Skizofrénia underground

Eddig Horváth Charlie-ra gyanakodtam, hogy ő a felelős Anikó dupla whisky fogyasztásáért, de ma két hányás után bevallotta, hogy az egyik kedvenc filmje, az Éjjeliőr a hullaházban hatására szokta azt rendelni. Újabban előjött krémes mániája meg azt hiszem, a Légy jó mindhalálig számlájára írható, de az legalább nem dönt anyagi romlásba. Ma fizetésnap volt, viszonylag sikerült olcsón megúszni, legalábbis az eddigiekhez képest. A szüleim azt mondják, hogy most egy darabig nyugodtan lehetek, mert olyanra még nem volt példa, hogy Anikó fizetés környékén szakított volna velem. A nyanya tanyán, ahova jár, már most sulykolják bele a karácsonyi hangulatot, egész nap ilyen kis manókat meg télapókat színez, meg ráírja, hogy "Sok szeretettel Levinek", a fiának, akire a Fehér Egérben ma csak mint "egy kisebb személy"-re hivatkozott. Nem tudom, hogy jön össze a karácsonyi hangulat a dupla whiskyvel, de valószínűleg ezt is otthonról tanulta, mert azt mondta, hogy ünnepek környékén megengedhető az ilyesmi. A melóban nem volt semmi különös a fizetésen kívül, Zolika megint próbált volna cigit csövelni, és förtelmesen vigyorgott hozzá, de most volt a napja, hogy lepattintottam azzal a szöveggel, hogy "nincsen, csinálni kell", aztán elmentem kv-zni, meg csináltam egyet saját magamnak, és kész. Egyébként ő is úgy gondolkozik, hogy minek a melóba cigit venni, ha úgyis annyian dohányoznak, és meg tudja oldani kuncsorgással. Különben én is szeretnék úgy cigizni, hogy nem költök rá egy fillért sem, csak hát ugye ehhez pofa kell.

Ma reggel Anikó adott egy puszit, aztán 5 perc múlva elkezdett színészkedni, és olyan hangon beszélni, mint aki meg van fázva, és azt mondta, hogy nem ad többet. Én viszont igazából olyan hangon beszéltem, mint aki meg van fázva, ezért nem artikuláltam jól azt, hogy "hoztam teát", mire Editke elkezdett velem szívózni, hogy "tejet is hoztál"? Hehe, mondhatom, nagyon vicces. Amúgy a szakkörben majdnem mindenki meg van fázva, de nekem sikerült az egyik legjobban. E mondta, ha "nagyon gáz"-ul érzem magam, inkább menjek haza. Gondolkoztam rajta, hogy azonnal felállok, és hazamegyek, de inkább alakoskodtam, hogy "ha már eljöttem...", meg ilyesmi, meg olyanokat is mondott, hogy ágyban kéne feküdnöm, azt ő (sajnos) nem tudja, hogy én nem bírom az ágyban fekvést. De mivel mostanában megfázás nélkül is "nagyon gáz"-ul érzem magam elég gyakran, ahogy kezdem unni a banánt, úgy gondoltam, hogy tökmindegy, és inkább maradok. Bár vannak egész tűrhető napok is (például amikor a fele társaság hiányzik).

Megvolt a "kibékülés". Amikor beszámoltam Anikónak arról, hogy gyámság alá akarnak tenni, elkezdett sírni, és azt mondta, hogy bemegy Kancsalhoz, és beszélni fog vele. Meg hogy "Akkor engem is azonnal vigyenek oda!". (Mintha ez rajtam ez olyan sokat segítene.) Amúgy meg elbeszélgettünk Falcoról, meg még valamiről, ami most nem jut eszembe. Kifejezetten jót tett ez az egy hét szünet, én is jobban érzem magam vele, mint bárki mással a szakkörből. És most nem is volt olyan követelőző. Azért leadta a megrendelést egy Metallica CD-re, meg amúgy magamtól is mondtam neki, hogy veszek neki egy I ♥ music-os pólót a Korzóban, szóval akkor most már megnyugodtak a kedélyek. A megfázásra való tekintettel azért lecsúszott pár vodka + sör. Azt mondta, többet nem fog szakítani. Aha. "...úgyis találkozunk még, az élet melléd ültet a hátsó padba..." Ez itt a 100. bejegyzés...

