Skizofrénia underground

A szakkörben munka után indul egy csomó kisebb szakkör, önismeret, mozgás, agyagozás, mivel megnyertek valami fogyatékossági pályázatot. Mellesleg nem hiszem, hogy ezek túl sok mindenkit érdekelnének, mindenki arra kíváncsi, meghosszabbítják-e a szerződésünket, vagy sem. Személy szerint én legalábbis örülök, ha haza tudom magam vonszolni munka után. Mostanában olvastam Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem című művét, meg egy angol nyelvű interactive fictiont, Machine Of Death a címe. Mind a kettőről akartam írni itt, vagy valahol, ez rossz kedv miatt elmaradt. A szakkörben a nap mondása megint a kedvenc kollégámé volt, aki szerint, ha összeérintünk két elektródát, "bolygókra juthatunk el". Amúgy mostanában nem hallom a hülyeségeit, mióta kitúrt a helyemről, hogy azzal a csajjal szemben ülhessen, akivel én eddig, ezért most már egyedül ülök a sarokban, és senkitől sem zavartatva depressziózok. Anikó ma kivágott két hópelyhet, úgy látszik, már nem tudnak mit kitalálni neki a nyanya tanyán, az egyiket elkértem tőle, hogy legalább én is kapjak tőle valamit az ezreseimért cserébe. Kérdezte, hogy hova fogom kirakni, én meglepődtem, hogy még ki is rakatná velem valahova. Komolyan mondom, hogy át tudom érezni az összes olyan embertársam problémáját, akinek gyereke van. A hópehely nem valami szép látvány, talán majd beszkennelem. [caption id="attachment_1182" align="alignnone" width="819"] Anikó műve, na jó, én még ilyet se tudok...[/caption]

Napok óta alig vonszolom magam. Ágyból ki, kávé, vagy evés, ágyba vissza. A szakkörben is csak úgy ülök ott, mint akit odatettek. Remélem, hogy csak átmeneti ez az állapot, és a rossz idő okozza, és nem a gyógyszerem. Még senki sem tudja biztosra, hogy jövőre fogunk-e még dolgozni, de általában mindenki bizakodó. Nem tudom, mikor fogják már végre megmondani. Viszont, ha dolgozni fogunk, akkor 5 órában, ami több, mint 50000 Ft-ot jelent, kimondani is furcsa. Ha ebből sem tudok félretenni, akkor nem tudom, miből. Plusz majdnem ugyanennyi nyugdíj. Havi 100-ból már illene kijönni, főleg úgy, hogy nem fizetek rezsit. A bérlet viszi el a legtöbbet, meg az a kurva diákhitel törlesztés. Szerintem meglesz a munka, úgy volt, hogy decemberig lehetőleg keresek másikat, de azt mondják, itt lehet a városban a legtöbbet keresni 4 órában, főleg 5-ben, és nem baszogat senki, meghúzom magam a sarokban, és próbálok nem arra koncentrálni, hogy ki mit pofázik. Ma jól esett egy kicsit emberek közé menni az átaludt hétvége után, szóval még arra is jó talán, hogy ne forduljak be teljesen. Mindenesetre egy végigfetrengett hétvége után most már végre nem látom olyan borúsan a helyzetemet. Blablabla, az a lényeg, hogy jelenleg depressziós vagyok, de jövőre keresek egy csomó pénzt.

Ma egy csomóan hiányoztak a szakkörből, köztük a csoportvezetőnk is. Edit 3 azzal kezdte, hogy késett 50 percet, majd nekiállt enni, meg telefonálni. A kedvenc kollégám egész nap klubozott, a boltba járkált, amit kinevezett büfének, Editkét "kedvesem"-nek szólította, a vele szemben ülő csajra meg kacsingatott, és csinált neki mézes teát, munkaidő alatt azt szervírozta. Közben szólt a zene, az egész olyan hatást keltett, mintha valami klubban, vagy szórakozóhelyen randiznának. A zenét Editke kapcsoltatta be velem, éppen valami őrülten szerelmes dal szólt benne, amire tett valami megjegyzést, hogy milyen szerelmes zenét csinálok, amire csak annyit mondtam, hogy "aha", mostanában nem erőltetem meg magam, hogy szellemesnek tűnjek neki, miért is tenném? Délután a Fehér Egér tulajdonosváltási és zárva tartási problémái miatt elmentünk a Bánkival szemben lévő kocsmába, át volt oda települve a fél Fehér Egér. A ronda pultos csajnak ez nem tetszett, dobálta magát, húzgálta a száját, és megjegyzéseket tett a vendégekre, meg derogált neki kiszolgálni őket. Pedig állítom, hogy a Fehér Egér vendégei több pénzt hagynak ott, mint a serdülőkorból még csak épphogy kinőtt bánkisok, akik megisznak 1-1 energiaitalt, maximum sört, és ott lebzselnek egész nap. Látszik, hogy nem az övé a bevétel, mert fintorog a fehér egeresekre, ő abban érdekelt, hogy minél kevesebben járjanak oda, és egész nap tudja vakarni a micsodáját. Ez nem kapcsolódik sehova, de ez a legnormálisabb zene, amit mostanában hallottam, a sok ByeAlextől kilúgozott agyamnak felüdülés, senkit ne tévesszen meg a hülye zenekarnév, vannak normális számaik, mint pl. ez is:

