Skizofrénia underground

Reggel Editke azzal fogadott, hogy hozott gyógyszert, meg teát, ha szükségem lenne rá... Én nagyon megköszöntem neki, de mondtam neki, hogy remélem, ma már nem lesz ezekre szükség. Az évvége-hangulatot onnan lehet a legjobban lemérni, hogy egy kissé lazul a fegyelem, néhányan már nem is járnak be. Az egyik kollégám úgy gondolta, hogy a karácsonyig még hátralévő időt már végigszimulálja, és elment táppénzre, a másik viszont nemes egyszerűséggel felvette a nyugdíját, és elment otthonról piálni, a felesége sem tud már semmit róla napok óta. Az a legszebb az egészben, hogy már előre bejelentette, hogy ezt fogja csinálni. Nem tudom, mit lehet ilyen decemberi hidegben napokig részegeskedni, főleg, hogy már nem is fiatal, a kinézete alapján kb. már nyugdíj előtt áll. Kisebb pánik tört ki, amikor kiderült, hogy 10 Ft-tal adós maradok a boltban, Edit 2 mozgósított egy másik csajt, aki csak bejárós, hogy fizesse ki a 10 Ft-ot, ő majd megadja neki a tartozást, úgyis tartozik nekem cigivel, blablabla, órákig tartó herce-hurca keletkezett belőle. A nap többi része eseménytelenül telt, a Fehér Egérben sem volt nagy fogyasztás, még egy Fecske szivarkát is tudtam venni 420 Ft-ért, sőt maradt 30 Ft-om, amiből tudok venni holnap egy 3 az 1-bent, és még adós sem maradok a boltban.

Reggel megint olyan fejfájásra ébredtem, hogy el kellett gondolkodnom, hogy mit ittam össze tegnap már megint... Persze rá kellett döbbennem, hogy semmi különöset. Editke vette észre a szenvedéseimet, és nekem adta az utolsó algopirinjét, meg csinált nekem gyömbéres teát. Ez mondjuk elég tág értelmezése a szociális munkásságnak, de hát ezért (is) szeretjük (meg azért is, mert olyan jó pózokban tud behajolni :-)). Ha nem ad nekem gyógyszert, konkrétan megvesztem volna a fájdalomtól. Ezzel szinte életet mentett. Gondolkodtam, hogy hálából neki adom az ezresemet, megérdemelte volna. Anikóval ma megint volt egy kisebb szakításunk, körülbelül egy óráig tartott. Persze, csak a szokásos műsor, szót sem érdemel. Közben figyeltem a Fehér Egérben az embereket: mindegyik megrögzött piás, de nyoma sincs a máshol jelen lévő agressziónak, jóindulatúan imbecillisre, joviálisra ivott emberek. Mindegyik arcon ostoba jóindulat tükröződik. Talán a reggeltől estig fogyasztott 140 Ft-os Riesenbrau jótékony hatása. Tény, hogy a pultosnő nem bírta ezt a szellemi nívót, 1-2 hét után feladta, holnaptól már más fog jönni helyette. Még nem tudja, hova fog menni, csak innen el. Hát, igen, nem mindenki bírja, hogy mindenkinek mindent 3x kell elmagyarázni...

Lehet, hogy új címet kap a számítógépes játék projektem, jelöltek: Halál a pszichiátrián, Revenge on Psychiatry, Nyíregyházi pszichiátria, stb, és egyben új lendületet is kap majd a fejlesztése, mivel időközben találtam egy leírást arról, hogy lehetne Androidra "portolni", és mivel PC-n nem tudtam volna elterjeszteni, ha feltöltöm majd egy ilyen "app store"-ba, fogják lefele tölteni, mint a huzat, okostelefonokra, és táblagépekre. Amit nem érek el blogokkal, elérem majd így, majd meglátják, amikor egy kis skizó beadja nekik a barna hangot. Rajtuk fog röhögni a fél ország. Ehhez nagyon jó szövegeket kell még írnom, folyamatosan ebbe fogom fektetni az összes energiámat. Szerintem eddig jók lettek a szövegek, de folyamatosan fogom még csiszolni és finomítgatni őket.