Anikó nem jelentkezett azóta sem, ilyet még nem csinált, de biztos nincs már pénz a telefonján se, én meg az elmúlt 2 nap alapján azt mondom, hogy össze se lehet hasonlítani azt, ha egyedül vagyok, mintha minden nap esernyőtartónak, szatyorhordozónak, és fejőstehénnek használnak. Nincs olyan nap, hogy ne veszekedne valamiért, én meg ráhagyom. Pontosabban veszekedett, most már jogos a múlt idő. Remélem, neki is nyugisabb így az élete, nem akarok neki rosszat. Hátha talál magának egy másik bolondot. Minden igyekezetem ellenére nem tudtam kimozdítani abból az állapotból, amiben van, mindegy is, mi az, ő se tudja, de a szellemi erőforrásai nem is elégségesek hozzá, hogy felfogja a saját helyzetét. Mostantól vigyázzanak rá a központban, ami csak egy buszmegállóra van az egyesülettől, de én be nem teszem többé oda a lábamat. Nem, mintha  annyira utálnám, de tudom, hogy kezdődne elölről a lejmolás, és ebben az új helyzetben már kifejezetten sajnálom a pénzt mindenre, így rá is. Mintha valami köd lebbent volna fel a szemeim elől, olyan ez, mintha valaki hirtelen kijózanodik egy hosszabb (esetünkben 4 éves) részegség után. Miért csináltam ezt az egészet? Nem akartam egyedül lenni. Senki se akar. Pláne egy ilyen helyzetben, amikor kevés az ismerős. Meg egy ideig imponált nekem, hogy van olyan menő csaj, akivel el lehet menni piálni is akár, de a végén már kisajátított, sőt, inkább már csak ő piált. Hát mostantól akkor már nem fog egyikőnk se. Ezzel megnyílt az út afelé, hogy összegyűjtsem a lóvét a tandíjamra, magyarra. Kisebb gond, hogy csak Pécsen indul ilyen egyedül az országban, viszont a jó hír, hogy 240 volt a ponthatár, és akkor is felvesznek, ha én jelentkezek egyedül. Még a rossz hír, hogy egy fél napig tart odajutni. Meg még egy jó hír, hogy a munkahelyi ellenőrzésen mindent rendben találtak, nincs akadálya egy újabb pályázatnak, ami most már 3 évre szól, szóval valószínűleg meg is lesz végig a BA diplomáig az anyagi fedezet, aztán szevasztok, parasztok, az MA-t már akárhol megcsinálom. De még az utolsó rossz hír, hogy nem tudom, mihez fogok vele kezdeni, max elmegyek irodalomtörténésznek, csak lehet, hogy ezt korábban kellet volna kezdeni, meg még az is van, hogy irodalomtörténet írásból nem sok cigit fogok venni magamnak. Kortárs költő egészen biztos, hogy nem leszek, de prózaíró sem. Blogger vok. :-) Edita Siposová (ábrázolva van a nagy fej, a poncho, amiket újabban hord, a csuri, meg az egész cipő, kissé segges, de csak mértékkel):

Most, hogy Anikó gondját letudtam, nyugodtan tudtam folytatni a játékomat. Gondolkozok azon, hogy rövidre zárom, hogy elkészüljön október 18-ra egy olyan változat, ami legalább a pszichiátriát bemutatja. Most véletlenül 2 szlovák témájú utalás is került bele, és mivel a 4 Edit közül is az egyik szlovák állampolgár, további utalások várhatóak. Amúgy tervezek még belevinni egy enyhe "kis" xenofóbiát is, ami a bolgár és ukrán főorvosokkal, meg a dél-korei pszichológussal kapcsolatos (a.k.a. vietnámi picsa). Ma ezeket alkottam: Egyébként (eddig) az összes utalás a pszichiátriáról saját élmény, nem kellett hozzá túlzottan igénybe venni a fantáziámat. Az előző játékom az Osztrák-Magyar Monarchiában játszódott, próbáltam 1-2 német szóval feldobni, de most inkább a szlovák fog dominálni, lehet, hogy kell majd egy kis tréningelés hozzá... A szakításra meg még visszatérve: most úgy érzem magam, mintha valami nagyon drága dolgot vettem volna meg, és ez így is van: a szabadságot. Reggel nem kell egy csomót várakoznom rá a buszmegállóban, és nem kell minden nap kocsmákban gittelni, akkor is, ha semmi kedvem hozzá. Különben is ebben a hidegben már nincs is kedvem mászkálni annyira. Egyáltalán nem sajnálom, hogy így történt.

