Néha elgondolkodok azon, hogy miért nem vagyok vállalható sokak számára. Aki nyilatkozott a kérdésben, mindenki azt mondja, hogy jól írok, jó az íráskészségem, stb., szerintem érdekes a témám is, és olyan szemszögből írok róla, amilyenből még senki ezelőtt, mondhatni eléggé objektíven, szenvedés-, és rinyálásmentesen. Szerintem sikerült levetkőznöm az abilify blog gyengeségét, mégpedig a rinyálást. Egyébként az is olvasható volt valamennyire, néhány eset volt, hogy valaki az elejétől a végéig egy-két alkalomra elolvasta, pedig nem csekély mennyiségről volt szó, szóval akkor sem lehettem olyan szar. Két emlékezetes személy is megtette ezt annak idején, a postr-es blogomban legaktívabbak: LiteraGeek és Norika88. Maguk is bevallottan mentális problémákkal küzdő emberek, akik a kelleténél egy kissé jobban is belevonódtak a blog(jaim)ba, majd érdekes körülmények között kiléptek. Aztán van ez a facebookos meg readeres dolog. Valaki priviben csak-csak vállal, meg azért néha ránéz a dolgaimra, de 1. nem is érti hogy mi van, 2. megtartja a néhány lépés távolságot, ki tudja, mikor őrülök meg megint, vagy kezdek el pornót megosztani... Szóval most már megint csak az van, hogy magamnak írom a blogot, van az a néhány ember aki lájkolt, annak ellenére, hogy ez vállaltan unalmasabb blog, mint az Egy átlagos fiatal férfi naplója, meg még néhány, aki időnként beszólogat, meg még a "csendes többség" :-), de csak arra akarok kilyukadni, hogy szerintem kurvára így kell írni, ahogy én írok, amúgy meg le kell baszni 1. az irodalmi szenvelgéseket, 2 de még jobban a hivatalos skizó diskurzust. Még csak annyit akarok mondani, hogy a helyzet annyiban változott, hogy kábé ugyanannyian szólnak hozzám, csak most már nem blogbarátaim vannak, hanem olvasóim, valamivel kevesebb, mint az Átlagoson, de az abilifyhoz képest jóval több, és nem kell udvarolni a többi bloggernek, hogy valaki jöjjön olvasni, hanem jönnek amúgy is. A "blogoszféra" (ezt a szót most írtam le először és utoljára) ha lehet, még jobban kivet és diszkriminál, mint a facebookos ismerőseim, szóval nekem sikerül mindenhonnan kitúrnom magam, már nem vagyok blogger se, csak blogos. Azt már kifejtettem valahol, hogy engem kurvára nem érdekel, hogy minek tartanak, csak olvassanak, hát akkor nem vagyok se ez, se az, most, hogy a keresők még nem nagyon találják meg a blogomat, nagyjából látom is az érdeklődést, csak szerintem kurvára nem azok jönnek, akiknek illene, vagyis akikre számítottam eredetileg, meg amúgy megint csak felesleges volt felvenni ezt a hosszú és bonyolult blogcímet, mert szerintem nem igazán szereztem vissza egyetlen régi olvasómat se, viszont utálóim már valószínűleg vannak, nem baj, ez azt jelenti egy Churchill idézet szerint, hogy valamit már letettem az asztalra...