Skizofrénia underground

A kedvenc kollégám, akit mostanában ritkán látok, ma felvetette, hogy nem égő-e, hogy "azokat a szép ruhákat" pszichotikusok egyesülete néven árulják a karácsonyi vásárban, miért nem inkább "Languszta és Habako Társulat" néven forgalmazzák őket. Még hozzászólt valmit valami latin, és halandzsa nyelv keverékén, amit nem értettem. Ja, és mindezt úgy, hogy egy csík anyag a szőnyegszövésből volt a fejére tekerve. Valószínű egyébként, hogy a "Languszta és Habako Társulat" név alatt sem fogynának jobban a cuccok, mert ebből a névből is kitalálnák, hogy honnan fúj a szél... Páran elkezdték a szakkörben sajnálni ezért... na nem őt, hanem az anyját, hogy mennyi gond lehet vele... Közben megpuszilta az egyik kolléganőnk fejét, és azt hiszem, házassági ajánlatot tett neki, bár ebben nem vagyok biztos. Most arra gondolok, hogy ezt a munkát a legkönnyebb úgy kibírni, ha valaki tényleg meg van hibbanva, mert nekem egyre nehezebb... igaz, hogy maga a munka nem nehéz, inkább gyerekjátéknak mondanám, de csak ott kell ülni 4 órát naponta...

Mára szabadságot vettem ki, de be kellett vinni egy pár papírt a szakkörbe, szóval a délelőttöm ezzel telt el, a délutánom meg azzal, hogy fél egytől három utánig várjak a pszichiáterre, mert 12 mentővel érkezett beteg jött egymás után. Amúgy a nő nem is sejti, hogy ki vagyok, ami nem csoda, mert nagyon sok betege van, a szemben lévő depressziós képű pszichiáter meg egész nap unatkozik. Mondtam neki, hogy a pszichotikus egyesületben dolgozok, mire azt mondta, hogy biztos jó tanácsokat szoktam adni, persze fogalma sincs, mi az az egyesület, megmondtam neki, hogy kézművesként dolgozok ott, azt mondta, hogy az is jó. Persze, hogy jó. Anikóval már nem is tudtam találkozni, de telefonon azzal nyúzott, hogy mondjam meg a szüleimnek, hogy megvettem neki azt az aranyozott ezüstgyűrűt, és ezzel szerinte még jobban eljegyeztem. Úgy látszik, ez az eljegyzés nálunk fokozatosan történik. Még örülhetek is, hogy megúsztam aranyozott ezüstgyűrűvel, eddig mindig az aranygyűrűvel jött. Persze mindenkinek úgy mesélte, hogy azért csábítottam el a Korzóba, hogy gyűrűt vehessek neki, pedig egész máshogy történt, és eredetileg eszem ágában sem volt gyűrűt venni, ő rángatott be a boltba.

Reggel Editke azzal fogadott, hogy hozott gyógyszert, meg teát, ha szükségem lenne rá... Én nagyon megköszöntem neki, de mondtam neki, hogy remélem, ma már nem lesz ezekre szükség. Az évvége-hangulatot onnan lehet a legjobban lemérni, hogy egy kissé lazul a fegyelem, néhányan már nem is járnak be. Az egyik kollégám úgy gondolta, hogy a karácsonyig még hátralévő időt már végigszimulálja, és elment táppénzre, a másik viszont nemes egyszerűséggel felvette a nyugdíját, és elment otthonról piálni, a felesége sem tud már semmit róla napok óta. Az a legszebb az egészben, hogy már előre bejelentette, hogy ezt fogja csinálni. Nem tudom, mit lehet ilyen decemberi hidegben napokig részegeskedni, főleg, hogy már nem is fiatal, a kinézete alapján kb. már nyugdíj előtt áll. Kisebb pánik tört ki, amikor kiderült, hogy 10 Ft-tal adós maradok a boltban, Edit 2 mozgósított egy másik csajt, aki csak bejárós, hogy fizesse ki a 10 Ft-ot, ő majd megadja neki a tartozást, úgyis tartozik nekem cigivel, blablabla, órákig tartó herce-hurca keletkezett belőle. A nap többi része eseménytelenül telt, a Fehér Egérben sem volt nagy fogyasztás, még egy Fecske szivarkát is tudtam venni 420 Ft-ért, sőt maradt 30 Ft-om, amiből tudok venni holnap egy 3 az 1-bent, és még adós sem maradok a boltban.

