Skizofrénia underground

Múlt héten kimondták a gondnokságot. Mármint rám. Érdekes módon az egyik kollégámat, aki rendszeresen a sürgősségin köt ki rivotril túladagolás miatt, a bizottság szerint közveszélyes, és otthonban lenne a helye, ugyanez a szakértő egy cseppet sem találta gondnokságra szorulónak. Én már beletörődtem, de ha lehet, biztos, hogy másik szakértőt fogok kérni a felülvizsgálatnál. És miért ne lehetne? A bírónő valami olyasmit mondott, hogy a fizetésemet megtarthatom, a nyugdíjamat a szüleim veszik fel, szóval lényegében semmi sem fog változni. Mellesleg tök mindegy, mit mond ki a bíróság szerintem, ebbe nem igazán lehet erőszakkal beleszólni. A leszázalékolási bizottságtól még várom a papírt, az is megtörténhet, hogy visszaveszik a pénzem, és elvesztem a munkámat, amivel, megmondom őszintén, nem vagyok maximálisan elégedett. Amúgy nem nagyon izgat az egész, se a gondnokság, se a munkahely, csak a pénzemet ne vegyék le (amire azért a legnagyobb az esély).

Voltam felülvizsgálaton. Már mindenki úgy tekint rám, hogy le van vajazva a gondnokság, szóval én jóformán nem is beszéltem, csak apám. Persze mindenhol a kispolgári értékrend érvényesült, ezzel a gondnokság-dologgal teljes az összekacsintás a szüleim és az állam között, hogy engem fél-állati sorba tudjanak taszítani. Nem azt mondom, hogy jó az, amit csinálok, de nem kéne karhatalommal fellépni. Bazd meg, ez olyan, mint egy negatív utópia, hogyha valaki egy kicsit is eltévelyedik a kijelölt úttól, akkor jön az állam bácsi. Úgy éltem meg a betegségemet, mint egy világháborút, kábé + az azt követő lágert, és most jön a karhatalom, és minden önrendelkezési jogot elvesz tőlem. Én már nem is vagyok fontos, körülbelül  egy kisállat szintjére degradáltak jogilag (bár még nincs meg a gyámság, de már mindenki abba van). Annyira szánalmas, hogy a szüleim állami segítséggel szeretnék megoldani a viselkedésbeli különcségeimet, az állam meg kész ehhez asszisztálni. Az egész megalázó procedúrán azért mentem keresztül ilyen halál nyugodtan, mert remélem, hogy ezáltal több pénzt kapok, vagy legalábbis megtarthatom az eddigit. Én nem azért vagyok deviáns, mert beteg vagyok, én mindig is deviáns voltam, és az is maradok. Uff!

Ma reggel találkoztam Kancsallal, ahogy a szokásos kis keddi rendelésére ment. Elég szarul nézett ki (bár mikor nézett ki jól?), és köszönés helyett csak valami vadállati morgásra emlékeztető hörgésféle tört elő a torkából. Gondolom, azóta már elért hozzá is a blogom szeretetcsomagjának a híre, nem tudom, hányan találnak rá a nevét keresve, de felteszem, hogy sokan. Tipikus esete annak, amikor a fagyi visszanyal, nem igaz? Úgy gondolom, a legtöbb pszichiáternek az a kellemes, ha elvannak a sunnyogóban, és nem igazán van róluk sehol adat, vagy feljegyzés, éppen a kifogásolható, nem egyszer szadisztikus módszereik miatt, amiket történetesen éppen a skizofréneken alkalmaznak előszeretettel. Emlékszem, mennyire felizgatta annak idején a lehetőség, hogy a kettőnk kis nézeteltérése kint figyel az Origón, de azóta joggal gondolhatta, hogy a kis afférunk feledésbe ment. De legnagyobb bánatunkra léteznek internetes keresők is, és mivel ezévtől a Google már a barátom, kis történetünk azóta is előkelő helyen szerepel a találati listákban. Nem vagyok bosszúálló, vagy valami, én erről neki annyit mondtam, hogy a skizofréneken szeretnék segíteni, ami azóta annyit változott, hogy nem annyira a skizofréneknek szeretnék segíteni, hanem inkább a pszichiátriának ártani. És hogy ehhez nekem pont ő van kéznél, komolyan mondom, néha már egy kicsit sajnálom is. Na, jó, pont annyira, mint amennyire ő sajnált engem annak idején, sőt miatta vesznek 2 évre gyámság alá, szóval annyira azért nem hat meg, csak nekem vannak azért emberi érzéseim, ellentétben vele. Ha annyira érdekelne a téma, írosgathatnék még 1-2 pszichiáterről, hallani ezt-azt, és ez az a szakma, aminek a jelmondata lehetne, hogy "tévedni emberi (pszichiáteri) dolog", 1-2 (száz) tönkre kúrt élet igazán belefér egy pszichiáteri praxisba, persze náluk ez amolyan "katona dolog". A legnagyobb szenzáció számba megy, ha valakinek "eltalálják a gyógyszerét", ez körülbelül olyan gyakorisággal történik meg, mint a céllövöldében, ha nyer valaki valamit, csak tessék, csak tessék, kérem a következőt, az egésznek van valami cirkuszi mutatvány jellege, csak ameddig a cirkuszban hibázni végzetes lehet, bizonyos esetekben itt is az, de ebbe a szép szakmába még ez is bőven belefér. "A pszichiáterek tudják a szakmájukat."

