Skizofrénia underground

A szakkörben munka után indul egy csomó kisebb szakkör, önismeret, mozgás, agyagozás, mivel megnyertek valami fogyatékossági pályázatot. Mellesleg nem hiszem, hogy ezek túl sok mindenkit érdekelnének, mindenki arra kíváncsi, meghosszabbítják-e a szerződésünket, vagy sem. Személy szerint én legalábbis örülök, ha haza tudom magam vonszolni munka után. Mostanában olvastam Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem című művét, meg egy angol nyelvű interactive fictiont, Machine Of Death a címe. Mind a kettőről akartam írni itt, vagy valahol, ez rossz kedv miatt elmaradt. A szakkörben a nap mondása megint a kedvenc kollégámé volt, aki szerint, ha összeérintünk két elektródát, "bolygókra juthatunk el". Amúgy mostanában nem hallom a hülyeségeit, mióta kitúrt a helyemről, hogy azzal a csajjal szemben ülhessen, akivel én eddig, ezért most már egyedül ülök a sarokban, és senkitől sem zavartatva depressziózok. Anikó ma kivágott két hópelyhet, úgy látszik, már nem tudnak mit kitalálni neki a nyanya tanyán, az egyiket elkértem tőle, hogy legalább én is kapjak tőle valamit az ezreseimért cserébe. Kérdezte, hogy hova fogom kirakni, én meglepődtem, hogy még ki is rakatná velem valahova. Komolyan mondom, hogy át tudom érezni az összes olyan embertársam problémáját, akinek gyereke van. A hópehely nem valami szép látvány, talán majd beszkennelem. [caption id="attachment_1182" align="alignnone" width="819"] Anikó műve, na jó, én még ilyet se tudok...[/caption]

Jó is lesz, ha Anikó szerdán kijön a kórházból; kezd kissé költségessé válni ez a kórházi kezelés is. Régebben sokat panaszkodott, hogy mi nem szoktunk beszélgetni, szerintem viszont nem a beszélgetésekkel van baj, hanem a témákkal. Íme a mai legérdekesebb beszélgetés: - Mennyi pénzt hoztál? - Elhoztam az összeset. - Igen? - érdeklődően belémkarol - Veszel nekem egy zsemlét? - Igen. - A zsemle drága? - Nem. - Mennyibe kerül a hamburger? - 650 forint. - Olyan drága? - Igen. - Akkor kettőt kérek. - Egy nem lesz elég? - Nem, kettő kell. Egyet megeszek este, egyet meg holnap reggel. - De megromlik. - De nem romlik meg. - Tessék. - Hova tegyem, hogy anyám meg ne lássa? Berakjam a szekrényembe? Este: kemény volt a hamburgerhús, ezért májkrémet evett. %!#FUCK

Kissé bűntudatom volt, hogy ma olyan hamar eljöttem a pszichiátriáról. De sajnos nem bírok ott lenni még látogatóként sem, Anikót meg még mindig nem engedik le. Egész jól tűri a bezártságot, én már meghülyültem volna. Az adta meg a végső lökést a fél óra utáni pánikszerű menekülésre, hogy meghallottam annak a buzi Kancsalnak a hangját. Nagyon nem bírom a fickót, érthető okokból. Úgy hallottam egyébként a rádióban egyszer, hogy Bulgáriában a szélsőjobb és a szélsőbal kormányoz együtt, tényleg igazi balkáni állapotok uralkodhatnak. Sajnos (vagy inkább szerencsére) mostanában keveset hallani róluk. El bírom képzelni, hogy ott a pszichiátriákon bevett szokás deportálni az embereket. A mai napra is megvolt a piti kis örömöm: találtam Club cigarettahüvelyt 200 Ft-ért. Pontosan 1 Ft-ba kerül 1 db hüvely. Mondjuk annyit is ér. Kivéve, amikor nincs, mert akkor b*szhatom a dohányomat. Én asszem még tudnék is spórolni, csak Anikó nem tud. Sokszor még a pénzt sem tudja megszámolni, hát így biztosan nem is lehet. Viszont ezt a nagy pénzkéregetést nem otthonról tanulta, mint ahogy korábban sejtettem, hanem saját maga fejlesztette ki. Az anyja haragszik mindenért, amit kap, de ő csak megtalálja az utat, hogy kikövetelje magának. Azt gondoltam, majd jól spórolok valamennyit, hogy a kórházban van, hát eddig éppenséggel nem sikerült. Nemsokára kapok egy tabletet, és akkor majd valószínűleg belekezdhetek  a nagy olvasási projektembe, valójában lassan el lehetne kezdeni a felkészülést a magyar érettségire, és úgy látszik, ehhez a tablet elengedhetetlenül szükséges. :-) A pénzt összeszedni a magyarra Anikó nélkül nevetségesen egyszerű lenne, így viszont lehetetlennek tűnik... Mindegy, majd csak lesz valahogy...