Reggel megint olyan fejfájásra ébredtem, hogy el kellett gondolkodnom, hogy mit ittam össze tegnap már megint... Persze rá kellett döbbennem, hogy semmi különöset. Editke vette észre a szenvedéseimet, és nekem adta az utolsó algopirinjét, meg csinált nekem gyömbéres teát. Ez mondjuk elég tág értelmezése a szociális munkásságnak, de hát ezért (is) szeretjük (meg azért is, mert olyan jó pózokban tud behajolni :-)). Ha nem ad nekem gyógyszert, konkrétan megvesztem volna a fájdalomtól. Ezzel szinte életet mentett. Gondolkodtam, hogy hálából neki adom az ezresemet, megérdemelte volna. Anikóval ma megint volt egy kisebb szakításunk, körülbelül egy óráig tartott. Persze, csak a szokásos műsor, szót sem érdemel. Közben figyeltem a Fehér Egérben az embereket: mindegyik megrögzött piás, de nyoma sincs a máshol jelen lévő agressziónak, jóindulatúan imbecillisre, joviálisra ivott emberek. Mindegyik arcon ostoba jóindulat tükröződik. Talán a reggeltől estig fogyasztott 140 Ft-os Riesenbrau jótékony hatása. Tény, hogy a pultosnő nem bírta ezt a szellemi nívót, 1-2 hét után feladta, holnaptól már más fog jönni helyette. Még nem tudja, hova fog menni, csak innen el. Hát, igen, nem mindenki bírja, hogy mindenkinek mindent 3x kell elmagyarázni...

Ma a szakkörben mindenki örült, mint majom a farának, ugyanis megint megnyertük a munkarehabilitációs pályázatot, ezúttal három évre. Mindenki vigyorgott, én pedig fapofával bejelentettem nekik, hogy nagyon örvendek, majd leléptem a betegségemre való hivatkozással. A diákhitel-ügyet is félig-meddig sikerült elintézni, az ügyintéző nem volt a helyzet magaslatán, a többit intézzük levélben. Ha sikerülne le0zni a tartozást, az nagyszerű lenne. Plusz nyugdíjemelés, plusz minimálbér-emelés, plusz még egy óra munkaidő. Várhatóan havi 100-on felül fogok jövőre kapni NETTÓban. Amióta beteg vagyok, mindig ezt akartam elérni, és most egy kicsit meg vagyok elégedve magammal. Még az egyetemen is ennyi volt az álmom mindössze, hogy fizikai munkával keressek össze valahol havi 100-on felül, és nem is kell 8 órát melóznom érte, hanem elég lesz csak 5-öt. Igaz, hogy akkor ez volt az álmom, de most már nem ez. Hogy mindez megvan, most már game over? Érdekes módon mindig az kell, ami nincs, most már szeretnék tanulni megint. Lehet, hogy azért gondoltam ezt régebben, mert már nagyon elegem volt a tanulásból, de most látom csak, hogy egy normális embernek mindig van igénye fejleszteni magát, legalábbis úgy tenni, mintha azt csinálná. Kézenfekvő lenne a magyar, de a megvalósítás egy kicsit necces, azért, ha lehet, azt csinálnám. Semmi kedvem arra baszni el a pénzt, hogy úgymond önálló életet kezdjek, és egyedül üljek egy büdös lyukban, aztán szép lassan beforduljak tőle, amire a múltban már volt példa, ami nem azt jelenti, hogy most is az lenne, mégsincs kedvem kipróbálni. Jövőre akár meg is tehetném, hogy menjek, mégse megyek, inkább nézek valami sulit, most ezt gondoltam ki... Bár aztán idővel azt a különmenést is meg lehetne próbálni...