A második tárgyalásom a gondnokság alá helyezésem ügyében valószínűleg az előre legyártott séma szerint zajlott, az ügyvédnő teljes érdektelenségről, az igazságügyi szakértő pedig rosszindulatról tett tanúbizonyságot, úgy éreztem, egyedül a bírónő szimpatizált valamennyire velem, annak ellenére, hogy gondnokság alá fognak helyezni áprilistól. A "szakértő" (Kancsev haverja) szerint "meglassult" voltam, kifogásolta, hogy azt mondtam egy kérdésre, hogy "nem tudom", szerinte ezek a betegség tünetei, és erre alapozta, hogy továbbra is fenntartja a véleményét. Az ügyvédnő egy szót sem szólt az egész tárgyalás alatt, magánügyben elhagyta a tárgyalást, sőt, a következőn nem is kíván jelen lenni. Ahogy a vád képviseletében sem jelent meg senki, és szerintem ezután sem fog. Az ügyvédnő is, és az orvosszakértő is inkább csak a saját díjazása ügyében szólalt fel, láthatólag ez érdekelte őket a legjobban. Egyetlen használható tanácsot a bírónő adott, hogy én is kezdeményezhetem a gondnokság alá helyezés felülbírálatát. Kezdeményezni is fogom, egy másik szakértő bevonása mellett, aki azt, hogy "nem tudom", nem tekinti a skizofrénia tünetének, és nem mossa össze egy alaptulajdonságomat (ti. azt, hogy lassú vagyok) a betegség tünetével. Amúgy egész nap szarul éreztem magam, kissé megviselt a tárgyalás is, most nem szeretnék erről többet írni. :-( Még annyit, hogy április 16.-án lesz a következő tárgyalás, ahol már szerintem csak meg fogják állapítani a gondnokság alá helyezést. Lassan 7 óra, és 2 rubophen, meg 1 algoflex után nagy nehezen kezd elmúlni a fejfájásos-rosszullétes érzésem. Mindenki a saját javadalmazásával törődött, nekem meg még az sem jutott eszembe, hogy igazolást kérjek a mai napról, úgyhogy szabadságot kell kivennem. Mindenesetre annyit sikerült elérnem, hogy az új PTk szerint fognak gondnokság alá helyezni, ami, azt mondják, nekem kedvezőbb lesz, csak nem nagyon tudom, ez miben áll. Egyébként valószínű, hogy nekem kell szorgalmaznom majd a gondnokság megszüntetését, és egy olyan szakértőt kérni, aki nem egy rosszindulatú seggfej (amennyiben létezik egyáltalán ilyen). Összességében ez egy nagyon szar nap volt.

Láttam ma Bolond Andit Nagykállóban. Teljesen normális volt. Már egyáltalán nem bolond. Nem hittem, hogy még viszont látom valaha az életben. Mikor Kállóban "feküdtem" 7 hétig, ő már hónapok óta bent volt, és még akkor is maradt, miután engem kiengedtek. Az idő nagy részét a "figyelő"-ben töltötte, fél napra kiengedték néha, de csinált valami bolondságot, és megint "bevágták a figyelőbe" (idézet tőle). Mindenki azt mondta, hogy már sose lesz normális, és elviszik Kállósemjénbe. Ehhez képest egyedül volt, kísérő nélkül, kiöltözve, egy csomó ékszerrel a kezén. A szeméből eltűnt az őrület. Én nem is tudtam máshogy elképzelni, csak köntösben, csillogó szemmel, folyamatosan félrebeszélve. Először úgy néztem rá, mintha kísértetet látnék. Számomra már szimbólummá vált, a pszichiátriai erőszak áldozatának szimbólumává, és most ott ült, mintha nem is lett volna őrült egy fél évig egyfolytában, vagy még tovább. Már 40 fele járhat, de még mindig úgy néz ki, mint régen, leszámítva azt, hogy már nem bolond. Most is körülbelül ugyanolyan szakállam van, mint régen, Kállóban, egy pillanatra mintha felismert volna, de nemsokára szólították, hamar végzett, aztán el is húzott. Úgy látszik, semmi sem tart örökké, a bolondság sem.