Megint Anikó vs. Editkéset álmodtam. Ez egy fokkal jobb, mintha a volt barátnőmről álmodnék. Úgy látszik, az álmaim enyhe fáziskéséssel követik a valóságot. Aki még nem tudná, Editke a szoc munkásom, akinek zavarodott elmével szerelmet vallottam. Mostanában már nem annyit beszélünk, általában az alfelét látom, ahogy a nadrágja kihangsúlyozza. Már nagyon jól ismerem. Más. Szerintem Anikónak kár volt bemenni a pszichiátrára, most 6-8 gyógyszert szedetnek vele, és megemelték a gyógyszeradagját, ahelyett, hogy lecserélték volna. Vagy talán elvették volna. Mondjuk ezt én sem gondolom komolyan. Komolyan mondom, már tudok annyit a pszichiátriáról (na, meg róla), hogy én is írhatnék fel neki gyógyszereket. Nem nagy vasziszdasz. Én pl. elvenném tőle az egészet a picsába. A hangján hallani lehet, hogy tele van tömve gyógyszerrel. Viszont ennek ellenére a gyógyulás útjára lépett, már nagyszerűen tudja szervezni a pszichiátriáról, hogy mit vigyek neki, és már feltette a kedvenc kérdését is: "Holnap mennyit hozol?"

Ma délután Anikót bevitték a pszichiátriára. Csak nem értem, miért pont oda. Bár valószínűleg a gyógyszerei basztak be neki, mivel nem ismerte meg a szüleit, amikor hazamentek. Már délután hívott, hogy szarul van, én hívtam az anyját, aztán végül ott kötött ki. Természetesen jól teletömték gyógyszerrel. Alig bírt beszélni a telefonban. Eddig is azt gondoltam, hogy rendesen túl van gyógyszerezve, persze, "kutyaharapást szőrivel", a helyi kis pszichiátrián kivétel nélkül mindenkit túladagolnak, hadd szokják a kiképzést. Azt mondta, hogy holnap délelőtt aludni fog, úgy látszik, itt még mindig az altatásos módszer a nyerő. Abba még nem halt bele senki, ha alszik egy jót. Kivéve, aki igen. Mivel tudtam, hogy én már nem kerülök be ide, itt is elég szépeket írtam róluk, de arra nem gondoltam, hogy Anikóval még jelentősen kibaszhatnak. Megmérgezni azért remélhetőleg nem fogják. Szed gyógyszert epilepsziára, skizofréniára, meg nyugtatókat. Egy csomó félét szed. Szerintem ezek mehettek az agyára. Más kérdés, hogy az én meglátásom szerint sem az epilepszia gyógyszer nem indokolt, sem a skizó gyógyszer, a nyugtató meg pláne. A legvalószínűbb, hogy valami keringési baja van, az biztos, hogy van valami, az orvosok sose tudtak rájönni, ezért diagnosztizálták már epilepsziásnak, skizofrénnek és depressziósnak, mondjuk kábé én is ugyanannyit tudok a bajáról, mint az orvosok, de én legalább nem aggatok rá szemlátomást téves diagnózisokat, meg nem tömöm tele szarokkal. Azt hittem, hogy már soha nem látom többé belülről a nyíregyházi pszichiátriát. Tévedtem. Holnap mehetek látogatni. Ha egyáltalán fel fog bírni kelni.