Ma a szakkörben mindenki örült, mint majom a farának, ugyanis megint megnyertük a munkarehabilitációs pályázatot, ezúttal három évre. Mindenki vigyorgott, én pedig fapofával bejelentettem nekik, hogy nagyon örvendek, majd leléptem a betegségemre való hivatkozással. A diákhitel-ügyet is félig-meddig sikerült elintézni, az ügyintéző nem volt a helyzet magaslatán, a többit intézzük levélben. Ha sikerülne le0zni a tartozást, az nagyszerű lenne. Plusz nyugdíjemelés, plusz minimálbér-emelés, plusz még egy óra munkaidő. Várhatóan havi 100-on felül fogok jövőre kapni NETTÓban. Amióta beteg vagyok, mindig ezt akartam elérni, és most egy kicsit meg vagyok elégedve magammal. Még az egyetemen is ennyi volt az álmom mindössze, hogy fizikai munkával keressek össze valahol havi 100-on felül, és nem is kell 8 órát melóznom érte, hanem elég lesz csak 5-öt. Igaz, hogy akkor ez volt az álmom, de most már nem ez. Hogy mindez megvan, most már game over? Érdekes módon mindig az kell, ami nincs, most már szeretnék tanulni megint. Lehet, hogy azért gondoltam ezt régebben, mert már nagyon elegem volt a tanulásból, de most látom csak, hogy egy normális embernek mindig van igénye fejleszteni magát, legalábbis úgy tenni, mintha azt csinálná. Kézenfekvő lenne a magyar, de a megvalósítás egy kicsit necces, azért, ha lehet, azt csinálnám. Semmi kedvem arra baszni el a pénzt, hogy úgymond önálló életet kezdjek, és egyedül üljek egy büdös lyukban, aztán szép lassan beforduljak tőle, amire a múltban már volt példa, ami nem azt jelenti, hogy most is az lenne, mégsincs kedvem kipróbálni. Jövőre akár meg is tehetném, hogy menjek, mégse megyek, inkább nézek valami sulit, most ezt gondoltam ki... Bár aztán idővel azt a különmenést is meg lehetne próbálni...

Apám utánanézett, és mivel nem vagyok rehabilitálható, kiderült, hogy lehet, hogy elengedik az összes diákhitel-tartozásomat (kb. 1,3 millió Ft). Mondjuk eddig sem igazán foglalkoztam vele, de 6000 Ft-ot kellett fizetni havonta, és a tartozás csak nőtt. Végül is ez a legkevesebb kártérítés, amit a kontár pszichiátriai beavatkozások miatt megérdemlek, amit a bolgár seggfej és barátai végeztek rajtam, és végeznek mind a mai napig (mivelhogy a gondnokság alá helyezésem még mindig folyamatban van, köszönhetően a bolgár seggfej másik hájas fasiszta puszipajtásának, az igazságügyi orvosszakértőnek). Anikó ma egész jól viselte magát, ha erőt vesz magán, azért tud viselkedni is. Voltak itthon is kisebb balhék, az egyik pénzügyi természetű, a családom úgynevezett takarékosságáról csak egy vicc jut eszembe, amikor haldoklik a zsidó, és magához kéreti a fiát, és azt mondja neki: "Fiam, én most meghalok, ezért eladom neked az órámat." Ennyi a vicc, egyszer egy csaj éjjel egy órakor felébresztett telefonon, hogy ezt elmesélje, úgy látszik volt értelme.

Mivel az utóbbi időben nem voltak világmegváltó ötleteim a játékom terén, ezennel hivatalosan is elismerem, hogy eléggé B-kategóriás játék lesz, viszont legalább végigjátszható. Eddig raktam bele néhány párbeszédet a pszichiátriáról, ezek jórészt megtörtént párbeszédek, és valódi élményekből táplálkoznak. Pl.: SPOILER: A történet eddig annyi, hogy elkerülünk Ravenloft Elátkozott Erdejéből a Sóstói erdőbe, onnan bevisznek a pszichiátriára, ott beszélgetünk néhány emberrel, majd újra beinjekcióznak, amitől a főhős hallucinálni kezd, majd elektrosokkolják, és végül elviszik Hodászra. A hodászi részt még gondolkodom, hogy oldjam meg, nem, mintha nem lettem volna még ott, szégyen, hogy ilyen helyek egyáltalán még léteznek, kint a pusztában. Ha volna igazság, akkor a Magyarországra beszabadult hájas fasiszta bolgárokat toloncolnák oda ki a pusztába, nem pedig rendes magyar embereket. Ott a hős majd talál egy fegyvert, amivel lemészárolja Kancsev Alexandert, Szabó Erzsébetet, esetleg még beleveszem Homoki Attilát az ápolók képviseletében. "Ennyike." Mivel elég sok munkám van benne, és ehhez képest nem valami nagy szám, szerintem ez lesz az első és utolsó játékom, különben most érzem igazán, hogy a játékírásból is kezdek vészesen kiöregedni. Meg "nem is éri meg csinálni". De lehet, hogyha megérné, akkor sem csinálnám. Ez csak annak a felháborító dolognak állít emléket, ami velem történt a pszichiátrián.