A párbeszédhez tudni kell, hogy Anikónak egy kicsit gyenge az arcmemóriája, és azon szokott csodálkozni, hogy miért köszönnek annyian, meg honnét ismer minket mindenki, én pedig meg szoktam neki mondani, hogy ki melyik kocsmából ismerős... Ma fel akart vágni, hogy ő mekkora törzsvendég a Fehér Egérben; nem sikerült. - Ugye, milyen király ez a hely? Ma van itt először? - Hát, ma először vagyok itt, de már 37 éve ide járok...

Ma nem történt semmi, azon kívül, hogy a szakkör végén megkérdezte E. hogy "Heló, hogy vagy?", én meg mondtam, hogy fáradtan, kávé. Mostanában egyébként már akkor sem látni, amikor szünet van, de amúgy én sem megyek már közös szünetet tartani, szóval ő is el van tűnve, mint az aranyóra, meg én sem exponálom annyira magam. Anikónak évek óta ez volt az első napja, amikor nem követelt tőlem semmit (a csöves kávén kívül), erre az volt a reakcióm, hogy először is nagyon megörültem, de aztán meg elkezdtem aggódni a mentális hogyléte miatt. Azóta sem telefonált, pedig ilyenkorra legalább már 3x szokott. Meg még az van, hogy a blogom szépen teljesít a  http://blogok.info/ oldalon már napok óta, az előbb meg felkerült még a toplistára is, bár nem tudom, ott van-e még. Csodálom egyébként, mennyi vámpíros, farkasemberes, angyalos és egyéb fantáziaszülte történet van fent, minden tiszteletem az íróké, én biztos, hogy nem tudnék ilyesmit írni. Ami velem történik, éppen eléggé fantasztikus. Meg tudományos. Meg minden. Egy kedves volt osztálytársam, aki ilyesmivel foglalkozik, megígérte, hogy hobbiból segít nekem egyedi designt csinálni, szóval az is várható lesz nemsokára. Mindig fellelkesülök, ha a blogom körül történnek a dolgok, aztán nem győzöm vedelni a grapefruitos sört, hogy lenyugodjak. Egyébként a designba, ilyen meseszerű, szürreális (na, ez a szó nem jutott eszembe egész hajnalban) dolgokat kértem, esetleg valami ilyesmit: [caption id="attachment_629" align="alignnone" width="640"] Pszichiátriaellenes tüntető Franciaországban
Fotó: Jean-Philippe Ksiazek[/caption]

Anikó szerint "kezdünk kigyógyulni az alkoholból", mivel egy ideje már nem iszunk "dobozos bort", viszont holnapra kért magának tőlem "csöves kávét". Ezeket a szakkifejezéseit általában le kell fordítani a beszélgető partnernek, ha ott vagyok én is, mert dobozos borról általában még senki sem hallott (valójában flakkonos), és csöves kávéról is szerintem csak kevesen (3 az 1-ben). Mostanában viszont nem hogy dobozos bort nem nagyon iszunk, hanem semmilyet, mert Anikó most már csak egri borra vágyna, azt meg sajnos jelenleg nem tudjuk megfizetni, illetve olyat hozatni. Azt, hogy kezdünk kigyógyulni az alkoholból, az elmeorvosi szakértő sajnos még nem tudja, és "alkohol abúzusok"-ra (miért, több is van?) és tudathasadásos elmezavarra (schizophrenia paranoides) hivatkozva kéri a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésemet. Érdekes módon eddig még soha, sehol, senki nem állapította meg rólam hivatalosan, hogy alkohol problémáim lennének, viszont ez jó hivatkozási alap arra, hogy gondnokság alá tegyenek, mondjuk ilyen erővel a fél országot gondnokság alá tehetnék, én nem is tudtam, hogy akkora társadalmi bűnt követek el azzal, hogy megiszok egy sört, persze amikor ezzel fizetem a jövedéki adót, az nagyon jól tud jönni. Valójában én úgy gondolom, hogy a bírósági tárgyalás csupán színjáték lesz, és mindenben az elmeorvosi szakértő véleménye fog érvényesülni. Ő amúgy leírta, hogy görnyedt vagyok, meg halkan beszélek, meg meg vagyok lassulva*, én viszont leírom, hogy ő egy hájas fasiszta, szorulásos antialkoholista inkvizítor, aki sunyin pislog a szemüvege mögül, és az összes bizonytalan válaszomra ugrik, és rögzíti a jegyzőkönyvében, tehát eleve rosszindulatú. Ha jól látom, a pénzügyekre ment rá, hogy én ne rendelkezhessek szabadon semmivel (ingó és ingatlan vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog), gondolom reggel majd engedélyt kell kérnem a gyámomtól, hogy ezt, vagy azt a ruhát felvehetem-e. Mondjuk eddig is az volt, de hogy ezt törvény által kell rögzíteni, az egy kicsit abszurd. Viszont érdekes módon nem javasolja a választási jogból való kizárásomat, és ezt külön feketével ki is emeli. Kösz, bazmeg, de inkább nem megyek szavazni, minthogy minden pénzkiadásomhoz külön kérvényt kelljen majd benyújtanom. Leírta még, hogy állapotomban javulás várható, úgyhogy 2 év múlva indokolt a felülvizsgálatom. Akkor meg MINEK TESZTEK GYÁMSÁG ALÁ B+, ERRE A 2 ÉVRE?! * nem tudom, minek a jegyzőkönyvekbe, meg az ambuláns lapokra az ilyen degradáló, dehonesztáló, és mégis irodalmiaskodó kifejezések, nekem is megvan róluk a véleményem, ezt mégsem kérem jegyzőkönyvbe venni, ez sokszor már személyeskedésbe csap át, pl külseje elhanyagolt, jól van, b+, legközelebb szólok a mentősöknek, hogy várjanak meg, amíg először megborotválkozok, nem?!