Anikó tegnap azt mondta, hogy van egy meglepije, és hogy holnap elmondja, már megijedtem, hogy kapni fogok tőle valamit, de végül csak kibökte, hogy az a meglepetése, hogy kihányta a teát. Ezen annyira nem lepődtem meg, mert már 4 éve folyamatosan terhes, és kívánós. Folyamatosan eszik, édességet, meg mindent, amitől egyre csak fogy. Annyi terhességi tesztet vettem neki, amennyivel már Dunát lehet rekeszteni, ezt akkor is igényli egyébként, ha nem is csináltunk semmit. Amikor a kórházban volt, még akkor is kellett neki, én meg csak csodálkoztam, hogy a női osztályon csak nem csinálta fel senki. Szerintem ez a terhesség nála idegi alapon van, vagy unalomból, és az egyéb nyavalyái közé sorolnám, mint a lábfájás, a szédülés, és most nem sorolom fel mindet. Most, hogy már félig-meddig el van jegyezve, ez egyből örömhír lett neki, vagyis azt mondta, hogy "egy kicsit örülni fogok, egy kicsit meg nem". Márminthogy kihányta a teát. Persze előtte összeevett egy csomó rizses húst, meg parizeres kenyeret. Majdnem mondtam neki, hogy otthon felőlem azt hány ki, amit akar, nekem ez nem kimondottan örömhír. Mostanában már ott tartok, hogy fel se bosszantom magam rajta, hanem elengedem a fülem mellett ezeket a "terhességeit". Remélem, azért nem tűnök nagyon "izének". Más téma: anyámat tegnap valaki felhívta, hogy a másik blogom kint volt a hétvégén az Origón, szerinte ez valami szégyellni való dolog, mert "mi van, ha Pollák meglátja", egyébként kimondottan ezeknek a szemeteknek írom, de nem hiszem, hogy túlságosan érdekelné őket. Érdekes, hogy úgy tűnik, hogy hiányoznak az ilyen pszichiátriaellenes felhangok az egész magyar gondolkodásból, mindenki mindennel meg van elégedve, ettől úgy látszik egy kicsit, mintha én folyamatosan hazudoznék, meg rágalmaznám a pszichiátriát, holott erről szó sincs, mert csak az igazat írom meg róluk. Viszont, mivel nem is nagyon vannak ilyen anyagok a neten, egyelőre csak a saját élményeimből tudok táplálkozni, amik - hála istennek - végesek.

Ma reggel Editke végre adott nekem hüvelyt, na nem abban az értelemben, a Festőművész úr küldött egy csomó elrontott cigarettahüvelyt egy fém Raffaello-s dobozban. Már meg sem lepődtem azon, hogy reggel Editke hátra hív, és egy doboz Raffello-val köszönt. Itt már bármi megtörténhet, úgy látszik. A nyerítéseit leszámítva amúgy egész szimpi még mindig, ha egyszer majd befolyásos ember leszek, talán elcsverészhetünk 1's másról. Edit 3 szerint én vagyok a 3. legjobban kinéző ember a szakkörben dolgozó férfiak közül, ezt közvetlenül azután mondta, hogy beszélt a "kisdógáról", meg a szexfilm nézési szokásairól. Szóval büszke lehetek magamra, hogy felkerültem nála a dobogóra. És még megtisztelve is érezhetem magam, mert pl. Wolf Katinak szerinte "lúarca van", a tesója szerint saját magát gondolja a legszebbnek, hát ebben téved. Egyébként szerintem a dobogót is csak azért csíptem meg nála, mert anyám levágta a hajam, és megborotválkoztam. Mindenki szerint így jobban nézek ki, szerintem meg nem. Ki a fontosabb, mindenki, vagy én? Hát persze, hogy  én. Délután Anikó azzal fárasztott, hogy hogy tudnám mégjobban eljegyezni, ehhez tippeket is adott, de ezeket még itt se merem leírni, úgyhogy mára itt be is fejezném a napom taglalását.

- Mennyi az idő? - Fél három. - Csak? Az a szava járása, hogy "Csak?", akkor is, ha azt kérdezi, hogy hány óra (minek kellett nekem telefon, így én lettem a pontos idő is), meg akkor is, ha valaminek megkérdezi az árát. Ma a virágboltban azt mondta az eladó, hogy ilyet még soha senki nem mondott neki. Ez csak azért lehet, mert nem járunk túl gyakran oda. - Mennyibe kerül? - 900 forint. - Csak? Hát, igen, reggel 2 tartós elem "csak" 500 forint, egy tusfürdő "csak" 320, tovább nem sorolom, mert nem akarom megint kezdeni a rinyálást. De pont úgy tudja mindenre mondani, hogy "csak", mintha övé lenne fél Magyarország, általában még így ráförmed az eladókra, meg így számon kéri őket, hogy "Csak?". Ők meg általában szégyenkezve mondják, hogy "Hát igen, csak."