Megnéztem a Google Analytics-et, és a blog látogatóit 80%-ban a visszatérő látogatók adják, és csak 20% az új látogató. Nem tudom, mennyi lenne az ideális arány, de nekem egy kicsit gyanús, hogy nem ez. Gyanítom, hogy a blog.hu-ra kellett volna mennem, a WordPresst már kiismertem, és már meg is untam, elmondhatom, hogy egy saját domain egyáltalán nem vonz több látogatót, sőt. Egy kicsit csökkent az utóbbi időben a látogatottság is, de nem vészesen, de észrevehetően. (A kommentek számán mondjuk ez nem látszik.) A blog.hu-n 1-2 kommenttel lett volna kevesebb szerintem, a látogatottság viszont biztos nagyobb lenne, na de minek találgatni, egyelőre ez van, ezt kell szeretni. Ha most kéne újból egy új helyen blogot indítani, valószínűleg már nem tenném meg, néhány hónap elteltével a blogírási hajlandóság is csökkent. Más téma. Úgy gondoltam, most már végleg, hogy Anikót megpróbálom leépíteni, ő hisztizett be, nem tudom, komolyan gondolta-e, erre viszont én kikapcsoltam a telefonom, és nem is fogom visszakapcsolni, mert minek. Kissé nem éreztem jól magam attól, hogy állandóan ő volt itt is a téma, de nem tudtam, hova írhatnám le/kinek mondhatnám el ezeket a dolgokat. Nem akarom többet 3 naponta feltölteni a telefonját, hogy az anyját hívogassa állandóan. Nem akarom miatta csóróságban tölteni a napjaimat, és abból is elegem van, hogy ha elfogy a pénzem, szakít velem, és érdekes módon fizetés környékén mindig előkerül. Élénken él bennem egy kép, amikor elmentem hozzá Örökösföldre, és azt mondta, ha csak 800 Ft-om van, el se jön velem a presszóba, inkább visszamegy a lakásba. A napi tarifája már úgy 2000 Ft körül van, ennyiért kísérgethetem mindenhova hulla fáradtan. Hát nem. Amúgy nekem is aránylag sok megy el cigire, meg kávéra, nem vagyok az apukája, hogy csak bemegy a boltba, és már elő se veszi a pénzét a pénztárnál, hanem várja, hogy minden csak úgy magától kifizetődik (általam). Egyébként ahhoz a vonulathoz tartozik, aki elvárja, hogy mindent én fizessek, hát én meg pont nem így gondolom. Aztán ilyenkor kibékülésként vesz nekem egy sört, és elvárja, hogy minden menjen tovább. Mindig ugyanez történik, remélem, hogy most már erős tudok maradni, és ezúttal nem fog. Kívánom neki, hogy találjon egy hasonlóan kevés eszű, dúsgazdag vőlegényt, és legyenek boldogok.

Ahogy látom, sokakat megihletett a december, amúgy engem is. Persze az emberek basztak az októberre, de még a novemberre is, a de a december, az már valami. Bekucorodni valahova, meg szürcsölgetni valamit, szerintem amúgy a legnagyobb lúzerség a világon, de sokan még a legszarabb dolgokra is romantikával tudnak gondolni. Én is jobb híján olvasgatom Michel Foucault könyvét, A bolondság történetét, ami a fülszöveg szerint a pszichiátria kezdetét jelenti (ezt a baromságot!), de csak egy fejezetig jutottam, amiben arról értekezik, hogy a bolondokat hajóra rakták a középkorban, meg különböző festményeket emleget, különösen Hieronymus Boscht, meg leprakórházakat. Szóval kicsit utánanéztem ennek a Foucaultnak, filozófus volt, meg egy kicsit pszichológus is, meg felváltva tanította a kettőt. De szabadidejében leginkább egy nyitott párkapcsolatban élő homoszexuális volt, a San Francisco-i szado-mazo szubkultúra oszlopos tagja. Ráadásul AIDS-ben is halt meg. "Így köll ezt csinálni." Nekem is találni kéne valami hobbit, ami így feltölt, hogy jobban tudjak a magyarra koncentrálni. Van egy csomóféle szexuális perverzió, esetleg valamelyiket kipróbálhatnám. Még a december folyamán be kéne szerezni a tankönyveket, de különben még az is lehet, hogy itthon megtalálom őket, mert a mai napig a Mohácsy-féle tankönyv a mérvadó, azt mondják, hogy nálunk az irodalomtanítás 30-60 év lemaradásban van. Nem tudom, mit akarok a magyar szaktól, nem alkotok sem költői, sem prózai műveket, és nem is tervezem. A blogírást egyre inkább nem nézem semmibe, mostanában nem születnek jó énblogok, nem is divat már, talán a politikával érhetnék el némi sikert, de eléggé apolitikus vagyok. Viszont most olvastam valahol, hogy az országon uralkodó 2/3-os koleszos társaság még azokat is politizálásra készteti, akiket úgy alapból nem érdekel. Számlájukra írható asszem a felsőoktatás szétverése, különös tekintettel a bölcsész karokra, gondolom abból a megfontolásból, hogy ők már úgyse mennek vissza a koleszba. Különben sem tudom, mitől fiatalok, röhejes már ez a név is a középkorból is már lassan kiöregedő, őszülő fasisztákra alkalmazva. És  még tőlem akarják elvenni a szavazati jogot, amikor egy egész ország, de legalábbis a 2/3 szellemi kiskorúságban szenved.

