volt-e hozzá a Narconon programnak, vagy az egyháznak. Egyvalamit azonban kissé sérelmezek: szcientológia vagy statika ide, vagy oda, fel sem merült senkiben, hogy az OPNI-ban tartott 1600 beteg összezsúfolása egy kissé embertelen, szakmai oldalról jött a mély hallgatás, elkezdtek az újságok cikkezni arról, hogy ellátatlanul maradt skizofrének özönlik el Budapest utcáit, egy részük sajnálkozó hangot ütött meg, más részük a békés járó-kelő polgárokat féltette, vagy a kettőt együtt. Érdekes, hogy felelősök sem nagyon voltak. Amúgy meg az is érthetetlen, hogy miért nem tudtak sok embert elhelyezni máshol, amikor már jóval hamarabb tudták, hogy meg fog szűnni a Lipót, hanem pánikoltak össze-vissza, meg sajnálkozásukat fejezték ki, de a betegekkel sokáig senki sem törődött. Aztán, mint azóta tudjuk, mégsem koncoltak fel senkit, néhányan öngyilkosok lettek, mármint a betegek közül, vagy hajléktalanná avanzsáltak. Mondják, egyesek ezután is sokáig a bezárt intézmény körül keringtek, vagy a közeli erdőkben vertek tanyát. A helyzet az, hogy nagyon korszerűtlen volt már az 1868-as építésű kastélyban kialakított ellátórendszer. Erre előbb-utóbb sort kellett volna keríteni. De nem így. Valószínűleg a művelet végrehajtói vártak valamire, vagy számítottak valamire, ami aztán meghiúsult. Az azóta készült dokumentumfilmek tanúsága szerint még a használati tárgyakat és a felszerelés egy részét is ott hagyták. Amitől az egész úgy nézett ki, mintha kísértetek, vagy zombik, vagy vérszívó vámpírok elől menekültek volna. Pedig csak nem volt terv. És pénz sem. Pénz nélkül a pszichiátria és a pszichiáterek kivonulnak a történetből. Minden történetből. A szcientológusok pedig méginkább. Mi van, ha több Narconon program volt? Mi van, ha az ország és Budapest több pontján hasonló kísérletet végeztek, mint rajtam? Ez csak a kirakat volt a szcientológus központ, az Org mellett? És ez is befuccsolt? Fogadjuk el a statikára vonatkozó jelentést: a helyszín lakhatatlanná vált. És a kormány nem számolt sem az emberek lakhatásával, sem a további kezelésükkel. Mondok valamit: a szcientológusok bentlakásos intézményről tárgyaltak a politikusokkal. Ezt nekem megmondták. De hogy akármelyik fél is erre alapozta volna Lipótmező bezárását? Azt nem hiszem. Ha meg valaki igen, akkor ő maga volt a legnagyobb bolond a történetben.