Editke ma megjegyezte, hogy milyen szarul nézek ki, nem pont ezekkel a szavakkal, de ez volt a lényege. Ilyen már régen volt, hogy valakit így elkapott az őszinteségi roham engem megpillantva. Mondtam neki, hogy mostanában fáradt vagyok, "sokat alszok, meg ilyesmi", de lehet, hogy azt kellett volna neki mondani, hogy rajta is szarul áll az a rózsaszínű ing, nem tudom, mi ilyenkor a helyes viselkedés. A pszichiátriáról mindig menekülök pár perc után, nem bírom a klímát még látogatóban sem. A munkahelyen kétféle munkám van: vágás és varrás. Régebben vágni szerettem, mert az könnyebb, de rájöttem, hogy az nem jó, mert ott néha gondolkodni kell, én meg nem szeretek ilyen hülyeségeken gondolkodni. Mióta profin megtanultam a varrást, de nevezzük inkább fércelésnek, legszívesebben csak azt csinálom, teljesen mechanikus az egész, legalább ki tudom kapcsolni az agyam. Még akartam írni arról, hogy mostanában miért nem akarok annyit írni, de rájöttem, hogy most még arról sem akarok írni. Ha levonul rólam ez az aluszékonyság, lehet, hogy megint akarok majd, nem akarom úgy elsietni ezt a bejelentést, lehet, hogy csak őszi depi.

Ami a pszichiátriával kapcsolatban mostanában felmerül bennem, az a szégyen, de nem a betegségem miatt, hanem azért, mert én ilyen emberekkel kapcsolatban állok, vagy álltam. Igaz, hogy nem egészen önszántamból. Fel sem merül bennem, hogy ezek az emberek egyáltalán valaha is jót akartak bárkinek. Amit jelenleg csinálnak, az, hogy nem kevés pénzért megmérgezik őket, és cserébe elvárják, hogy istenként tiszteljék őket. Azt hiszem a munkahelyen egyedül én vagyok, aki nem esik hasra tőlük, hogy így főorvosnő, úgy főorvosnő, úgy látszik ezzel a betegségcsoporttal együtt jár bizonyos gerinctelen szolgalelkűség is. Még mindig emberfeletti lényként tisztelik azt a főorvosnőt, aki szerdánként eljön előadásokat tartani a nagy semmiről, és megpróbálnak mindenféle módon benyalni a pszichiátriának, ami tönkre tette az életüket. A maximum, amit megtehetek magamért, hogy nem megyek el ezekre az "előadások"-ra, amúgy meg az egész témáról hallgatok, mint a sír, havi 41e-ért négy órában még az is hozzátartozik a munkakörömhöz, hogy ezzel kapcsolatban befogom a pofám. Amúgy se nagyon beszélek, elvégzem az alibi munkám, és nem igazán szólok senkihez. Ha valaki érdeklődne, annyit mondanék neki, hogy "nekem ilyen a betegségem", amúgy nem ilyen, de ezt is a pszichiátrián tanultam, hogy ezt bármire lehet mondani. Amúgy szokás még meghívni a másik, macskás öreg hölgyet is, a különféle rendezvényekre, meg a vietnámi picsát is, aki még mindig nem tud magyarul, és pszichológus. Az egyesület alapelve, hogy jó mélyen benyalni mindenkinek, aki "szakember", de hát a pszichiáterek és a páciensek között már régóta jól működik ez a fajta kapcsolat, és nagy hagyománya van ennek a szervilizmusnak. Az egyesület annyiban védte meg az érdekeimet, amikor bajban voltam, hogy elláttak mindenféle haszontalan jótanáccsal, és nem rúgtak ki a munkahelyemről, amíg a pszichiátrián voltam.