Mára szabadságot vettem ki, de be kellett vinni egy pár papírt a szakkörbe, szóval a délelőttöm ezzel telt el, a délutánom meg azzal, hogy fél egytől három utánig várjak a pszichiáterre, mert 12 mentővel érkezett beteg jött egymás után. Amúgy a nő nem is sejti, hogy ki vagyok, ami nem csoda, mert nagyon sok betege van, a szemben lévő depressziós képű pszichiáter meg egész nap unatkozik. Mondtam neki, hogy a pszichotikus egyesületben dolgozok, mire azt mondta, hogy biztos jó tanácsokat szoktam adni, persze fogalma sincs, mi az az egyesület, megmondtam neki, hogy kézművesként dolgozok ott, azt mondta, hogy az is jó. Persze, hogy jó. Anikóval már nem is tudtam találkozni, de telefonon azzal nyúzott, hogy mondjam meg a szüleimnek, hogy megvettem neki azt az aranyozott ezüstgyűrűt, és ezzel szerinte még jobban eljegyeztem. Úgy látszik, ez az eljegyzés nálunk fokozatosan történik. Még örülhetek is, hogy megúsztam aranyozott ezüstgyűrűvel, eddig mindig az aranygyűrűvel jött. Persze mindenkinek úgy mesélte, hogy azért csábítottam el a Korzóba, hogy gyűrűt vehessek neki, pedig egész máshogy történt, és eredetileg eszem ágában sem volt gyűrűt venni, ő rángatott be a boltba.

Apám utánanézett, és mivel nem vagyok rehabilitálható, kiderült, hogy lehet, hogy elengedik az összes diákhitel-tartozásomat (kb. 1,3 millió Ft). Mondjuk eddig sem igazán foglalkoztam vele, de 6000 Ft-ot kellett fizetni havonta, és a tartozás csak nőtt. Végül is ez a legkevesebb kártérítés, amit a kontár pszichiátriai beavatkozások miatt megérdemlek, amit a bolgár seggfej és barátai végeztek rajtam, és végeznek mind a mai napig (mivelhogy a gondnokság alá helyezésem még mindig folyamatban van, köszönhetően a bolgár seggfej másik hájas fasiszta puszipajtásának, az igazságügyi orvosszakértőnek). Anikó ma egész jól viselte magát, ha erőt vesz magán, azért tud viselkedni is. Voltak itthon is kisebb balhék, az egyik pénzügyi természetű, a családom úgynevezett takarékosságáról csak egy vicc jut eszembe, amikor haldoklik a zsidó, és magához kéreti a fiát, és azt mondja neki: "Fiam, én most meghalok, ezért eladom neked az órámat." Ennyi a vicc, egyszer egy csaj éjjel egy órakor felébresztett telefonon, hogy ezt elmesélje, úgy látszik volt értelme.

Reggel kértem Anikótól, hogy mutassa meg az ambuláns lapját, mert nem egészen hittem el, hogy hangulatjavítót írtak fel a skizofrén gyógyszere helyett mint állították. Aztán láttam, hogy a szedett gyógyszerei között ott díszeleg az INVEGA felirat, akkor már tudtam, hogy ezek skizó gyógyszert soha az életben nem fognak leállítani. Persze az is csak az ő szakértelmüket dícséri, hogy Anikónak soha nem volt még pszichotikus epizódja, gondolom ez csak azért fordulhatott elő, mert ők "megelőzték". A gondozója azt mondta, hogy milyen jó, hogy "még időben elkapták" a bajt, hát így is lehet fogalmazni (mit kaptak el? kik?), viszont ha a szülei később érnek haza, talán nem is lett volna mit "elkapniuk", mivel belehal a skizó gyógyszerükbe. Nagy büszkén írják az ambuláns lapon, hogy "beépítették" az invegát. Nem is tudom, hogy fordulhatott meg egy percig is a fejemben, hogy ezek leállítanak egy skizofrén gyógyszert. Hallani ilyenekről, de ezek hazudoznak, hogy majd egy év múlva, majd két év múlva csökkentik, vagy leállítják (miért pont két év múlva?). A nyíregyházi pszichiátrián gyakorlat, hogy az ember pofájába hazudnak.

Nem volt bent a kezelőorvosom, és az a világfájdalmas képű pszichiáter látta el a betegeket, aki a szomszéd szobában szokott rendelni. Nem gondoltam, hogy most aztán valami jót fogunk dumcsizni, vagy összeismerkedünk, vagy ilyesmi, de erre még én sem számítottam. Egy szót sem szólt hozzám, nem köszönt sem akkor, amikor bementem, sem pedig akkor, amikor kijöttem. Az asszisztensnő kérdezett annyit, hogy minden rendben, igennel feleltem, és ennyi volt a kontroll. A pszichiáter szemmel láthatóan most az átlagosnál is jobban maga alatt volt, szerintem csakis ez lehetett az oka, és nem gondolom, hogy a mamája és a papája nem tanította meg köszönni. Az is lehet, mondjuk, hogy végig verték gyerekkorában, és még napjainkban is családi erőszak áldozata, sok mindent hall az ember mostanában. Egyébként csak akkor látom valamennyire felvillanyozódva, amikor látja, hogy nincs nála beteg, ilyenkor ki szokott osonni cigizni. Különben meglepően kevesen járnak hozzá, és általában egy perc alatt végeznek is. Szerintem karthauzi szerzetesnek kellett volna mennie, úgy tudom, azok nem beszélnek, lehet, hogy azóta is azért depressziós, mert rossz szakmát választott. Szóval Nagykállóban is vannak azért érdekes emberek.