Tegnap szinte könyörögtem, hogy engedjenek haza, olyan rosszul voltam. Edit 2 megmérte vagy háromszor a vérnyomásomat, és azt mondta, nem enged haza, mert akkor elmegyek inni. Nem tudom, miért van így berögződve az ivás mindenkinél velem kapcsolatban. Hiába mondtam, hogy nem a vérnyomásommal van a probléma, hanem azzal, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik, és valószínűleg lázas is voltam, de mivel tudtam, hogy nincs egy rohadt lázmérő az egész kócerájban, ezért csendben maradtam, és tűrtem tovább. Anikót sem érdekelte különösebben, hogy milyen beteg vagyok, ugyanúgy fárasztott a hülyeségeivel, hogy nem vérzik-e az ínye, kaját kellett neki melegíteni, meg azt mondta töltsek le neki ezt, meg azt, de én úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és lefeküdtem az ágyra. Udvariasan, de hazaküldtem. Ő persze erre megsértődött, azt mondta, hogy így nincs értelme (szerintem sincs), majd később küldött egy sms-t, hogy ne is hívjam fel. Erre én kikapcsoltam a telefonom, különben sincs semmi szükségem rá, mert csak vele szoktam beszélgetni rajta. Úgyhogy most mosolyszünet van, ami meggondolandó, hogy ne tartson-e örökké.

Kedvenc kollégám egyik nap előadást tartott a "juggá"-ról, ami állatbőrből készül, és amibe szerinte az emberek régen laktak. Hiába mondták neki, hogy az "jurta", ő csak tovább mondta, "jugga!", "jugga!". Megnéztem az interneten is, a Google nem adott ki értelmes magyar nyelvű találatot. A rádióban ma szó volt arról is, hogy a diákhitel fizetését szüneteltetni lehet annak, aki rokkantnyugdíjas, és ma végre eljutott a tudatomig, hogy hiszen akkor nekem is több pénzem lesz. Persze valaki már megint belepofázott a rádióba, hogy "felveszik a diákhitelt, és nem fizetik ki, mert elmennek külföldre", vagy valami hasonló magasröptű okosságot, de a lényeget hallottam, és az az, hogy így több marad majd nekem, valahogy érvényesíteni is fogom ezt a dolgot, mivel a nyugdíjamat ég mindig nem én veszem fel. Meg is írom a kérvényt minél hamarabb. Még mindig nem lehet tudni biztosra, hogy jövőre dolgozunk-e, de én már nagyon számítok az öt órás munkára és a plusz pénzre. Most már biztosnak tűnik, hogy Anikóra is jut, meg a sulira is fogok tudni gyűjteni valamennyit. Csak úgy poénból kiszámoltam, ha 2 hónapig nem járnánk véletlenül, már önmagában meglenne a tandíj, de gondolom, ilyet nem lehet csinálni. :-)

Ma valaki a melóban felemlegette a postaláda-törésemet. Nem tudom, én sem teszek megjegyzést arra, hogy ő meg nyomorék, ráadásul szellemileg is erősen visszamaradott. Ennyit a mai munkáról. Mindenkit utálok, kivéve Editet. Őt csak szimplám nem szeretem. :-) Kinyitott a Fehér Egér, délután a szokásos műsor: - Nem vérzik az ínyem? - Nem. - És itt hátul? - Nem. - Egy kicsit sem? - Nem. - Nem hazudsz? - Nem. És ez így tovább, szóról szóra megismételve vagy hússzor. Ezt csak akkor hagyta abba, amikor bejöttek ilyen csávók billiárdozni, persze az egyiknek odaszólt, hogy milyen jól néz ki, vagy helyes, már nem emlékszem. Ennek csak az egyik összetevője, hogy nekem szarul esik, a másik, hogy borzasztó égő. Persze nem fejezte be, hanem tovább áradozott róla Tibinek, akit odahívott az asztalhoz, Tibi meg azt mondta, hogy a helyemben már rég lekent volna neki egyet. Ez egyébként időnként rájön, hogy teljesen véletlenszerű pasasokat elkezd bámulni, meg mondani, hogy milyen jól néznek ki, meg odaszólongat nekik. Amikor meg erre válaszul én mondtam, hogy valamelyik csaj jól néz ki, kiabálni kezdett, és azt mondta, hogy összetöri a szemüvegem.