Ma reggel Editke végre adott nekem hüvelyt, na nem abban az értelemben, a Festőművész úr küldött egy csomó elrontott cigarettahüvelyt egy fém Raffaello-s dobozban. Már meg sem lepődtem azon, hogy reggel Editke hátra hív, és egy doboz Raffello-val köszönt. Itt már bármi megtörténhet, úgy látszik. A nyerítéseit leszámítva amúgy egész szimpi még mindig, ha egyszer majd befolyásos ember leszek, talán elcsverészhetünk 1's másról. Edit 3 szerint én vagyok a 3. legjobban kinéző ember a szakkörben dolgozó férfiak közül, ezt közvetlenül azután mondta, hogy beszélt a "kisdógáról", meg a szexfilm nézési szokásairól. Szóval büszke lehetek magamra, hogy felkerültem nála a dobogóra. És még megtisztelve is érezhetem magam, mert pl. Wolf Katinak szerinte "lúarca van", a tesója szerint saját magát gondolja a legszebbnek, hát ebben téved. Egyébként szerintem a dobogót is csak azért csíptem meg nála, mert anyám levágta a hajam, és megborotválkoztam. Mindenki szerint így jobban nézek ki, szerintem meg nem. Ki a fontosabb, mindenki, vagy én? Hát persze, hogy  én. Délután Anikó azzal fárasztott, hogy hogy tudnám mégjobban eljegyezni, ehhez tippeket is adott, de ezeket még itt se merem leírni, úgyhogy mára itt be is fejezném a napom taglalását.

A nap mondása ismét a kedvenc kollégámé volt, azt mondta, hogy "átgázolni a másik kertjén olyan, mint halpikkelyért fagyit kérni." Ez még aránylag tűrhető megnyilatkozás volt tőle, mert az utóbbi időben már szintaktikailag is helytelen mondatokat gyártott. Ma olyan hülyeségeken filóztam a szakkörben, hogy nem ugyanazt csinálom-e véletlenül a bloggal, mint a kortárs írók többsége a publikációikkal. Könyökölni, hogy minél több ember megismerje a gondolataimat, mindenféle módszerekkel ráerőltetni magam az emberekre, meg ilyesmi. Mivel eléggé lesújtó a véleményem a kortárs prózáról, általában már az első sorokban a mesterkéltség olyan szirupos töménységben van jelen, hogy azonnal elfog a kortárs-próza-veszély-érzés, egyszerre leszek hirtelen fáradt és dühös, egyszerre aludnék és üvöltenék. Szóval hirtelen arra gyanakodtam, hogy én is valami hasonlót művelek, csak bloggerként, de aztán megnyugtattam magam, hogy én csak egy ártatlan blogot írok, ettől még senkit sem fog elkapni a kortárs-próza-veszély-érzés. Nem én találtam fel azt a mondást sem, hogy inkább írok egy normális blogot, minthogy középszar irodalmi művekkel árasszam el az embereket. Amúgy meg ismerek olyan irodalmárokat is, akik meg bloggernek épphogy semmilyenek, vagy éppenséggel katasztrofálisak. Szerintem azért gondolkodok ilyeneken napközben, mert a munka éppenséggel nem elégít ki teljesen, sőt nem hogy nem elégít ki, hanem inkább sokszor kínszenvedéssel tölt el. Én mondtam azt régebben, hogy ilyen monoton munkát akarok végezni egész életemben (talán a túl sok kortárs-próza-veszély-érzésnek köszönhetően, aminek régebben ki voltam téve), de lassan kezd megváltozni a véleményem. Az viszont, hogy én eljutnék Pécsre magyar szakra, egy kissé népmese-szerűnek tűnik, egy kicsit az odüsszeuszi bolyongásokat idézi fel képzeletemben, szóval nem tudom. Már odáig jutottam, hogy végső esetben kiegyeznék valami másik bölcsész szakkal, de elég volt belegondolni, hogy miket tanulnak pl. a szabad bölcsészeten, hogy kileljen a hideg. Kézenfekvő lenne mondjuk a kommunikáció szak, ha csak egy diplomát akarnék, mint a tesóm, de nekem szerencsére még nincsen jogászdoktor feleségem, aki előírná a kommunikáció diploma megszerzését 2 pulyagyártás között. Nem tudom, anyámnak is mi baja a továbbtanulásommal, nem leszek örökre a gyámság alatt lévő beteg kisfia, hiába is szeretné, és hiába tiltakozik azellen, hogy "én azt közvetítem, hogy nem vagyok beteg", amikor meg azt közvetítettem, hogy beteg vagyok, akkor az volt a baj. Szóval még nem tudom, hogy mi lesz, de azt senki sem gondolja komolyan, hogy még 3 évet békésen elvarrogatok itt, és ezzel nekem ki lehet szúrni a szememet. Aztán meg jön egy másik rehab meló, aztán egy harmadik, ha lesz egyáltalán. A pszichiátria tönkrekúrta az életemet, de helyrehozni helyettem nem fogja, sajnos, csak egyre jobban löknének belefelé a mocsárba, még ezzel a gondnokság alá helyezéssel is.