A legszörnyűbb az egészben, hogy tudom, hogy 4 évig csak egy sétáló pénztárcát látott bennem. Sétáló pénztárcának lenni nem is olyan rossz, mint ahogy sokan gondolják, viszont én a sétáló pénztárcaságon kívül is szeretnék valaki más is lenni. Ha ez nem lenne túl nyálas, azt mondanám, hogy talán az anyagiakon kívül vannak egyéb értékeim is. Például van eszem, ami ezekben a körökben ritkaság, és neki sincs túl sok belőle. Most jól elvannak, mert ott van nála a fia, a testvére Németországból, és az anyja szülinapját ünneplik, tehát valószínűleg csütörtöktől részegek (a fia még nem), de kíváncsi vagyok, a mindennapok unalmával hogy fog nélkülem megbirkózni. Igaz, mióta leszázalékolták, nem 200 Ft-ot kap otthonról, hanem 500-at, igaza van, talán nincs is tovább szükségünk egymásra. Legfeljebb kevesebb elemet, telefonfeltöltést, kókuszos csokit, Milky Wayt, Cappyt, "almakörtét", kávét, cappuccinót, bort, pezsgőt, whiskyt, vodkát, Baileyst, és felesleges terhességi tesztet fogok vásárolni, valahogy majd csak ki fogom bírni. Ha ez tényleg így marad, az rossz hír az Anikó "kedvelőinek", mert néhány hülyeséggel szegényebb lesz a blog, meg én sem érzem most magam úgy feldobva, de talán meg fogok tudni birkózni a hiányával. Most már (remélem) egyedül is boldogulok. Remélem, a babysitterkedésnek egyszer s mindenkorra vége.

Anikó reggel megkérdezte, hogy decemberben nem veszem-e feleségül, délután kért egy ezrest "kölcsön", majd miután adtam neki, 1 mp múlva bejelentette, hogy szakítani akar. Később mondta, hogy véglegesen. Jaj, de megijedtem, most nagyon rossz nekem. Bár nem tudom, mihez kezdek annyi szabadidővel, lehet, hogy érdeklődök Kancsevtől a kutyaterápiáról, amit régebben ajánlott, bár utálom a dögöket, ez jó lenne afféle sokkterápiának is. Edit 2 meghívott holnap 3-ra valami tirpák gasztro-buliba, ott a helyem. Csak attól félek, hogy Anikó nehogy visszakönyörögje magát, ez még akkor is sikerült neki egyébként, amikor Edit 1-be voltam belebetegedve. Szó szerint. Most úgy érzem magam, mintha 1 tonna súlytól szabadultam volna meg, csak el ne repüljek. Qrva sok dolgom van.