- Meggyógyultál? - Hááát... - Igen! - Hatalmas nyerítés. Néha akkor röhög, amikor nem kéne, de ez még belefér, szerintem. Közben rájöttem, mi a legvonzóbb benne: úgy használja a magyar nyelvet, mint kevés nő, akit ismerek. Legalábbis abból a néhány beszélgetésből ezt szűrtem le, amit vele folytattam. Igaz, a múltkor használta a "kell" jövőidejét: "kellesz", ez a szó szerintem csak Szabolcsban létezik, de még ez is ok. Mióta ismerem, nincs fickója, viszont "megnézi a buszsofőröket", és elmondása szerint ő is "élt már párkapcsolatban", szóval valószínűleg jól kilyuggatták.  Most már csak mint jelenség érdekel, a múltkor egy kicsit elpirult, amikor dumáltunk, de nem akarok belemagyarázni semmit. Ő egy olyan N, akivel jól érzi magát az ember, de foglalkozásánál fogva ő is egy ilyen mindenki macája típus. Az is igaz, hogy ő másképpen fogja fel ezt a szoc munkásságot, mint az eddigiek, akiket ismertem/ismerek, a régebbi szoc munkásaim inkább az ember idegeire mennek, és nem hagynak élni. A múltkor napokig ragasztott egy fenyőfát reklámújságokból, és meg kellett érte dicsérni, szerintem ez a dolog nem áll túl jól neki, mindenesetre ő is szokta néha ezeket a melókat végezni. Lehet, hogy kicsit többet gondolok rá, mint illene, viszont ő az egyetlen egészséges nő, akivel már évek óta szót váltottam (az egészséges szót úgy használom, hogy ráadásul nem is idióta), és különben is arra gondolok, akire akarok. Amúgy nem törvényszerű, hogy az embernek legyen szoc munkása, nekem már évek óta van, több is, mint elég, de az eddigiekről szót sem ejtettem, éppen azért, mert a pszichiátria meghosszabbítását láttam csak bennük, próbáltam leginkább nem érintkezni velük, ha tehettem. Editkével sem keresem már különösebben a kontaktot. Ismerek olyan betegeket is, akik szoc munkás nélkül is életben maradnak, én is csak a munkáim miatt állok kapcsolatban velük.

Ma elég családias volt a hangulat, mert kevesen voltunk, ez így lesz már egészen decemberig. Átültem a másik asztalhoz, ott is csak hárman voltak, de szerintem az ott ülők IQ-ja összesen nem érte el az enyémet (pedig az sem kiemelkedően magas), így hát szépen elvoltunk. Edit 3 is észrevett, nagy örömmel újságolta, hogy "láttalak a buzbú", arról most nem ejtett szót, hogy beszélő busszal jött-e, vagy sem. Most is volt "kisdógozás", "nagydógozás", meg persze említette, hogy mennyire szereti az "Add nekem az éccakát" című számot (nem tudom, ki énekli, de büszke lehet magára). Véletlenül ma Editke (Edit 1, a világ legjobb nője :-) ) mellé kerültem, persze beszélgettünk is, nem túl sokat, legtöbbet Eva Rezesováról, mondta, hogy a családja arról a környékről származik, mint ő. Amúgy meg kiderült, hogy egy bátyja van, nem pedig egy nővére, mint reméltem, meg kérdezte, hogy tanultam-e már magyarra, és nem is kellett sokat hazudni, de próbáltam magam olyan színben feltüntetni, hogy igen. Ha nem jutott eszébe valami, kisegítettem, szeretem eljátszani az intelligenset, bár tudom, hogy ezt nem mindenki értékeli. Most nem kerültem annyira magam alá, mint szoktam. A nap többi része babysittingeléssel telt, Anikó megint színezett egy csomó mindent, de most nem adott belőle. Ma is egy kissé idegesítően viselkedett, szokása, hogy úgy megy el tőlem, mintha nem is ismernénk egymást, meg volt még 1-2 dolga, amit most itt nem írok le, mert nem akarom izélni.