Voltam az ügyvédnél, és elmondta, amit sejtettem, az orvosszakértő véleménye a döntő ebben az ügyben, tehát az egész puszta formalitás, holnap mindenképpen gondnokság alá helyeznek. Az van, hogy a társadalmi presztízsre támaszkodva egy pszichiáter bárkitől önkényesen elveheti a jogait. Engem is meg fognak hallgatni, de az illetékesek ott sem lesznek, csak a családtagjaim, meg az ügyvéd, kísérőnek. Vérlázító, hogy megrendezett az egész, tényleges tárgyalás látszatát keltik, holott a fejem felett már el van döntve minden. Egyébként mindenki meglepettnek látszik, hogy hogyhogy skizofrén létemre nem akarok gondnokság alá kerülni. "Akkor mit akar?" - kérdezte az ügyvédnő is, vajon mit? A figyelmem ma átterelődött Edit 3 bárgyú vigyorgásról Edit 1 fejhangú vihogására, ez azért sokkal kellemesebb. Ma viccelődtünk is vele egy kicsit, reggel is, meg délután is, délután olyan közzel jött hozzám, hogy azt hittem, le akar kapni. Úgy látszik, már nem pikkel rám. Minden a régi.

Zsong a fejem, facebook, twitter, bura.hu, egy blog, két blog, Ravenloft OHR projekt, csoda, hogy végül nem csinálok semmi említésre méltót? Most ráadásul rám tört a semmiből az érzés, hogy nem voltam-e hülye, hogy megint a postr-re tettem a very best of & antipszichiátriás blogomat, és nem a blog.hu-ra. Abban legalább a "dezi"-t lehet elvileg változtatni, ha odáig fejlődne a dolog. Tényleg, mi bajom van nekem a blog.hu-val? Szimpatikus, meg minden, még lájkoltam is (véletlenül), de valahogy soha nem jutok el odáig, hogy komolyan elkezdjek ott valamit csinálni. Pár éve, ha valaki azt mondja, hogy egyszer ennyi hülye szót fogok egy rakásra halmozni (ráadásul egy blogban), biztos szembe röhögöm. Délelőtt meg varrogatok 4 órában. Na, persze. Reggel befészkelte a fejembe a gondolat, amikor Edit 3-at láttam lekászálódni a 12-es buszról, hogy a bokatörése után úgy megy, mint egy zombi. Egész nap őt figyeltem, úgy beszél, mint egy zombi, úgy megy, mint egy zombi, és úgy öltözködik, mint egy kisvárosi zombi. Ez egy zombi! Mostanában rászokott, hogy már a szarását is kommentálja, ma körülbelül háromszor, "nagydógozok", így mondja. A zombik szoktak "nagydógozni"? Nem tudom... Holnap pszichiáter + ügyvéd, ez alapján valami fontos ember is lehetnék, ha nem ilyen banális dolog miatt kéne ott megjelennem, mint hogy gondnokság alá akarnak tenni. A "banális" ide nem a legjobb szó, de mindenképpen le szerettem volna írni egyszer az életben... a címmel együtt már kétszer...

Újabb hét kezdődik, és nem nagyon fűlik hozzá már a fogam. A kedvenc kollégám pénteken kitúrt a helyemről, hogy szemben tudjon ülni azzal a csajjal, akinek udvarolgatni szokott. Néha olyanokat gondol, hogy a csaj délutánonként rádiós műsort vezet, és a legfurcsább, hogy néha azt képzeli, van 5 közös gyerekük, de pár nap múlva erre már nem emlékszik. Meg megtanítja korcsolyázni a Bujtoson, elviszi síelni, meg terméseket gyűjteni az erdőbe. Amúgy rengeteg idejük lesz együtt, mert ez a kollégám milliárd években gondolkodik, és gondolom, úgy is tervez. Igaza is van, egy csajt így kell levenni a lábáról, meg ilyen beköpésekkel, mint "a piros Ferrari lelke átsuhant a szobán", meg "Hortobágy, Nyírtelek és San Francisco", mármint hogy gondolom, ezekre a helyekre vinné még el. Régebben idézett parafrázisokat a Bibliából, esetleg a Koránból, de látta, hogy a csajt ezekkel nem hatja meg, szóval inkább ilyen világi témákkal próbálkozik. Ezekre a csaj mindössze annyit szokott tőle megkérdezni, hogy a pszichiáterének is szokott-e ilyeneket mondani, de elég ravaszul csinálja, mert neki nem szokott. Eddig csak mellette ült, és oldalról bámulta, de ezentúl már szemből fogja kapni az ívet. A raktáros már csak "anyucinak és apucinak" nevezi őket, a csaj meg ilyenkor fel van háborodva. Nem értem, miért. A csoportvezető szerint nagyon szolidáris dolog volt tőlem, hogy átengedtem a helyem a turbékoló párnak. Persze, szívesen (remélhetőleg ez után még többet fogok tudni röhögni), csak nem tudom, hogy ezek után most hova fogok ülni. Mindenképpen maradok a közelben...