Arra számítottam, hogy kialussza, de nem. Ma, amikor odaértünk hozzám, még a papucsot sem vette fel, hanem egyből rohant anyámhoz a konyhába, hogy tegnap eljegyeztem. A Napsugárban csak rejtélyesen megjegyezte, hogy neki most már anyósa van, meg a fb-n is értesíteni akart mindenkit, de 1-2 ember után lebeszéltem róla. Azt a gyűrűt különben se vette le az ujjáról, mióta megvettem neki (körülbelül 3 év alatt sikerült is olyan gyűrűt találni, ami illik is az ujjára, a többit mindet elhagyta, mert lecsúszott róla.) Különben a tegnapi nap volt a legmegfelelőbb arra, hogy ezt bejelentse, mivel lekéstem a buszt, kábé 5 perc alatt zajlott minden. Az eljegyzés, pontosabban az eljegyeztetés, meg a szétkürtölés a nyanya tanyán... Na, mindegy, az eljegyzés, az eljegyzés... bár megmondom őszintén, nem is vártam mást ez alapján: http://nemvagyokbeteg.postr.hu/miota-jarunk/ Egyébként annyiban titkos az eljegyzés, hogy a saját szüleinek még nem mert szólni róla... Amúgy meg egy kicsit déja vu-m volt, mintha ezt már eljátszottuk volna egy párszor, csak mindig elhagyta a gyűrűt. Most viszont elmondta mindenkinek, szóval ez már olyan félig-meddig hivatalosnak is tekinthető akár... Bár nem hiszem, hogy túl sok mindenkit érdekel...

Tegnap éjszakába nyúlóan basztattam a blogot, meg facebookoztam, így reggel későn keltem fel. Mire odaértem, Anikó azzal fogadott, hogy leszek-e a férje, mondtam, hogy igen, persze, de előbb adjuk oda az ambuláns lapot, amit kértek tőlem. Ennek annyira megörült, hogy mindenkinek elkezdte mutogatni az ezüst gyűrűt, amit régebben kapott tőlem, és dicsekedett, hogy el van jegyezve, és kényszerített mindenkit, hogy gratuláljon neki/nekünk. Persze délutánra szerintem már az egész kiment a fejéből, és mindenáron azt akarta, hogy kísérjem "le" Örökösre. Mint újdonsült vőlegény nem mondhattam nemet, persze most is a kedvenc helyére kellett mennünk, a sport caféba, ahol rajtunk kívül mindenki melegítőben, esetleg klottgatyában császkál, mindenki tegeződik a pultos csajjal, csak minket magáz, nem is fog tegezni addig, ameddig legalább én is fel nem húzok egy mackó alsót, és nem adok több borravalókat 10-20 Ft-nál... Egyébként a zene üvölt, a női wc kulcsos, egy tea 400 Ft körül van (annyiért szerintem ideadhatnák az egész doboz teafiltert, és még jól is járnának). Kisebb csoda, hogy már a második hét van, és még mindig tart a pénzemből (bár már nem sok van). Meggondolandó, hogy Anikót befizessem egy korlátlan beszélgetéses havi díjcsomagra, lehet, olcsóbban kijönnék. Időközben eszébe jutottam a rehabilitációs akármicsodának is, hogy igazoljam, hogy nem kapok máshonnan ellátást, különben megszüntetik a nyugdíjamat. Milyen rendesek.  Én meg már azt hittem, hogy felülvizsgálatra hívnak, amit már több, mint másfél éve meg kellett volna tenniük, de nem. Úgy látszik, már felülvizsgálat sem kell ahhoz, hogy elvegyék az ember nyugdíját.  Mindenesetre azért kedvesek, hogy csak így az eszükbe jutok. Ez a betegség több macerával jár, mint bármi. Engem ezért eddig még csak basztattak.