Mostanában újra elkezdtem olvasni. Igaz, hogy jórészt olyan könyveket, mint Csáth Géza (vagy Brenner József?): Egy elmebeteg nő naplója, meg Michel Foucault: A bolondság története. Ebbe a sorba illeszkedik Black Barry vélhetően jövőre megjelenő könyve, amit nekem volt szerencsém még a kiadás előtt elolvasni. A könyv naplóbejegyzésekből áll, ami azért tarthat számot érdeklődésre, mert egy terhes nő skizofrén téveszméit írja le. (Mellesleg nem sok ilyen mű létezik, terhesség ide, vagy oda, ezért is hogy úgy mondjam, "hiánypótló" (lesz majd, ha megjelenik)). A könyv két részből tevődik össze, az elsőben a szülésig terjedő bejegyzéseket olvashatjuk, a másodikban főleg a fiához írt leveleket, és itt már "feltisztul a köd". Nagyon érdekes megfigyelni, hogy mintha két különböző író művét olvasnánk, ami sajnos jellemző erre a betegségre. Van kedvenc részem a szülés előtti időszakból is, meg az azutániból is, ezek általában a szexualitásról szólnak, mivel az is van benne, persze nem túlzásba víve. Szerintem nagyon szerencsés, hogy naplóformában íródott a könyv, mert egy blogban az ember állandóan pózol, próbálja szólítgatni a (lehetséges) olvasókat, így viszont könnyebb könyv alakba rendezni egy naplót, egyébként a könyvből arra is választ kapunk, hogy miért nem blogot ír. A könyv nagyon olvasmányos, én egy délután elolvastam, mert az író(nő) nagyon gördülékenyen ír még pszichózisban is. Nagyon jól tette, hogy megőrizte ezeket a naplóbejegyzéseket, és későbbi naplójával kiegészítve könyvvé formálta. Szerintem nagyszerűen el van találva a két rész aránya, így a végére összeáll előttünk egy fiatal nő élete a naplójából. Az is furcsa lehet, hogy miért tartom fontosnak egy még meg sem jelent könyvről írni, amíg az egyéb olvasmányaimról nem számolok be, egyszerű: erről volt mondanivalóm. Próbáltam egyébként úgy írni, hogy ne nagyon lőjem le a részleteket, de remélem, néhány embernek azért felkeltettem az érdeklődését. Végül sajnálatomat fejezem ki, hogy a szerző a napokban levette a blogját, de azt ígérte, hogy majd kitalál valamit...

Tegnap szinte könyörögtem, hogy engedjenek haza, olyan rosszul voltam. Edit 2 megmérte vagy háromszor a vérnyomásomat, és azt mondta, nem enged haza, mert akkor elmegyek inni. Nem tudom, miért van így berögződve az ivás mindenkinél velem kapcsolatban. Hiába mondtam, hogy nem a vérnyomásommal van a probléma, hanem azzal, hogy a taknyom-nyálam egybefolyik, és valószínűleg lázas is voltam, de mivel tudtam, hogy nincs egy rohadt lázmérő az egész kócerájban, ezért csendben maradtam, és tűrtem tovább. Anikót sem érdekelte különösebben, hogy milyen beteg vagyok, ugyanúgy fárasztott a hülyeségeivel, hogy nem vérzik-e az ínye, kaját kellett neki melegíteni, meg azt mondta töltsek le neki ezt, meg azt, de én úgy éreztem, hogy már nem bírom tovább, és lefeküdtem az ágyra. Udvariasan, de hazaküldtem. Ő persze erre megsértődött, azt mondta, hogy így nincs értelme (szerintem sincs), majd később küldött egy sms-t, hogy ne is hívjam fel. Erre én kikapcsoltam a telefonom, különben sincs semmi szükségem rá, mert csak vele szoktam beszélgetni rajta. Úgyhogy most mosolyszünet van, ami meggondolandó, hogy ne tartson-e örökké.